Hirdetés
Hirdetés

A nagy tortateszt folytatódik

SZERZŐ: DiningGuide
2017. március 31.
Tavaly év végén bemutattunk néhány tortát, amelyet bátran ajánlottunk olvasóink figyelébe. Azt már akkor is tudtuk, hogy a lista nem teljes, ezért most folytatjuk.
Hirdetés

Ezúttal öt kiváló tortát kóstoltunk meg a Michelin csillagos Borkonyha séfje, Sárközi Ákos, valamint a Salon egykori sous séfje, Fekete Antonio társaságában, aki fotósként és a legnevesebb nemzetközi szakácskönyvek és magazinok hazai forgalamzójaként a vizualitást is alaposan górcső alá vette. A tesztelésben részt vett továbbá a Dining Guide szerkesztősége, valamint az esetenként leghitelesebb torta-célközönség, azaz gyerekek is (az ő véleményüket szó szerint idézzük). Következzenek a torták.
Cakes by Monofu
A Monofu egy pisztáciás-málnás-licsis tortával vett részt a kóstoláson. Muszáj néhány szót szólnunk arról, hogy mennyire jól néz ki ez a torta, és különben az összes többi Cakes by Monofu kreáció is. Ránézésre is biztosak lehettünk benne, hogy ez nagyon jó lesz, és nem kellett csalódnunk. Ákos szerint ezt a tortát akár éttermi desszertnek is át lehetne alakítani, és ezen kívül a benne eltalált jó arányokat méltatta. Antonio megörült, hogy végre egy jó ropogós textúrát érez, üdvözölte a kiváló ízkombinációt és a technológiai hozzáértést. A Cakes by Monofu Facebook oldalán az olvasható, hogy a torta a következőképpen készül: "a ropogós sablage tésztába 100%-os pisztácia pasztát keverünk, málna-licsi krémmel folytatjuk, lágy pisztáciahabbal és iráni pisztáciával fejezzük be." Minket meggyőzött.
Gyerekvélemény: "A keksz jó ropogós. Tökéletes a két íz."


Asztalka
Az Asztalka Poppins tortája első ránézésre szinte misztikus, nem is tudtuk, mire számíthatunk. Ákos örömmel konstatálta az első falat után, hogy "egyáltalán nem gejl" (a hazai tortaipar jól ismert termékeinek talán leggyakrabban használt negatív jelzője a mi cikkünkből sem maradhatott ki, természetesen csakis tagadószóval az elején, a szerk.), és annak is hangot adott, mennyire örül a máknak. Antonio letisztult, mutatós tortának minősítette a Poppins-ot, és külön kiemelte, mennyire tetszik neki a "semmi fakszni"-stílus. A tetejét mindketten inkább színesnek, mint fontosnak minősítették.
Gyerekvélenény: "Külsőre ez tetszik alegjobban. Nagyon finom!"

Sütit akarok!
A szerkesztőség egyöntetően arra jutott, hogy ez az a klasszikus torta, amilyennek egy klasszikus tortának 2017-ben lennie kell. Ákosnak nagyon tetszett, örült, hogy még sós ízt is érzett benne, de azt azért megállapította, hogy egy egész szeletet nem tudna megenni belőle. De hozzátette azt is, hogy "tetszik a textúrák játéka, és a díszítés fenomenális." Antonio szerint ennek a tortának az a célja, hogy tömény csokoládé legyen, és ez sikerült is. Mindenkinek nagyon ízlett, és bár elhatároztuk, hogy nem tesszük rangsorba a tortákat, annyit azért elárulhatunk, hogy az első teszt tortáival összesítve is elég előkelő helyen végzett nálunk. Amúgy a torta a Klasszik brutál nevet viseli, és a következő dolgokból tevődik össze: törökmogyorós brownie, ropogós Nutella réteg és Nutella mousse Oreós sajttortával betöltve. Találó név...
Gyerekvélemény: "Nagyon finom. A krémmennyiséget nem túlozták el."

Kopenka
A gyönyörű dizájntorta készítője átadáskor rövid szabadkozásban kezdett, miszerint a szép külsőhöz azért szükség van kompromisszumra. Ahogyan ő fogalmazott, számára elsősorban a torta külseje a fontos, a második legfontosabb dolog pedig az, hogy a belseje ne okozzon csalódást. Küldetés teljesítve! A répás-narancsos belső nem csupán annak a követelménynek tesz eleget, hogy nem okoz csalódást, hanem ennél sokkal többet tud. Vágásnál rögtön szemet gyönyörködtettek a rétegek is. Ákos szerint a répa-narancs jó páros ebben a szerinte is gyönyörű tortában, és az arányokat is teljesen rendben találta. Kimondottan ötletesnek találta, hogy nem szokványos piskótával, hanem egy gyümölcsös változattal készült a torta.
Gyerekvélemény: "A csokikrém nem túl csokiízű, azoknak is ízlik, akik nem szeretik a csokitortát."

Zazzi
Nagyon vártuk a Zazzi tortáját, az egyik fő mozgatórugója volt annak, hogy mindenképp legyen folytatása a tavalyi tesztnek. Ez az a darab, amitől egyből tavasz lett az irodában is. Egy igazi színes-szagos, jobban mondva természetesen illatos torta, amely nyilvánvalóan belül sem okoz csalódást. A Mambó torta mandulás piskótából, mandulás ropogós rétegből, mango ganache-ból, kaktuszvirág zseléből és epermousse-ból áll. Ákos és Antonio is a technológiai felkészültséget, a jó arányérzékkel összeállított rétegezést és a jól működő ízkombinációt emelte ki, de persze amellett sem ment el senki szótlanul, hogy milyen gyönyörű ez a torta is. Ez egy nagyon üde, nagyon friss torta, amit azok is maximálisan élvezhetnek, akik "félnek" a tortától, mert sokszor ettek már túl tömény, túl édes, vagy egyszerűen túl rossz tortát.
Gyerekvélemény: "Szép torta! A mangó ötletes."

Dolcissima
A Dolcissima a Palermo Setteveli fantázianevet viselő tortát küldte a tesztre, és nem kertelünk, ez volt az, amelyik a legosztatlanabb sikert aratta. A "setteveli" azt jelenti, hét fátyol, és arra utal, hogy a torta hét rétegből tevődik össze, amelyek fátyolosan simulnak egymáshoz (a lisztmentes csoki piskótától kezdve a mogyoró ganache-on át a csoki mousse-ig minden kedvenc ott van a rétegek között). Ákos első reakciója az volt, amikor belekóstolt, hogy "nem is olyan durva, mint amennyire durván néz ki". Aztán kiemelte, hogy ez egy igazán tudatosan felépített desszert, ami nem csupán össze van rakva, hanem össze is van hangolva. Antonio szerint arányaiban ez volt a legtökéletesebb torta, és ő is kiemelte a rétegek tudatos egymásra épülését. "Nagyon tip-top" – összegezte a végén.
Gyerekvélemény: "A kinézete nem árulja el, milyen belülről. Nagyon finom!"

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram