A Guccival közös projektnek a firenzei Palazzo della Mercanziában található Gucci Múzeum ad majd otthont. Az olasz luxusdivatmárka eddig mindent megtett azért, hogy minél kevesebb információ szivárogjon ki a készülő projektről. Annyi azonban már bizonyos, hogy a jelenleg is zajló felújításokat követően, január közepén nyílik meg az étterem. A megnyitót az éves Pitti Uomo elnevezésű férfidivat-rendezvénnyel együtt tartják majd.
Bottura modenai éttermét, az Osteria Francescanát tavaly a világ legjobb éttermének választották, idén pedig a New York-i Eleven Madison Park mögött a második helyen áll a World’s 50 Best Restaurants listáján.
Az új étterem csak egy Bottura számtalan, egymással párhuzamosan futó projektje közül. A luxusmárkával való közreműködésen kívül legalább ekkora hangsúlyt fektet a szociálisan elkötelezett és környezettudatos kezdeményezésekre is. Az általa indított Food for Soul non-profit szervezet megmaradt élelmiszerekből készít ételeket a rászorulóknak (cikkünket a témában itt olvashatja!). A Bottura és más világklasszis séfek által jegyzett, nemrégiben megjelent Bread is Gold (A kenyér aranyat ér) című könyv pedig százötven receptet tartalmaz, amely ételmaradékok felhasználására épül.
Forrás.
Warning: Undefined array key 0 in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Attempt to read property "term_id" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Undefined variable $sponsor_data in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17
Warning: Attempt to read property "description" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17