Az Andrássy út vége felé, a villanegyedben, ahol aránylag tágas kertek övezte paloták kacsintanak ki a lombos fák mögül, van egy Bauhaus stílust idéző butikhotel. Itt, ebben az épületben kapott helyet a „fekete gyöngy” néven anyakönyvezett étterem.
Ahogy az egy szállodai étterem esetében elkerülhetetlen a szállóvendégek részére reggelivel is rendelkezésre áll. Diszkrét terasza nyílik a főút felé, szerencsére a fák megszűrik a sugárút zaját. A kagyló és a benne növekvő gyöngy mítikus, természeti jelenségre való utalásként is értelmezhető. Nehéz hozzájutni, az idő érleli, ha kinyílik, akkor tökéletességével elkápráztatja nézőjét. A konyhaművészet is igényli az ideális körülmények közötti növekedést, és a kellő időben való feltárulkozást.
Belépve elsőre a homogén színvilág, ami szemet üt. Sötétbarna bútorok, melegen szürke falak, szürkés ezüstbe forduló függönyök némi finom csillogással, akár a gyöngyház. Hatalmas ezüst vázák, fehér virágokkal. Az asztalokra irányuló mennyezetvilágítás kiemeli az ételek élénk színeit: ők a főszereplők, akár csak a gyöngy, ami háza opálos fényében pompázik.
Megszívlelendő felirat fogad a bejáratnál, ami arra figyelmeztet, hogy a vendégnek kíséret jár az asztalához, szóval, hogy ne bóklásszon egyedül, ami érthető, ha van, aki fogadja a vendéget, de, ha nincs – mint jelen esetben – akkor abból kínos, várakozó téblábolás lesz. Megvárom, míg észrevesznek, eltart egy ideig, de végül is asztalhoz lettem kísérve annak rendje, módja szerint.
Szoktam egy-egy étteremlátogatás előtt az étterem honlapját megtekinteni, átböngészni az étlapot, az is előfordul, hogy már kész tervvel megyek. Némi kellemes csalódással veszem tudomásul, hogy a netes étlap és az itt most kézhez kapott között jelentős eltérések vannak. A netes szerint délben szűkített étlap áll csak rendelkezésre, csak az esti kínálat bővebb. Amit most nézek, az teljes étlapnak tűnik, legalább nem kell visszafognom magam. Az felsorolt ételek alapján nem igazán tudom eldönteni, hogy egy felsőkategóriás bisztróban vagy egy ínyencklubban kötöttem ki. Vannak itt szezonális, inkább táblára való bisztró ételígéretek és vannak olyanok, amelyek feltehetően az étterem kulináris alapvetését hivatottak képviselni.
Némi késedelem után cékla sóval ízesített vajat kapok friss, foszlós félbarna kenyérrel, hogy végre lecsillapodjak. Sőt kisvártatva a konyha üdvözlete is megérkezik paradicsomvízben úszkáló feketekagyló formájában. Meglepően kifinomult kis gyöngyszem. Kecskesajt salátát kérek turbolyás barack vinaigrette-el kezdésnek. Szép a tányér, olyan, mint egy kócos bakfislány feje. Figyelemreméltóan friss, változatos salátalevelekből áll: frisée, lolo rosso, vizitorma, mini mángold, néhány koktélparadicsom. A kecskesajt kissé ipari, nem a pikáns fajta, hanem édesbe forduló, ami gyengíti a barackos-turbolyás öntet különös édességét. Nem jön létre a kívánt kontraszt, pedig csak egy kis lépés választja el attól, hogy remek legyen.
Chilis cukorborsó velouté daragaluskával, Szent Jakab kagylóval a következő fogás. Szép selymes fényű a leves, de nem elég krémesen sűrű ahhoz, hogy valóban veloutéként értékeljem, kissé vékony és a megcélzott chilis-édes vibráció sem érzékelhető, inkább enyhén savanykás az istenadta, ez végzetes hiba. A galuska kiváló, a kagyló feszes, friss borsószemek és a borsóhéj adják a ropogós textúrát. Egy kihagyott lehetőség, kár érte, nem sok hibádzott.
Kelvirágos burgonyafőzelék, kacsakolbásszal, buggyantott fürjtojással következik. Klasszikus bisztróétel: isteni krémes, babéros, könnyedén pikáns a főzelék, benne felsejlenek apróbb krumpli darabok, sőt egy-egy sült krumpli is megroppan, a kelvirágok szintén ideális állagúak. Nagyon egyben van ez a fogás, a tojások beleolvadnak, belebuggyannak a krémbe. A kacsakolbász erőteljes, férfias ízesítésű. Baromi finom az egész, minden tökéletes lenne, ha könnyebben rágható bélbe gyömöszölték volna a kacsakolbászt. Ennyi. Ez könnyen javítható.
Mangózselés panacotta, áfonyával és csokoládé morzsalékkal a tetején a desszertem. Jó kis összeállítás, van benne édes-krémes, pikáns-mutáns. Még mindig azt érzem, hogy az ételek, az ízek, a tetten érhető kulináris törekvések nem passzolnak a helyhez, de aztán elhessegetem ezt a gondolatot, mindegy is, egy biztos: valaki tud itt főzni, és ez a fontos.
