Mini Berlin Pécsett, avagy a Reggeliben nem érhet csalódás: a verjus limonádé és a bundás kenyér ígérete

SZERZŐ: diningguide
2021. július 16.
Már 11 év telt el azóta, hogy Pécs Európa kulturális fővárosa címét viselte. Nagy húzóerő volt ez a Dél-Dunántúl központjának, a fejlődés pedig folyamatos, mindig történik valami a Mecsek lábánál. A belvárosi Reggeli 2017-ben üzemelte be először a La Marzocco kávégépet, és akkor szolgálta fel az első amerikai palacsintás tányérját, azóta pedig egyértelműen Pécs egyik legkedvesebb, legnépszerűbb reggelizőhelyévé, találkozópontjává vált.
Hirdetés

A legutóbbi pécsi hírünk februárban érkezett: Teleky Zoltán mesélt nekünk a Baranyai Gasztronómiai Klaszterről. Ennek előtte és ezután is érdeklődve figyeltük/figyeljük, hogy milyen kulturális, vagy éppen gasztronómiai törekvések történnek Pécsett. Összetartó városról beszélünk, sok tenni akaró fiatallal, akik nem feltétlenül csak Budapestet tekintik pezsgés szempontjából mérvadónak, hanem a legmenőbb európai nagyvárosokat, kulturális központokat is.

A történelmi belvárosban, a Király utcán találjuk már 2017 óta a Reggelit. Neve beszédes, hamar leleplezi magát, de odabent sokkal komplexebb tevékenységről van szó, mint kávémérés, vagy a napkezdés fontos étkezésének szervezése, prezentálása. Budapesten minden kávézó közösségi térnek vallja magát, még akkor is, ha csupán két asztal áll a rendelkezésünkre.

Persze fontos célkitűzés a régi kávéházak nyüzsgő hangulatának megidézése, de ez nem működik olyan könnyen, hiszen személyes, vendégközpontú üzemeltetés, szerethető koncepció, jó lokáció és persze választék, valamint programok függvénye az, hogy tényleg teljesül-e mindez.

A Reggelinek sikerült: négyéves működése alatt valódi találkozóhellyé, hivatkozási ponttá vált.

Fotó: Reggeli Facebook

A személyes, vendégközpontú üzemeltetés csak természetes, Felcser Dávid üzletvezető-tulajdonos mindig nyíltan és asszertíven kommunikál, ami ugyanígy igaz a Reggeli dolgozóira is. Megesik, hogy néha kicsit komótosabb a kiszolgálás, többet kell várni a bundás kenyérre, de nem érezzük nagy hibának, mert kedvességgel, jó hangulattal kompenzálnak. A koncepció szerethetősége vitathatatlan: egyszerűen Berlin hipszter negyedeinek atmoszféráját, sokszínűségét hozza el Pécsre.

Fotó: Reggeli Facebook

A kialakítása, a nagy belmagasság, a sok növény, a divatos étkészletek, a trendi étlap is sokat nyomnak a latba, hát még a fenntarthatóságra való törekvés, a csomagolások és a húshasználat mérséklése, a rövid ellátási lánc és sok közeli, helyi gazdaság bevonása. Ez mind megvan náluk, joggal büszkék rá. Nyíltan vállalják érzékenyítő szerepüket is, a Reggeliben már évek óta nem találkozunk szívószállal, vagy egyszerhasználatos kávéspohárral. A fent említett szempontoknál a lokáció is igen fontos, ez pedig szintén csillagos ötös, a sétálóutca lassabb hangulata adott, a történelmi városrész is.

Fotó: Reggeli Facebook

A Reggeli gasztronómiája szintén jól reagál a nyugati trendekre, pont annyiszor és úgy újul meg, amit jó követni és a lokálpatrióták várhatják a kis vérfrissítést. Kávéból a specialty vonalat viszik, és bőven elmentek a szórakoztató, változatos irányba, ami az doppión és a flat white-on felül olyan kávés-teás extrákat jelent, mint a matcha latte és szóda, a cascara matcha fizz, az espresso limonádé, a kurkuma latte, a sós karamell dirty latte.

Fotó: Reggeli Facebook

Nem sűrűn látunk a kínálatban verjus-t, de a Reggeliben a verjus limonádét is imádják, amihez Hosszúhetényből érkezik a zöld szőlő leve. Saját hidegen préselt gyümölcsdzsúszaik legalább annyira kelendő frissítők, mint a limonádé. Hiába a délutáni zárás, azért pezsgő, sör és néhány longdrink is beleférhet — rendezvények, vagy afterwork esetén.

Fotó: Reggeli Facebook

Édes és sós reggelikre számíthatunk, illetve van egy signature szekció, ami a Reggeli legkedvesebb tálait tartalmazza: az angol reggelit, a Buddha bowl-t, és a ház bageljét. Rengeteget adnak el az amerikai pancake-ből, ami készülhet szezonális gyümölcsökkel és baconnel is, amihez juharszirup helyett mézszirup dukál. Készítenek burgert, croque madame-ot, kiváló bechamel mártással, és természetesen népszerű a bundás kenyér is, ami jelenleg sós változatokban érhető el: klasszikus, duplasajtos és sonkás-sajtos.

Fotó: Reggeli Facebook

A fix kínálat mellé betársulnak a táblás ajánlatok is, ezek rendszerint szezonális, frissen kapott alapanyagokból készülnek: laktató komfortételek és egészségesebb, könnyedebb fogások, házi tésztáik is megjelenhetnek a táblán, ez is egy változatos, sok mozgásteret adó lehetőség.

Fotó: Reggeli Facebook

A lényeg talán éppen ebben van a Reggeliben: a kötetlenség, lazaság, mégis értő odafigyelés az, ami Pécs egyik legjobb helyévé teszi. Nem beszélve a verjus limonádéról és a szuper bundás kenyerekről!

Reggeli

Cím: 7621 Pécs, Király utca 23-25.

Nyitvatartás: Hétfőtől-vasárnapig: 08:00-15:00

Reggeli Facebook-oldal

Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram