Érdekes dolog a kultusz. Azok is hosszú, tömött sorokban áhítják a bejutást az El Floriditába, Havanna leghíresebb bárjába, akik egyetlen könyvét sem olvasták, valójában nem is tudnak róla semmit, csak a tömegpszichózis és az útikönyvek vastag betűs szövege mondatja azt: ha ezt kihagyják, valami fontosat veszítenek.
Valószínűleg Hemingway az Obispo utca sarkán vett volna egy éles kanyart, hogy keressen egy tisztességes kocsmát, ha meglátta volna a tömeget terelgető biztonsági embereket egyik kedvenc helye előtt. De ő a harmincas években járt itt, arra kérve a bármixert, hogy az ő italába ne kerüljön cukor, viszont rumból jöhet dupla adag. Ez lett a ház ikonikus itala, a Papa doble. Mindenki a sarokba állított Hemingway-szoborral szelfizget, rengetegen vannak bent, a pincérek Kubában egyáltalán nem megszokott fénysebességgel dolgoznak. Ha felkerült a bakancslistánkra, válasszuk inkább a bár mögötti, belső termet, üljünk be egy kellemes ebédre, és onnan figyeljük az ingyencirkuszt. Minden duplaannyiba kerül, mint máshol, de a konyha tényleg elég jó.
A mojitómat a Bodeguitában, a daiquirimet a Floriditában
– a Bodeguita falán ez a leghíresebb, bekeretezett Hemingway-idézet, aminek a hitelességét erősen kérdőjelezik. Apró, jó hangulatú hely, állandó turistaforgalommal, amely kétségtelenül az elhíresült mondatból él. A Hemingway-mánia az utcán is érezteti hatását: ha minket is megszállna az ihlet a sokadik koktél után, és eszünkbe jutna azonnal írni valamit, a szemközti tűzfal előtt ácsorgó leleményes alak némi konvertibilis pezóért a kezünkbe nyom egy filctollat, hogy mi is firkáljunk oda egy gondolatot a már teleírt tűzfalra.
A Bodeguita del Medio már Hemingway előtt legendás hely volt, a havannai bohémek egyik kedvence. A helyi értelmiség és művészvilág tagjain kívül megfordult itt Gabriel García Marquez, Pablo Neruda és sok más híresség is. Itt természetesen a mojito a kötelező, ami állítólag nem is tartozott Hemingway kedvenc italai közé, csak a legenda túlnött a tényeken.
https://www.instagram.com/p/BlZalNrnO-8/
A következő mojito a Hotel Ambos Mundos teraszán aktuális. Az elegáns és hangulatos, húszas éveket idéző (nem csak idézi, akkor épült) óvárosi szállodában lakott a Hemingway-házaspár, mielőtt megvette városszéli birtokát. A hosszú távú bérlet ára napi 1,5 dollár volt – ma egy kicsit drágább itt lakni. Az ódon liftet a világ legjobbja, az Otis gyártotta – éppúgy, mint a közeli Bacardi épületben. A tetőteraszról parádés a panoráma: belátható Havanna legizgalmasabb negyede. Az Akiért a harang szól című regény itt születhetett. Amikor a mojitónk elfogyott, folytassuk egy friss pina coladaval.
Ha továbbra is izgat, hogy a helyiek által csak papának szólított író hogy égette mindkét végén a gyertyát, miközben élni és írni sem felejtett el, a Havanna peremén lévő birtokát feltétlenül látogassuk meg. A Finca Vigia nevű birtokot akkor vette, amikor a felesége megunta, hogy Havanna belvárosában ahogy kilép az író a szálloda ajtaján, a nap bármely órájában képes tehetségesen belebotlani két percen belül egy közeli bárba vagy egy csinos nőbe. Havanna belvárosában ma sincs ez másképp. Bár a Finca Vigia sem volt a visszafogottság otthona, itt kontrollált körülmények között folyhatott a hedonizmus.
https://www.instagram.com/p/BvO3_r6Fp0K/
A ház tele van afrikai vadásztrófeákkal, a medencében állítólag Ava Gardner úszkált meztelenül, az öblös fotel mellett pedig máig ott sorakoznak a félig megkezdett üvegek. A házba be sem léphetünk, a nyitott ajtókon-ablakokon át azonban minden látszik. Egy sarokkal lejjebb egy előkertben a jó üzleti érzékkel megáldott tulajdonos egyszerűen egy Hemingway-fotóra, egy présgépre és egy sörpadra alapozta vállalkozását. Két cimborája a prést tekeri, és előttünk facsar édes nedvet a cukornádból – amibe rum, méz és némi jég kerül. Ennyi. Már fizetjük is az 5 CUC-ot, ami egy tisztességes irodalomtanár félhavi nyugdíja itt.
https://www.instagram.com/p/Bt1f5SrAPjW/
A strukturális műelemzés alapja, hogy az alkotásból, és nem az író életrajzából indulunk ki. Eszerint az alkotások értelmezése szempontjából lényegtelen, hogy mire gondolt Ady a vonaton Párizs felé, gyalog ment-e Petőfi Pestre, és a padlásra vagy az udvarra teregetett-e József Attila mamája. Hemingway nevéről azonban olyan erős képek ugranak be, amik a turistát elviszik egészen Cojimar halászfaluig. Itt élt Gregorio Fuentes, Hemingway barátja, akiről az Öreg halász és a tenger hősét formázta. Ő tartotta karban az író hajóját, amit halászatra és felderítésre is használt. A La Terraza nevű étterem lovagolta meg a történetet a legszerencsésebben.
Kiváló innen a kilátás, de a pincéreket valószínűleg lajhárokkal keresztezték egy titkos genetikai kísérletben.
A vacsorát ne ide tervezzük, és a ház itala, a harapós kék színű, jégkásával kevert Don Gregorio daiquiri is inkább a fantázia szüleménye, mint a hitelességgé. Valószínűleg a tenger és a regény miatt kellett ide valami, ami kék.
Mindezek úgy hangoznak, mintha a rum és koktélok hazájában kizárólag turistacsapdák léteznének. Nos, majdnem így van, de azért a helyzet közel sem drámai. A legapróbb helyeknek is megvan a maguk specialitása, lépten-nyomon ott a friss gyümölcs, az ananász, a kókusz és a cukornád, rum pedig valahogy mindig akad. Az örök igazság azonban itt is érvényes: a bakancslistás turistalátványosságokat a hangulatuk, és nem a szolgáltatás miatt érdemes meglátogatni.
Ha erre járnak, nézzék meg ezeket a helyeket, de jót inni a szomszéd, névtelen bárban fognak, ahová a helyiek járnak.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.