A feladat persze korántsem ilyen egyszerű. A tengeri ültetvények betakarítása kőkemény fizikai munka és évszázadok óta jelenti a biztos megélhetés alapját a part mellett élőknek. Az évszázadok alatt azonban volt lehetőség arra is, hogy a tengeri aratás hagyományai és módszerei kialakuljanak.
Egy korábbi írásunkban bemutattuk a flamand partok mentén zajló lovas rákhalászat mindennapjait. Most következő írásunk főszereplői is lovak, ám a helyszín ezúttal Észak-Amerika, mégpedig a festői Prince Edward-sziget. A kanadai Szent Lőrinc-öbölben fekvő földdarab sokaknak ismerős lehet, békebeli sorozatokból és regények lapjairól is.
A zöld ormok övezte partokon a helyiek szintén a tengernek hajtják lovaikat. A cél az apály utáni sekély vizekben visszamaradó ír moszat (Chondrus crispus). Ez a vörös algaféle igen gazdag egy karragén nevű anyagban. Ezt a természetes stabilizálót gyakran használják élelmiszer adalékanyagként, de a sörfőzésben is fontos szerepet játszik.
A vörösmoszat aratása az 1930-as években kezdődött a szigeten. Egyszerre harminc-negyven igásló is elindult a tenger felé, és a vízvonalhoz érve befordultak a parttal párhuzamos irányba. Széles, sok-sok foggal ellátott, óriásgereblyéhez hasonló eszközt vontak maguk után, és tonnaszám húzták partra az ír moszat csomóit. A gyűjtés nem magáncélra zajlott. A partra vont moszatot világszerte használták a felvásárló cégek és az aratás a sziget legfőbb bevételi forrása lett.
Az 1970-es évekre a hagyományos munkából jövedelmező iparág lett. Évente több millió kanadai dollár értékben vonták partra a tenger ajándékát, és ekkoriban több százan éltek e tengerközeli hivatásból.
Napjainkra a karragén-igény nem csökkent, a helyzet mégis drámai fordulatot vett, hiszen a tengerek felmelegedésével a Kanada-menti partok vizeiben megjelent egy invazív algafaj, és a természetes ír moszat élőhelyét nagyrészt elfoglalta. Az ír moszatra továbbra is sorban állnak a vásárlók, ám az akadozó ellátás miatt más vizekre eveztek, és elfordultak a Prince Edward-szigettől.
A Prince Edward-sziget lakói azonban nem adták fel és nem fordítanak hátat a tengernek. Ha a hagyományos ír moszat meg is ritkult a tengerben, az még nem jelenti azt, hogy véget kell vetni egy lassan százéves hagyománynak. Sokan a mai napig minden algaszezonban kimennek a tengerpartra és gyalog, hálóval és gereblyével felszerelve gázolnak a hullámok közé. Gyűjtenek amit csak tudnak.
És a tenger nem hagyja őket cserben: az ír moszat mellett más fajták egész csokrait emelik ki. Wakame, kombu és vörös pálmamoszat leveleit gyűjtik össze és árulják a nagy számban érkező turistáknak, vagy viszik haza saját felhasználásra. A turisták pedig azért érkeznek, mert a flamand módszerhez hasonló módon itt is megmaradt az eredeti hagyomány, a lovas halászat.
Belgiumban a brabanti hidegvérűeket hajtó halászokat paardenvisser-nek, azaz lovas halásznak hívták. Itt is van helyi név, azokat, akik lovak segítségével gyűjtik a tengeri zöldet horse mosser-nek nevezik. A horse mosserek a mai napig lovakat használnak, ám ez több egyszerű hagyományőrzésnél.
A sziget egyik lakosa, bizonyos Joe Dorgan például egyáltalán nem turistalátványosságként értékeli, amit csinál, dacára annak, hogy munkájának általában komoly nézőközönsége van. Más lovashalászokkal ellentétben az ő családja nem ebből élt, gazdálkodással foglalkoztak. Felfigyelt rá, hogy apja az ír moszatot nem eladásra gyűjti, hanem komposztanyagnak.
Kutatásokat végzett és arra jött rá, hogy a tengeri növények számos fajtája alkalmas ezerféle gazdasági felhasználásra. Túl ír moszaton és karragénen az algák és moszatok, hínárok és növények remekül használhatók állattakarmányozásra, talajjavításra, komposztálásra és emberi fogyasztásra.
A farmerkedést 2005-ben kiegészítve Joe Dorgan a tenger felé fordult, és negyven lóval nekiállt gereblyézni a tengert. Az, hogy e modern időkben is a tradicionális módszerrel áll neki aratni, tudatos döntés volt. A lovak használata sokkal kisebb környezeti lábnyomot hagy maga után, arról nem is beszélve, hogy egy fémből-acélból konstruált nehézgép sokkal kevésbé bírná a tengervizet. A természetközeli attitűd pedig nem csak a vállalkozó lelkiismeretének, de az üzletnek is jót tesz.
Dorgan elmondása szerint a tény, hogy lovakat használnak a munkára számos farmer szemben jó pont, és különösen a kontinensen élő amish közösségek örülnek a munkamódszernek. Közülük kerül ki a North Atlantic Organics számos vásárlója.
Algalisztjüket, melyet négyféle szárított algából őrülnek világszerte vásárolják. Termékeik rengeteg gazdálkodónak segítenek, hogy egészségesebb talajon neveljék növényeiket, vagy éppen tengeri segítséggel táplálják állataikat.
A Prince Edward-szigeti algahalászatot a harmincas évek karragén-igénye hívta életre, ám könnyen lehet, hogy a hínárdiverzitás, a kisebb ökológiai lábnyom iránti igény, a turizmus, és a gazdálkodásban betöltött szerep tarthatja fent.
Ez pedig nagyon jó hír egy régiónak, ahol a hagyományok mellett egy szintén szigorítások közé szorított, kihívásokkal nehezített homárhalászaton kívül nem sok munkalehetőség akad. Joe Dorgan bízik benne, hogy a tenger ismét a szigetlakók segítségére siet, és hogy lovai a hínár mellett egy fellendülésben gazdag jövőképet is előhúznak a szigetet körülvevő, tápláló tengerből.
Forrás: modernfarmer.com
Tovább olvasok:
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.