A békülés létező legegyszerűbb és legerősebb gesztusa az étel megosztása. Válogatásunkban bemutatott tervezőket, kurátorokat az a felállás érdekli, ha feszültséggel teli légkörben eresztünk egymásnak vélt vagy valós ellenségeket, lehetőség szerint nemzeti eledellel felfegyverkezve.
Kulináris fegyverkezés
Marije Vogelzang a magát eating designerként definiáló holland tervező kedvelt gyakorlata az étellel való feszültségoldás, olyan egyéni vagy társadalmi konfliktusok elsimítása, melyek közös átélése az ellentét rendezésének első lépcsője. Az étkezés folyamat jellegén van a hangsúly, ez a tervezőt egyfajta ceremóniamester szerepébe helyezi, Vogalzang végig a háttérből irányít, miközben a legtöbbször semmi befolyása nincs az akciók végkimenetelére. 2011 novemberében a holland nagykövetség szervezésében testközelből is megfigyelhettük Vogelzang munkamódszerét, akit a magyarországi roma kisebbség reprezentációjának kérdése hozott Budapestre. Az A38 kiállítóterében három napon át zajló vendégeltetés fő motívuma a kézből etetés volt, egy bizalmi szituáció teljes kifordítása.
Vogelzang gyakorlott tabudöntögető, olyan témákhoz is hozzányúlt már, mint a libanoni határon a keresztény–muzulmán konfliktus, ehhez sem volt persze másra szüksége, mint rengeteg kenyérhez való alapanyagra és egy kis ételszínezékre. Az 1990-es évek libanoni polgárháborújában létrejött úgynevezett zöld demarkációs vonalat petrezselyemmel színezett kenyerekkel rekonstruálták, így a közösségileg elfogyasztott kenyértálak a sérelmek feldolgozását segítették.
A Conflict Kitchen, az aktív politikai szerepvállalásairól ismert Jon Rubin és Dawn Weleski projektje, egy olyan utcai étkezde, ami csak és kizárólag az USA-val diplomáciai és háborús konfliktusban álló országok nemzeti ételeit szolgálja fel.
A félévente rotálódó pop-up homlokzat persze mindig ehhez mérten alkalmaz súlyos, eltúlzó grafikákat, a látszólag békés építészeti környezetbe való beavatkozás így egy nyilvánvaló felhívás az elfedett, kezeletlen viszály felszámolására, a polémiák láthatóvá tételére. Jon Rubin és Dawn Weleski persze az ételt katalizátorként hozza be egy skype-konferenciákból, előadásokból felépített több hónapos diskurzusba.
Félévente más-más tárgyalt ország nemzeti fogásait egy kis, adagoló ablakon nyújtják át, ám annak ellenére, hogy az utcára néző ideiglenes homlokzati panel egy agresszív, síkszerű lezárás, nagyon fontos, hogy az utcára nyíló konyha valamiféle folytonosságot teremtsen a projekt szellemi műhelye és a járókelők között.
A 2011-es londoni építészeti fesztiválba Polyák Levente és Steierhoffer Eszter egy kiterjedt urbanisztikai kutatómunkából kibomló kiállítással kapcsolódott be, az Anatomy of a Street a londoni Church Street rendkívül összetett mozgatórugóit vizsgálta, miközben az utcára hozott kiállítási anyaggal megpróbált valós alternatívákat nyújtani a városi terek újragondolására.
Az utcára költöztetett kiállítási anyag népszerű jelképei kiszuperált péksüteményes dobozok lettek, a raklapok rácsozatába illesztett falapocskák intarziaként viselkedtek. A Bahbak Hashemi-Nezhad tervezte bútorok a kiállításra installált utcai étterem főszereplői voltak, ahol Bartha Gabó szervezésében a diverz helyi lakosság konyháin népszerű padlizsánrecepteket főzték végig az egynapos fesztivál keretében.