Magyar fogások enciklopédiája – a borsos tokány | XIII. rész

2025. április 19.
„Oly tokányt, mint ő, senki sem főz a vármegyében – írta Eötvös József A falu jegyzője című 1845-ös regényében. De mi is az a tokány? Honnan ered maga a kifejezés, és milyen ételt, ételeket takar? Enciklopédiánk következő részében egy különös, kissé megfoghatatlan étel útjáról mesélünk, ami feltehetően Erdélyből származik. Hogy a történet kerek legyen, a békéscsabai Kisvendéglő a Hargitához osztotta meg velünk saját borsos tokány receptjét.

A tokány szó eredetileg  nem a „toka” szóból származik, hanem a román toca (aprítani) igéből, s ebből fejlődött ki a tocana – egyféle pörköltféle. Már a 18. századi források is említik, sokféle értelemben: apróra vágott húsos ételek, kolbász, sőt puliszka is szerepel a jelentések között.

A tokány nem egységes étel, hanem egy gasztronómiai kaleidoszkóp: jelentett már pörköltet, sült húsdarabokat, szárított húsport, sőt bizonyos vidékeken még pipogya embert vagy szétfőtt krumplit is. Erdélyi szójegyzékek és népnyelvi gyűjtések szerint a tokány egykor a hétköznapi és ünnepi konyha része volt, legtöbbször birka- vagy kecskehúsból, hagymás, borsos fűszerezéssel, később paprikával is készítve.

Gáspár János tájszó gyűjteményében (1838-1858) a tokán nem csak pirított ürühús, hanem általában bármilyen, apró falatokban sütött, borssal, hagymával, vagy paprikával, és tejfeles ecettel vegyített hús is lehet. 

A mai magyar köznyelvben a tokány szinte kizárólag étlapokról ismert. Talán pont a fogalom körüli bizonytalanság az, ami miatt a vendéglátásban népszerű maradt: egy szabadon értelmezhető fogás, amely szinte bármit jelenthet, ami hús és szaftos. 

Bár a tokányt sokan ismerik, jelentésének, eredetének és változatainak mélyére azonban kevesen ásnak, Fehér Béla azonban a legfontosabb hivatkozás kutatói közül. Változatait és a fogalom meghatározásának nehézségét jól mutatja egy általa említett, 1952-es szakácskönyv, amit a Kereskedelmi Kiadó adott ki, és tíz féle tokány szerepel benne. „csikós-, debreceni, erdélyi, frankfurti, gombás, hentes-, oroszos, mexikói, herány- és borsos bélszíntokány.” (Cserna-Szabó András – Fehér Béla: Ede a Levesben)

A régi szakácskönyvek tanúsága szerint a tokány nem azonos a pörkölttel. A pörkölt kötött, paprikás étel, míg a tokány szabadabban variálható: borsos, néha borral, mustárral, ecetes uborkával ízesítve, hosszúkásra vágott húscsíkokból készítve. Az elkészítési mód is árulkodó: kevés lé, párolás, pirítás, olykor krumplival vagy tejföllel gazdagítva – ezek különítik el a pörkölttől.

A szó eredete és használata mára elmosódott, ám a gasztronómiai örökség részeként tovább él. A tokány, ez a szinte definíció nélküli étel, talán éppen szabálytalanságában testesíti meg leginkább a magyar konyha sokszínűségét. Nem lehet pontosan megmondani, mi is a tokány – és talán örök rejtély is marad.

A Kisvendéglő a Hargitához évtizedek óta Békéscsaba egyik legfontosabb kulináris zarándokhelye, amit szerte az országból, de külföldről is látogatnak az erdélyi ízekre vágyók. Az étterem marha combot használ a recepthez és puliszkával tálalja.

Borsos tokány 4 főre

  • marha comb: 1,4 kg
  • kolozsvári szalonna: 0,08 kg
  • vöröshagyma: 0,4 kg
  • paradicsompüré: 0,11 kg
  • fehérbor: 0,1 l
  • bors
  • fokhagyma

A szalonnát felcsíkozom a bőre nélkül és kisütöm a zsírját, majd a kész tepertőt kiveszem belőle. A zsiradékban rozsdabarnára pirítom a paradicsompürét, majd hozzáadom az apróra vágott vöröshagymát és puhára párolom. Amikor a vöröshagyma megpuhult hozzáöntöm a fehérbort és addig forralom még vissza nem fő a zsírjára. Amikor az alapom elkészült hozzáadom a felcsíkozott marhahúst ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymával és szakaszos párolással puhára készítjük el. Snidlinges grillezett puliszkával tálalom.

Borítókép: Szabó Károly vendéglője (később Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár – Fotó: Fortepan, Kálnoki Kis Sándor

Forrás: Cserna-Szabó András – Fehér Béla: Ede a Levesben - gasztrokrimik, Magvető, 2011

Fotó: Kisvendéglő a Hargitához

Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram