Hirdetés
Hirdetés

Krasznai Norbival folytatódik a Szőlősi Kocsma története a Balaton-felvidéken

SZERZŐ: Szász Eszter
2023. február 25.
A faluban két biztos pont van, a templom és a kocsma.
Hirdetés

Nyitókép: Fotó: Széll Bálint

Nincs ez másképp a Balaton-felvidéken, Balatonszőlősön sem, ahol Tálos Attila, a Bortársaság és a Gellavilla Pincészet alapítója, már 6 éve üzemelteti a Szőlősi Kocsmát. A nyitáskor még csak kávét, fröccsöt kaphattunk, később egy helyi asszony főzött az időközben kialakított konyhában, és így lett a kocsmából kisvendéglő, ahol télen a kályhában pattog a tűz, nyáron pedig a teraszon zajlik az élet. 

Szőlősi Kocsma / Fotó: Széll Bálint

„Az volt a nagy álmom, hogy előbb-utóbb jön valaki, aki a társam és gazdája is lesz a Szőlősi Kocsmának. Idén januártól ez az álmom is megvalósult, Krasznai Norbi séf irányításával. Egy ügyes kezű, modern gondolkodású, jó szándékú séf mindig jót tesz” – meséli Attila.

Fotó: Széll Bálint

Az eddigi tapasztalatok szerint valóban jót tesz. A januárban, pár hetes szünet után újranyitó kocsma lendületesen kezdte az újévet. Hamar híre ment annak, hogy valami történik a faluban, amit a vendégeknek látniuk, inkább ízlelniük kell. 

“Tavaly novemberben még csak beszélgettünk a lehetőségekről, de hamar kiderült, hogy Attilával hasonló, szinte közös célokat tűztünk mi magunk elé, így nem volt kérdés, január elején már költöztünk is a Balatonra, a hónap közepén pedig kinyitottunk. Nem gondoltuk túl, és ez tükrözi jól a kocsma működését is. Mindenki azt csinálja, amihez ért. Attila saját Gellavilla boraival gondoskodik a borkínálatról, a párom a kommunikációról, én pedig főzök.”- meséli Norbi. 

Kacsacomb rétes / Fotó: Széll Bálint

A falu főutcáján álló kocsma otthonos milliője, a családias hangulat, a borkínálat tehát megmaradt, amihez Norbi intenzív ízekkel megáldott ételei társultak. Nincs feszes koncepció, nincs kötelező borpárosítás, viszont van kéthetente megújuló étlap, klasszikus fogásokkal, mint a sárgaborsó-főzelék, vagy a tepertőkrémes kenyér és gourmet-ebb ételekkel is, mint a kacsacomb rétes vagy a nyúlgerinc vadas dödöllével.

Mivel a vendégkör „bájosan vegyes”, legyen az falubéli vagy átutazó, így az étlap kialakításánál fontos szempont, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő ételt.

És ha már Balaton, akkor nem maradhat el a lángos sem, igaz csak egy napig volt az étlapon, de rengeteg látogatót vonzott a hagyományos sajtos-tejfölös, a mangalica sonkás, a szarvastatáros és a mentás-céklás minilángos válogatás. 

Fotó: Széll Bálint

„Reggel 10-kor megfordítottam a kis táblát a bejárati ajtón, hogy nyitva vagyunk, és már kopogtak. Fantasztikus nap volt, rengetegen voltak kíváncsiak a minilángosokra, és csakis pozitív visszajelzéseket kaptunk. Soha nem éreztem magam még ennyire közel a vendégekhez. Ez elsősorban a látványkonyhának köszönhető, de inkább a kocsmába látogató vendégek nyitottságának és közvetlenségének. Ebből gondolom, hogy jó az, amit csinálunk.” – meséli Norbi. 

Szőlősi Kocsma / Fotó: Széll Bálint

A kocsma tervei között szerepel az egész éves nyitvatartás, és havonta szeretnének helyet adni gasztro eseményeknek, meghívni borászokat, helyi termelőket, hiszen Norbi konyhájában is az a szabály, hogy igyekszik helyi termelőktől beszerezni az alapanyagokat, amit elmondása szerint különösen élvez, ugyanis vágyott a vidéki életre. Norbi „balatoni gyerek”, Siófokon született, és bár voltak kitérői a fővárosba vagy Baranyába is, a szíve a tópartra húzta vissza. Több éve tervben volt már, hogy a budapesti életet lecseréli Pécselyre, így emiatt is volt könnyebb a hirtelen váltás. 

Fotó: Széll Bálint

„Számomra fontos, hogy Norbi itt képzeli el a jövőjét, mert hosszú távra tervezek. Nem koncepcióban gondolkodunk, hanem az adottságokban, a borvidékben és a gyönyörű környezetben.” – mondja a tulajdonos.

Norbi óvatosan bánik a változtatásokkal, hiszen jól emlékszik még arra az időszakra, amikor Budapestről a Balaton-felvidékre látogatott a pihenés és a lelassulás érzése miatt, így annak élményét a kocsmában is szeretné megtartani. 

Fotó: Széll Bálint

„Vendégként én is ismertem a Szőlősi Kocsmát, így nagyon vigyázni fogok arra az érzésre, amit az asztaloknál ülve éreztem. Az ételekben is szeretném megtartani a házias ízek, a hagyományos ételek és a gourmet fogások közötti egyensúlyt. A kocsma legyen a finom borok, a falusi igényes ételek és a laza beszélgetések helye.”

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram