Hirdetés
Hirdetés

Még itt az augusztus, hogy ezeket kipróbáld a Balaton északi partján

SZERZŐ: Molnár Kata
2015. augusztus 11.
Ezúttal két olyan helyet próbáltunk ki, ahol egészséges, minőségi ételeket kínálnak helyi termelőktől beszerzett alapanyagokból, és az idei nyár elején nyitottak meg a Balaton északi partján.
Hirdetés

Egy aprócska faluban, erdők és hűs vizű patakok között, Vászolyon nyitotta meg kapuit júniusban a Villa Szent Jakab, amely gourmet reggelit kínál a vendégeinek. Nevét a kristálytiszta Szent Jakab forrásról kapta, amely a közelben található, egy csodaszép kis tavacska mellett, amelynél nyáron hangulatos koncerteket és előadásokat is tartanak.

fotó: a szerző felvétele

fotó: a szerző felvétele


A faluban havonta egyszer termelői piacra is „összegyűlnek a népek” a faluház udvarán, ahol kézműves lekvárok, szörpök, kolbászok és sajtok, valamint kerámiák is beszerezhetők.
fotó: a szerző felvétele

fotó: a szerző felvétele


A vendégház közvetlenül a katolikus templom mellett, a falu központi részén található, új épület, tiszteletben tartja és követi a Balaton-felvidéki építészeti tradíciókat. A hagyományőrző törekvések az ételek összeállításánál is számítanak, hát, hogyne számítanának.
fotó: a szerző felvétele

fotó: a szerző felvétele


A pezsgős reggelit a tulajdonos Jónás György maga szolgálja fel a teraszon: a vászolyi sajtmanufaktúra sajtjait és a régió kistermelőinek finomságait kínálja a vendégeknek: lekvárok a szomszédos Dörgicse Befőzdéjéből, sonka-kolbász, tojás a faluból, a kertben termett zöldségek és fűszernövények, friss citromfűből és mentából készült limonádék, borok szintén Dörgicséről a Pántlika Pincészetből, Bergmann kávé a reggelihez Balatonfüredről érkeznek. Általában jellemző, hogy jó ízűek és frissek, helyben sül a croissant a reggelihez, látványos a tálalás és még az ásványvíz is (Vis Vitalis) hazai és szép formájú, régi szódásüvegre hasonlító palackban kerül az asztalra.
Amíg el nem készül a villa nappalijában a hatalmas asztal (nyár végéig), addig a teraszon az illatos fűszernövények mellett a kertben, hűvösebb időben pedig a szomszéd faluban levő Pántlika éttermében, a Levendula Major közelében szolgálják fel a reggelit. Tervben van, hogy vacsorát is adnak majd a villa vendégeinek, amelyet a vendéglátós tapasztalatokkal már rendelkező tulajdonos a saját maga és a vendégei örömére készít el a konyhán.
fotó: a szerző felvétele

fotó: a szerző felvétele


Innen nem messze, a Káli-medencéhez legközelebb eső strand bejáratánál, Zánkán nyitotta meg nyár elején Horváth Csongor (a Köveskáli Kővirág étterem séfje) és párja, Orsi a Neked főztem nevű büfét, és a nyári szezonban rögtön óriási sikere lett az egészséges ételeket kínáló beach food helynek. Valódi, egyszerű strandkaják készülnek itt, némi csavarral, és erre hamar ráharaptak az emberek.
A fali táblán általában 5-6 fogás szerepel, és ha valamelyik elfogy, jön a helyére egy új, az egyetlen állandó szereplő és a hely legnagyobb slágere a mangalicaburger, amelyet természetesen frissen készítenek és házi készítésű kapros káposztasalátával, frissen sült burgonyával tálalnak (1290 FT-ért). Ott jártunkkor volt még kecskehúsos burger fetás tzatzikivel és burgonyával (2190,-), mangalicakolbász lecsókrémes rozskifliben (1490,-), harcsanyárs friss lecsóval (2190,-), grillezett kecskesajt csicseriborsósalátával (2190 Ft, de ugyanezt burgerbe is töltik, a vegetáriánusok kedvéért). Minden nap van egy napi leves 690 Ft-ért (mostanában pl őszibarackleves, mert annak van szezonja) illetve valamilyen sütemény, pogácsa 450 Ft-ért. Helyi szörpök (szeder, meggy) és borok közül lehet választani, igencsak baráti áron (200 Ft körül decinként).
Nemcsak a tálalásnál (kartontálca, papír szívószál, fa evőeszközök), hanem az alapanyagok beszerzésénél is törekszenek a környezettudatosságra, és amit lehet, őstermelőktől vesznek, a pékáruk Nagyvázsonyból, a kecskesajt és a mangalicahús Káptalantótiból, a szörpök Kapolcsról érkeznek, a borokat a Káli kövek és a Hollóssy pincéből szállítják ide. A legtöbb dolog (zöldség és gyümölcs) a közeli Balatonhenyéről származik, ahol Orsiék is élnek. A büfé környezete is esztétikusabb a szokásosnál: mindenütt virág és fűszernövények, szép terítő, vidám színekre festett székek, az ásványvizük szintén Vis Vitalis. Délben nyitnak és este tízig főznek, általában megállás nélkül.
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram