Hirdetés

Kemény szavak, de nagyon sok éttermi dolgozó tűzhetné magára a #metoo-jelvényt. És nem, nem azért, mert a vendéglátásban kimagasló volna a szexuális ragadozók száma, hanem a zaklatás kifejezés eredeti értelmében. A szóbeli bántalmazás ugyanis a zaklatás egyik formája, a konyhán pedig sokszor nem kímélik egymást az emberek.

Hirdetés

Szavakkal sok mindent ki lehet fejezni, a dominanciát is. A konyhai rendhez hozzátartozik a hierarchia. A laikus, aki nem lát be a kulisszák mögé, szórakoztatónak tarthatja (?), ahogy Gordon Ramsay publikusan lehülyézi és megalázza főzőműsorának szereplőit, elvégre ő a főnök, ő tudja, mit és hogyan kell csinálni. Mindemellett az sem árt, ha tisztában van vele mindenki, hol a helye a táplálékláncban…

A stressz erőfitogtatással és érzéketlenséggel vegyítve gyilkos kombinációt alkot, a konyhában elhangzó szóbeli bántalmak pedig hosszan tartó hatásúak lehetnek. Nem azok számára, akik kimondják, hanem akik viselik mindezt.

A megaláztatás akkor is szóbeli bántalmazás, ha tréfába van csomagolva. A durva viccek, a másik bántó kifigurázása, gyenge pontjainak felnagyítása levezetheti pillanatnyilag a stresszt, de hogy hosszú távon nem tesz jót, az teljesen biztos.

Keskeny a határ a domináns vezetői stílus és a szóbeli bántalmazás között, és a vendéglátás nem francia irodalmi szalon. A jól vezetett konyha ritkán demokratikus: ha tetszik, ha nem.

Némelyik jobban hasonlít egy katonai kiképzőtáborra, ahol a szakács elfogadja, hogy utasítják és számon is kérik: ez eddig rendben van. Ám az téves elképzelés, hogy a másik gyengeségét célba vevő ugratások, a minősítgetés vagy a nem építő jellegű kritika és a pletyka csapatépítő hatású – együtt sírunk, együtt nevetünk alapon. Ilyesmitől senki nem fog lelkesebben dolgozni, és nem is lesz lojálisabb.

Számít hogy mit, és azt is, hogyan mondjuk.

Tudjuk, a partvonalon túlról könnyű integetni: a konyhai retorika egész egyszerűen nem csak a dolgozók, hanem a szervezet kultúráját is pontosan tükrözi.

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS