Hirdetés
Hirdetés

Minőség a magasban – A St. Andrea Wine&Skybart teszteltük

SZERZŐ: Lami Juli
2017. július 10.
Ha le szeretnénk egyszerűsíteni a képletet, vajon mitől olyan kiváló a St. Andrea Wine&Skybar, akkor talán azt mondhatnánk: ide vezetett két olyan egyedülálló összetevő találkozása, mint Budapest és a St. Andrea.
Hirdetés

Mert mit ad hozzá Budapest? Egy olyan páratlan látványt, amely tényleg lélegzetelállító. Azoknak is, akik Budapesten töltik a mindennapjaikat, és milliószor rótták már a belváros utcáit. Persze, a látványhoz sokat hozzáad, hogy ez egy új perspektíva, most a tetők vonalában járunk, azaz egészen egyedülálló szögből csodálhatjuk a Budai Várat, a Bazilikát, a Gellérthegyet, és még sorolhatnánk. Száz szónak is egy a vége: a látvány több, mint ideális.
És itt jön a képbe a St. Andrea igényessége, hiszen ehhez a környezethez fel kell érnie a vendéglátásnak is. Egy ilyen helyen nem lehet akármit adni, itt az ételek és italok minősége is a kellő magaslatokban kell, hogy járjon. A feladatnak azonban kiválóan eleget tesz a St. Andrea csapata. Ha már bárteszten jártunk, akkor igyekeztünk a hely bár-jellegét próbálgatni, ennek megfelelően koktélokat, és barfoodot kóstoltunk. Tény, hogy Budapesten az utóbbi néhány évben a koktélfelhozatal is hatalmas változáson ment keresztül, és vannak már olyan koktélbárok a városban, ahol világszínvonalú koktélokat lehet inni. A St. Andrea nemcsak, hogy ezek között foglal helyet, de valószínűleg a mezőny élvonalában is van. Elsőként a koktéllapról választunk egy-egy signature koktélt, az egyik a Honey I'm Home, a másik az Alice in Wonderland névre hallgat.
A Honey I'm Home az otthon melegét adja vissza, de a lehető legszebb magasságokba emelve azt. A calvados alap pici méz-vízzel és citromlével kerül a pohárba, a tetején kamilla eszpumával. A pohár tetejét egy mézcsorgató szeli ketté, ettől lesz az ital fás és füstös. Klassz élete lehet annak, aki mindig erre ér haza – elvégre is erre utal a koktél fantázianeve.
A skybar italai között egyébként olyan megunhatatlan, frissítő nyári kedvencek is szerepelnek, mint az Aperol Spritz, de most arra voltunk kíváncsiak, hogy mit hoznak ki az olasz keserűlikőrből amolyan St. Andrea-módra. Az Alice in Wonderland valóban csodaországba invitál, és valóban van benne valami "kislányos" báj. Alapja egy citrushússal és szegfűszeggel fuzionált vodka, melyet az Aperol, a házi körteszirup, és a tetején narancshab tesz tökéletessé.


"Meet your bartender" – javasolja a menü, mi pedig megfogadjuk a tanácsot, és a második körben rábízzuk magunkat Richárdra. Egyikünk csípőset kíván, másikunk valami hideg, citrusos gint.
Ennek megfelelően érkezik egy lehelletnyit valóban csípős gines ital, málnával, friss eperrel, egy pici rózsavízzel és 1-2 csepp tabascóval. A fűszeresebb gin és a meggypálinka alapú gyógynövénylikőr, ami belekerült, egészen komplex ízvilágot hoz.
A másik ital egy svéd ginből készül, aminek az az érdekessége, hogy magyar borókát használnak fel hozzá. Az ital az édességét a méznek és a réti legyezőfűnek köszönheti, citrusos játékát pedig a gyömbérsör és a háromféle citrus teszi teljessé.

A koktélok mellé lazacpisztángot választottunk a barfoodok közül. Hibátlan volt, akárcsak a koktélok.
A St. Andrea skybarja nem az a hely, ahova beszaladunk, megiszunk valamit és megyünk tovább. Ez egy olyan exkulzív helyszín és vendéglátás, amely feledhetetlen estékre lett kitalálva. A bar megjelenésében és legfőképpen észrevehetőségében még lesznek változások, ezekről elöljáróban csak annyit, hogy fényesebb lesz a jövő... és ezt most szó szerint értjük.
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram