Hirdetés
Hirdetés

Konyhafőnök otthon, avagy Sárközi Ákos, a Borkonyha és a Textúra háza táján ötletből nincs hiány

SZERZŐ: DiningGuide
2021. január 14.
A Borkonyha Michelin-csillagos éttermet ígér az otthonokba, és garantálják, hogy rend marad utánuk. A Textúrából folytatódik az elvitel és kiszállítás, a hónap végére pedig egy extra programot hirdettek meg Sárközi Ákos prezentálásában.
Hirdetés

„Bízunk benne, hogy amennyire hiányoznak nekünk most a jól ismert vendégeink, úgy mi is hiányzunk nekik" – a két étterem tulajdonospárosa, Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán nyilatkozott így 2020 áprilisában, amikor a legtöbben még azt gondoltuk, hogy ekkorra rég túlleszünk a járványon. Az éttermek azóta is tartják a frontot, kényszerpályán és megszorításokkal, de mindenképpen példaértékűen a tekintetben, hogy igyekeznek biztosítani a folytonosságot mind a dolgozók foglalkoztatása, mind a vendégek irányában.

Amikor a Michelin-csillagos étterem becsönget

Tavaly a Borkonyha volt az első étterem, amely a bezárások első hulláma idején kreatív ötletek sorával állt elő, többek között élményfőzést, illetve cukrászkodást kínáltak a profi konyhán, majd vacsorát a csak számukra rendelkezésre álló étteremben. Egy másik újdonság, az éttermi utalványok vásárlói között kisorsoltak egy extra eseményt, amelynek keretein belül egy teljes vacsora elkészítését vállalták hat személy részére. Sárközi Ákos executive chef felelt az ételekért, Kalocsai Zoltán az eredeti szakmájának megfelelően sommelier-ként, Horváth Tamás pedig felszolgálóként látta vendégül a nyertest a saját otthonában.

Hirdetés

2021 elején már több topétterem vállalja a kiszállást a megrendelőkhöz, a Costes Downtownhoz, az Essênciához vagy a tatai Platánhoz hasonlóan pedig a Borkonyha is meghirdette a „fordított étterem" szolgáltatást – avagy a szakmai csapat a megrendelők otthonában látja „vendégül" a házigazdákat.

És mit ígér a 2014 óta Michelin-csillagos Borkonyha otthonra? „Saját eszközeinkkel dolgozunk, és garantáljuk, hogy rend marad utánunk" – hangzik az otthon főzés és ételrendelés hosszúra nyúló időszakában különösen kecsegtető ajánlatuk. A három meglepetésfogással kiegészített négyfogásos degusztációs menüvel tehát tulajdonképpen semmi gondja az éttermi csapatot az otthonukban fogadóknak. Sem a terítés és felugrálás a fogások között, sem a mosatlan edények nem jelentenek feladatot a rendhagyó éttermi élmény során.

Borkonyha házhoz

Textúra 2021: lakomadoboz és videós útmutatás Sárközi Ákostól Textúrát

A Borkonyha testvérétterme, a Textúra egy teljes újdonsággal áll elő idén. A megrendelt „lakomadoboz" négy fő részére rejt 3-3 fogást. Az ételeket otthon kell befejezni, és olyan nemes alapanyagokból állnak össze, mint a szarvasgomba, a kacsamáj vagy a borjúpofa. Sas utcai étteremben személyesen átvehető pakokkhoz egy videó is jár, amit másnap déltől lehet lejátszani a közös főzéshez.

Hogy pontosan kivel is közös a főzés? Otthon is vehetjük többszemélyesre a figurát, de az biztos, hogy a videón Sárközi Ákos, az ország egyik legismertebb séfje is velünk tart. Az ő vezetésével fejezhetjük be az ételeket, és tálalhatjuk őket a tőle megszokott szépérzékkel.

A Borkonyha és a Textúra mindig nyereményjátékokkal kíséri a kezdeményezéseit. Nincs ez másképp most sem. Január 30-án, szombat déltől lejátszható a videó Sárközi Ákossal, előzőleg pedig 29-én lehet a Textúrában átvenni a dobozokat a rendhagyó „éttermi" élmény résztvevőinek. Az ezt megelőző napon, január 28-án kisorsolnak egy nevet a megrendelők közül, akinek maga a séf, Sárközi Ákos személyesen szállítja házhoz az elkőkészített fogásokat tartalmazó Textúra-dobozt.

Ezenkívül még egy játékkal fejelik meg az eseményt, ugyanis a Sárközi Ákos keze munkájához leginkább hű, legszebben tálaló „vendég" (vagy megrendelő) egy két főre szóló Konyhafőnök ebédmenüvel jutalmazzák a későbbiekben.

Nem könnyű most a vendéglátóknak, de bízunk benne, hogy az igyekvő kezdeményezések megtalálják a közönségüket, amíg újra el nem dördül a startpisztoly.

Itt elérhető a Borkonyha és a Textúra ajánlata!

Olvassa el, milyen élményt nyújt a Textúra házhoz szállítva!

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram