A Tardonán található ökobirtok Instagram-fiókjának neve meglehetősen árulkodóan Horhos Völgyi Mesék. A képeket elnézve valóban egészen álomszerűnek tűnik az egész: egy fiatal pár, akik a Bükk lábánál gondozzák gazdaságukat és regeneratív rendszerben tartott állataikat. Azonban, mint ahogyan az a mesékben is lenni szokott, nincs feltétlenül kolbászból a kerítés, hiszen mindennapjaik fizikai munkával, emellett gyakran végeláthatatlan adminisztrációval telnek – mégsem cserélnék el semmi másra életüket.
Hazánkban azért nem sűrűn lehet olyan sztorival találkozni, mint a tiétek, hogy két fiatal úgy dönt, hogy vásárol egy birtokot, majd pedig állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkozik. Hogyan indult a ti történetetek?
Kaczkó Dániel: A birtokot a szüleim segítségével vásároltuk. Amikor elkezdtünk gazdálkodni, már a saját spórolt tőkénket kezdtük beforgatni az állatokba. Az, hogy gazdálkodással szeretnénk foglalkozni, azt hiszem, hogy egyikünk részéről sem volt kérdés. A leglényegesebb a mi esetünkben és a hasonló szemléletű kisgazdálkodók esetében, hogy amikor megszületik az elhatározás, hogy valaki ezt szeretné csinálni, meg kell ismerni a környezetet. Ehhez vissza kell menni az időben, hogy kiderüljön, hogy korábban, például 20-30-40 évvel ezelőtt történt-e az adott területen gazdálkodás, milyen volt a természet akkori állapota. Ezeket mi szépen lassan végigvettük, és megnéztük, hogy az elődök mit csináltak és esetlegesen mit rontottak el. Olyan tényezőket is figyelni kell, mint a talajszerkezet, gyepösszetétel. A mi esetünkben a gazdálkodás alapja a gyepgazdálkodás, szántóföldi növénytermesztéssel nem foglalkozunk. Megvizsgáltuk, hogy milyen lehetőségek vannak itt Tardonán a Bükk lábánál, és igyekeztünk ehhez igazítani a gazdaság profilját.
Gulyás Anna: Amikor valaki belekezd egy ilyen projektbe, nagyon fontos figyelembe venni, hogy mi költözünk be a természetbe, és nem a természetnek kell alkalmazkodnia hozzánk. Ezért a tudást, ami ehhez szükséges, el kell sajátítani, hiszen így tudjuk a környezetet támogatni és fejleszteni.
Hogy nézett ki esetetekben a birtok keresésének folyamata? Tudatosan választottátok ezt a helyet vagy itt volt lehetőség, és ezt követően néztetek utána, hogy mire van lehetőség itt a Bükk mellett?
K.D.: Voltak szempontok, hogy az adott gazdaságnak minek kellene megfelelni. Itt nem arra kell gondolni, hogy a talajminta összetétele alapján választottunk, hanem inkább olyan személyes preferenciák diktáltak, minthogy a Bükk mellett legyen, dombvidéki területen, ne legyen szomszéd, de az autópálya legyen elérhető távolságban, illetve a civilizáció is. Persze azt is hozzá kell tenni, ha az ember meglátja az adott területet, akkor vagy beleszeret vagy nem. Onnantól kezdve lényegében mindegy, ha a talaj egy kicsit tömörödött vagy nem ideális a gyepösszetétel – ezeken a dolgokon szerencsére lehet változtatni.
G.A.: Gyönyörű tájak vannak Magyarországon, ahová csodálatos lenne elmenni dolgozni vagy gazdálkodni, de sajnos nincsen megfelelő infrastruktúra. Ha újrakezdenénk, én annyit változtatnék, hogy több szakember véleményét kikérném a területtel kapcsolatban. Azonban, ahogy Dani is mondta, az elsődleges szempont, hogy az ember egy olyan helyet találjon, ahol el tudja képzelni az életét – velünk is így történt.
Mindkettőtöknek van civil munkája is a gazdálkodás mellett vagy ezzel foglalkoztok teljes állásban?
G.A.: Nagyon szerencsések vagyunk, mert én home officeban végzem a civil munkámat, ha esetleg utaznom kell, akkor pedig Dani végzi el a feladatokat. Természetesen a nagyobb és időigényesebb teendőket – mint például a csirkevágás – úgy tervezzük, hogy mindketten itt legyünk. Abban, hogy az egészet menedzselni tudjuk, nagyon nagy segítséget jelent, hogy rugalmas a munkaidőm, illetve a főnökség is.
K.D.: Egészen tavaszig nekem is volt civil munkám, azonban jelenleg már 100%-ban a gazdasággal foglalkozom. Ez elkerülhetetlen döntés volt, hiszen máskülönben megrekedtünk volna egy bizonyos fejlettségi szinten, ráadásul, ahogyan növekszik a gazdaságunk, a feladatok és megoldandó problémák is vele párhuzamosan gyarapodnak.
Kívülről nézve meseszerű életnek tűnik a friss tenni-venni az állatok között, de biztos vagyok benne, a mindennapjaitok ennél azért lényegesen bonyolultabbak.
K.D.: Nagyon sok külső tényező van, ami befolyásolja, sok esetben megnehezíti a mindennapi munkánkat, vegyünk csak egy olyan egyszerű dolgot, mint az időjárás, az állatok napi menedzselése vagy éppen egy váratlan egészségügyi probléma. Tehát sok tényezővel nem tudunk előre számolni.
G.A.: Azt sem szabad elfelejteni, hogy akár kistermelő, őstermelő az ember vagy cége van, elképesztő mennyiségű adminisztrációval kell számolni. Ezeket a feladatokat tervezzük kiszervezni, de már az is nagy segítséget jelentene, ha nem papíralapon kellene az ügyek többségét intézni. Amikor belevágtunk az egészbe, egy alkalommal Dani fel is háborodott, hogy gyakorlatilag több papírunk van, mint tehenünk (nevet).
Ahogy említettétek, az időjárás vagy egy váratlan megbetegedés is boríthatja az előzetes terveiteket. A vásárlóitok mennyire megértőek ezzel kapcsolatban?
G.A.: A vásárlóink részéről óriási a támogatás, nagyon rugalmasak, amire úgy gondolom, hogy szükség is van, amikor valaki kistermelőtől szeretne vásárolni. Illetve a mi részünkről elengedhetetlen az egyértelmű és világos kommunikáció. Azt tapasztaljuk, hogy azok az emberek, akik értik ennek az egésznek a jelentőségét, tehát például szem előtt tartják a hosszú távú jövőt, és fontos számukra, hogy jó minőségű, ellenőrzött gazdálkodásból származó alapanyaghoz jussanak, megértik, hogy ez bizonyos fajta kompromisszumokkal jár. Hiszen nyilván össze sem hasonlítható azzal, amikor valaki gondol egyet és elugrik a boltba.
K.D Elengedhetetlen a rugalmasság, azonban erre nem csupán a végfelhasználók, hanem a vendéglátóhelyek részéről is szükség van. Az a kritika szokta érni a kisgazdálkodókat, hogy megbízhatatlanok és kiszámíthatatlanok, azonban úgy gondolom, hogy a sikeres együttműködéshez szükség van arra, hogy egy kicsit egymás fejével gondolkodjunk.
G.A.: A megrendelőink – vegyük például az Iszkort Mályinkán – és mi szimbiózisban élünk. Segítségükkel sokk
al tudtunk sokat fejlődni a tavalyi évben. Már az étterem indulásakor megvolt a közös hang, így a Márton-napi liba menü alapanyaga tőlünk érkezett hozzájuk. Egyből fel is adták Ádámék a leckét, mert a libák nyelvét is elkérték, amit azért valljuk be, elég körülményes és időigényes feladat megpucolni.
K.D.: Szerencsére a hazai gasztronómiában is egyre többen felismerik, különösen magasabb szinteken, hogy ebben van potenciál. Azonban ez hosszú távon csak úgy megvalósítható, ha a kistermelőket is felemelik. Ha ezek az éttermek arra szeretnének alapozni, hogy kistermelők termékeivel foglalkoznak, akkor el kell fogadniuk, hogy például egy kistermelőnek vannak a volumen tekintetében korlátai.
Ha a lakossági vásárlókat nézzük, mennyire van igény arra manapság, hogy kistermelőktől vásároljanak? Ez még mindig egy szűk, egyedinek számító réteg vagy már elterjedtebb ez a törekvés?
G.A.: Egyre kevésbé unikális, egyre többen keresnek meg minket is. Nagyjából hatszor ekkor volumenben tudnánk értékesíteni, de egyelőre nincsen rá kapacitásunk. Három réteg van, akik nagyon dedikáltak: akik kifejezetten egészségtudatosan táplálkoznak és etikus húsokat keresnek, a másik csoport, akik gasztroenterológiai problémák miatt fordulnak a kistermelői termékek felé, illetve a kisgyerekesek.
Az etikus hús az etikus állattartás eredménye. Mit jelent ez pontosan a gyakorlatban?
G.A.: Ez többlépcsős, amiből számunkra a nulladik szint, hogy minden szabadtartásban van, tehát sem kötött-, sem zárttartásban nem tartunk állatokat. A baromfik azok, akik nyolc hetes korukig a legelőkön boxban vannak, amire az ő védelmük miatt van erre szükség, hogy ne vigye el őket más állat, de ezeket a ketreceket is mozgatjuk. Gyógyszereket, például antibiotikumot csak abban az esetben használunk, ha élet és halál között van egy állat, és ez szükséges a megmentéséhez, minden mást természetes gyógyszerekkel próbálunk megoldani. Minden kiegészítő táplálék, amit az állataink kapnak, biominősített áru.
K.D.: Az állatjólétre nagy hangsúlyt fektetünk, ami egyébként jogszabályban is meg van határozva, ami például azt jelenti, hogy be kell tenni a sertéshez egy labdát, amivel le tudja foglalni magát. Azonban egyből egy másik szinten van az állatjólét abban az esetben, ha a sertés ki tud menni egy szabadtéri kifutóra.
G.A: Az etikus állattartás része az is, hogy a csirkéket nem 6-8 hetesen vágjuk, mint az átlag sztenderd, hanem minimum 12 hetes korig várunk, nem használunk tömegnövelőket és színezőanyagokat, nagy hangsúlyt fektetünk a takarmány minőségére. Például nagyon nem mindegy, hogy a réti széna zölden száradt vagy sárga színű-e bálázáskor. Ezzel mind a húsminőséget próbáljuk javítani, mind pedig a lehető legjobb körülményeket biztosítani az állatoknak.
Hogyan lehet a gazdálkodást mint munkát és mint életvitelt közelebb hozni a fiatalokhoz?
G.A.: Hallottam egy remek norvég példát, hogy bevezették a tantervbe, hogy a 8. osztályos gyerekeknek kötelezően kell évi adott mennyiségű órát farmon tölteniük. Így egyrészt tanulnak arról, hogy honnan érkezik az élelmiszer, másrészt pedig, ha szeretnének ebben dolgozni, akkor nem valamilyen hamis vagy torz kép fog élni a fejükben ezzel az egésszel kapcsolatban. Ez azért is fontos, mert én például úgy nőttem fel, hogy nálunk mindig voltak otthon álltok, de teljesen más, amikor neked kell gondoskodnod róla, nem csak esetenként vizet hordani neki, hanem jégesőben és forróságban is kimenni hozzá vagy ha beteg az állat, akkor azt is megoldani.
Tehát például a norvég módszerrel rálátása lehet az embernek, hogy azért itt nehéz fizikai munkáról van szó, amely az év egy napjára sem áll le.
G.A.: Igen, de nagyon fontos hangsúlyozni, hogy rengeteg szépsége is van a gazdálkodásnak, és ezt is meg lehet így már igen fiatalon tapasztalni. Én például most kezdtem el újra fejni a teheneket – mert már nagyobbak a borjak mellettük – és olyan jó érzés, hogy minden fáradtság ellenére odaülök a nyugodtan ácsorgó állatok mellé, és valahogy én is megnyugszom. Minden nehézség ellenére ez olyan sok pozitív töltetet ad, hogy már csak ezért is megéri csinálni.
K.D.: Az emberek fejében valamiért él egy olyan kép, hogy aki kicsiben gazdálkodik, annak nagyon elavult és elmaradott módszerei vannak. Fontos tudni, hogy például nálunk a gazdaságban a marhákon most kétféle precíziós, nagyon modern eszköz van. Az egyik úgy működik, mint az embereken az okosóra, csak a marhák élettani működését vizsgálja, beleértve a kérődzést, hogy mennyit állnak, mennyit esznek stb. Ezeket az adatokat jelenleg egy kutatóintézettel is kielemezzük. A másik, hogy GPS-jeladó van a fülükben, és ennek segítségével a legelési szokásaikat vizsgáljuk, hogy például melyik területet preferálják. Ezt követően megnézzük, hogy az adott területen milyen a gyep összetétele, mert valószínűleg a jövőben érdemes abba az irányba fejleszteni. Olyan modern dolgok vannak, amibe sok hétköznapi ember nem gondol bele. Ezt az egész működést közelebb kell vinni az emberekhez, hogy megtapasztalják, hogy hogyan is néz ki ez a gyakorlatban a prekoncepcióikkal ellentétben. A végcél nem feltétlenül az, hogy megegyük a marhát. Olyan szerepet tölt be, amivel regenerálja a gyepet birtok és környezete élővilágát, színesíti a biodiverzitást.
Tervben van valamilyen fejlesztés vagy egyelőre elégedettek vagytok a birtok méretével és a gazdasággal?
G.A.: Elégedettek talán sosem leszünk (nevet). De azzal tisztában vagyunk, hogy mi az a reális méret és szám, amit tartani tudunk, többet nem bírna el sem a környezet, sem pedig az állatjólét szempontjából nem lenne kedvező. Célunk, hogy jobban diverzifikáljuk az állatokat, én nagyon látom a potenciált a szárnyasokban, de infrastrukturálisan nagyon nagy feladatot jelentenek, így egyelőre szeretnénk a kérődzőkre fókuszálni. Amiben még mindenképpen szeretnénk fejlődni, az az agroturizmus. Szeretnénk workshopokat tartani, hogy az embereket edukáljuk az állatok feldolgozásával, sajtkészítéssel vagy a növényekkel kapcsolatban – úgy gondolom, hogy erre mindre nagyon nagy igény és szükség van.