„Én nagyon intuitív típus vagyok, ezért nem szoktam azon gondolkodni, hogy ez miért alakult így. Az, hogy 24 év után is itt vagyok, egy teljes mértékben természetes folyamat eredménye. Fel sem merült benne, hogy bármi más jöjjön az életemben, számomra egyértelmű volt, hogy ez az én utam. Édesanyám nem kérdezte meg, hogy én itt szeretnék-e dolgozni, az egész egy organikus folyamat volt. Úgy gondoltam, ha itt vagyok és jól érzem magam, akkor maradok” – meséli Niszkács Anna, aki 16 éves korában kezdett el dolgozni a Gerbeaud-nál, akkoriban még a fagyis pavilonban. Elmondása szerint, amikor a céghez került gimnazistaként, az első pár hónapban senki nem tudta, hogy ki is ő: mivel édesanyjával különböző a vezetéknevük, teljesen inkognitóban tudott maradni. „Nem attól voltam magabiztos, hogy itt van édesanyám, hanem azért, mert eleve van egy ilyen természetem és ez 20 évvel ezelőtt is így volt. Persze azért kaptam pofonokat is. Volt olyan, hogy azt gondolták, kivételezett helyzetben vagyok, miközben én abszolút úgy viselkedtem, mint bármelyik másik alkalmazott” – hangsúlyozza Anna. Édesanyja, Pintér Katalin is úgy idézi fel, hogy semmilyen erőltetettség vagy kényszer nem volt a közös munkahelyben. „Persze az ember gondolataiban mindig ott van, hogy »de jó lenne«, de én már az iskolaválasztásoknál is úgy voltam vele, hogy neki kell dönteni, nekem csak segíteni szabad. Nem biztos, hogy ez mindig olyan egyszerű, és kimondani mindig sokkal könnyebb, mint megvalósítani. Az első markáns impulzus, amit kívülről kaptam az volt, hogy a környezetemben dolgozó kollégák, illetve a távolabbi környezetemből is mindenki mondogatta, hogy »hú ez a lány!«. Ez egy nagyon-nagyon jó visszajelzés volt” – idézi fel Katalin.
Haris Gergely eleinte közgazdásznak készült, nővére, Eszter pedig szociológusnak, végül mind a ketten az Alkotmány utcában kötöttek ki vendéglátó szakon, a mai BGE-n. „Az alapképzés után mindkettőnk számára kinyílt a világ – Eszter Baszkföldön tanult tovább és dolgozott Londonban is Michelin-csillagos helyeken, amíg én egy svájci hotel MBA-t végeztem el és Brüsszelben építettem a nemzetközi szállodamenedzsment karrierem. Végül mindketten hazatértünk” – részletezi Gergely az indulásukat. „Egyedi lehetőségnek láttam, hogy ne egy nagyvállalatnak hozzam az eredményeket, hanem a szüleimmel közösen egy olyan saját projektet építsek, ahol beletanulok a műemlékfelújításba és ingatlanfejlesztésbe, az új vendéglátó egység nyitásába és annak üzemeltetésébe. Persze még ennél is sokkal többet tanultam a családi vállalkozásban töltött utóbbi nyolc évben a vállalkozói létről és önmagamról.”
Ingyen kockahas nincsen
Haris Éva és Gergely arról mesélnek, hogy amikor a fiatalabb generáció beszáll a családi vállalkozásba, legtöbbször a lépésre sem a szülők, sem a gyerekek nincsenek igazán felkészülve, ami esetükben sem történt másként. „Stratégiai döntésekben szinte mindig egyetértünk, de az odavezető út során sokszor nagyon eltérő elképzeléseink vannak. Ez egyrészt generációs különbség, másrészt nagyon különböző szegmenseit tapasztaltuk meg a vendéglátásnak. Én egy olyan vállalati kultúrából érkeztem haza, ahol 250.000 alkalmazott dolgozik együtt, és én ott egy kis hal voltam egy nagy gépezetben, míg a szüleim akkor már közel 30 éve vezették a változatos tevékenységi körrel rendelkező családi vállalkozást. A nemzetközi nagyvállalatnál egyértelműen dokumentált hierarchikus struktúrák, feladatkörök, célok vannak, míg egy kis családi vállalkozásban sokszor ad hoc, impulzív módon történnek a dolgok. Nekem ezt nagyon nehéz volt megszokni, a mai napig nem sikerült teljesen” – idézi fel Gergely. Niszkács Anna is hasonló véleményen van, úgy gondolja, hogy ez a helyzet annyira sok változást és egy merőben új helyzetet jelent mindkét generációnak, hogy nem lehet súrlódás nélkül megúszni. „Teljesen mindegy, hogy családon belüli vagy kívüli a generációváltás, mindig vannak nehézségek mert meg kell találni, hogy kinek mi a feladata és hol vannak a határvonalak. Amikor családban történik meg, akkor az még összetettebb, hiszen a mélyebb érzelmek is benne vannak. Ezzel alapvetően nincs probléma, tényként kell kezelni, hogy ez egy ilyen időszak. Egyikünknek sem volt könnyű, mert nem tudtuk, hogy hogyan fog zajlani, ezért is hívtunk profi szakembereket” – részletezi Anna. Ők egy ügyvéd és két coach segítségét kérték ezen az úton. Katalin szerint nem baj, hogy a generációváltást nem lehet súrlódásmentesen megoldani, ezt egyszerűen el kell fogadni. „Ha valaki az Olimpiára készül és megnyeri, akkor nem azt kérdezik tőle, hogy mennyit sírt, mennyire fájt, mennyit szenvedett… hanem azt nézik, hogy ott van és megcsinálta. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ingyen kockahas nincs.”
Tárgyalás a vacsoraasztal körül
Párok és családtagok gyakran kapnak olyan tanácsot, hogy lehetőleg kerüljék a közös munkahelyet vagy a közös projekteket, hiszen gyakran adódhatnak olyan konfliktusok, amiket nem tudnak majd nem hazavinni. Egy családi vállalkozásban kifejezetten nehéz elkerülni ezt a problémát, így arra is kíváncsiak voltunk, vajon hogyan lehet megoldani azt, hogy az ebédlőasztal körül ne a munkáról legyen szó. „Szerintem ez személyiségfüggő, de én mindenkinek azt tanácsolom, hogy a munkahelyi problémákat ne vigye haza, és az otthoni problémákat ne vigye be a munkahelyére. Ez a családi vállalkozásban sincs másképp, tudni kell különválasztani az élet két területét, még ha ez roppant nehéznek is tűnik” – hangsúlyozza Haris Gergely. Véleménye szerint, amíg van kölcsönös bizalom a családtagok között, minden akadály leküzdhető. Azt különösen fontosnak tartja, hogy a problémák mindig a megfelelő helyen és a megfelelő időpontban legyenek megbeszélve, ne a kollégák előtt. Bevallása szerint ez sem neki, sem a szüleinek nem sikerült hibátlanul az első pár évben, de azóta már mindannyian fejlődtek ebben. „Édesanyámmal sokkal kevesebb súrlódás van közöttünk, amióta én kevesebbet veszek részt a napi üzemeltetésben, és a családi vállalkozás másik üzletágát, a vendéglátással kapcsolatos tanácsadást építem” – teszi hozzá.
Niszkács Anna úgy idézi fel, hogy régen nem tudták teljesen kizárni a Gerbeaud-t a mindennapokból, de ez nem volt soha zavaró. „Egy családi ebédnél vagy vacsoránál mi beszélgettünk a munkáról, a cégről és ez természetes volt számunkra. Ma már ez sokkal kevesebbszer fordul elő, mert nem együtt dolgozunk.” Pintér Katalin szerint nem feltétlenül feladat szétválasztani a munkát és a magánéletet. „A feladat legfeljebb az lehet, hogy megtanuljuk a szabadidőnket használni, képesek legyünk arra, hogy néha lehúzzuk a rolót és ne a munkával foglalkozzunk, hanem mással. Egy családi vállalkozás életében nincs azzal baj, ha valakinek vacsora vagy a színházi előadás szünetében jut eszébe, hogy valamiről beszélni kellene a munkával kapcsolatban. Ez minket soha nem zavart. Egészséges harmóniára kell törekedni és meg kell találni, hogy mikor pihenünk, miben érezzük jól magunkat.” A konfliktusokkal kapcsolatban hozzáteszi, hogy számára alapvetés az, hogy ha az ember szereti és tiszteli a másikat, akkor nincs olyan nehézség, nézeteltérés, ami előbb vagy utóbb ne lenne megoldható mind a két félnek jó kimenettel.
Szépségek és nehézségek
Arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb előnye a közös munkának, Anna úgy felel, hogy kétségtelenül a bizalom. „A tudat, hogy mi nem fogjuk átverni egymást, nem fogjuk bántani egymást, nem indulunk el külön utakon. A bizalom az alap. Hátránya az érzelmi rész. Bele tudjuk vinni egy céges konfliktusba az érzéseket, és bármennyire tudatosok is vagyunk nem tudjuk az ösztönöket kizárni. Hogy ott velem szemben az édesanyám ül, aki engem szült. Vele szemben ülök én, az ő kicsi lánya. Van olyan érzelmi vetület, amit nem tudunk félretenni, ami miatt egy kicsit biztos, hogy máshogy működnek a receptorok és máshogy gondolkodunk.” Haris Gergely hasonló véleményen van, úgy gondolja, hogy a legnagyobb előnye egy családi vállalkozásnak, hogy (optimális esetben) egyik családtag sem akar szánt szándékkal rosszat a másiknak, ezért ennél biztonságosabb vállalkozói közeget nagyon nehéz elképzelni. „A családi vállalkozások rugalmassága szerintem egyszerre előny és hátrány – míg a kölcsönös bizalom miatt sokkal több mindent megengednek egymásnak a családtagok mint azt egy munkahelyi környezetben megszokhatták.”
Mindezek mellett az is mindenképpen az előnyök közé tartozik, hogy a két generáció tagjai kölcsönösen tanulhatnak egymástól. Gergely elmondása szerint azt tanulta szüleitől, hogy hogyan kell a feladatokkal a “step by step” haladni, amivel először a világjárvány, majd a rezsiválság, végül az infláció miatt kényszerült szembesülni. „A gyorsan változó világban nem lehet három vagy ötéves terveket szövögetni, annak ellenére, hogy ezt tanultam a korábbi tanulmányaim során és a munkahelyeimen. Sokkal jobban kell tudni alkalmazkodni a körülményekhez, és elengedni az előre eltervezett elképzeléseket. Ilyenkor számít igazán az intuíció és a vállalkozókedv, és sokkal kevésbé az excel táblák és egyetemi elméletek. A másik jelszó a “check, check and check”, ami arról szól, hogy mindig, mindent tudni kell ellenőrizni, a saját kollégáinkat, a vállalkozásban résztvevő családtagokat, és önmagunkat egyaránt, mert ezt senki nem végzi el helyettünk. Sokszor még az általam előnyben részesített digitalizált megoldásokban sem bízhatunk.”
Katalin arról mesél, hogy leginkább a szűnni nem akaró lendületet kedveli a lányában és ez leginkább az, amit érdemes eltanulni tőle. „Nagyon szeretem Annában az energiát. Ezt magamban is kedveltem, ő benne pedig hatványozottan rajongom érte. A tempót, a képességet a döntésre és hogy soha nem hagyja abba az új keresését.” Anna azt a fajta élet ismétlődést emeli ki, ami gyönyörű ívet ad a történetnek: „édesanyám kétéves szerződéssel került a Gerbeaud-hoz válságmenedzsernek, én pedig pontosan 20 évvel később, a Covid előtt egy hónappal vettem át egyedüli vezetőként a cégcsoport irányítását, ami szintén komoly válságmenedzselést igényelt a részemről. Rendkívül gyorsan kellett döntéseket hozni, mert másodpercenként változtak a körülmények, jogszabályok. Nehéz időszak volt, de sok esetben pozitív változások is hozott. Felnyitotta a szemünket, felrázott minket, új lehetőségeket kínált. Nekem pluszban még megerősítést is adott és már nincs olyan dolog, amitől igazán megijednék.”