Mégpedig nem is akárhová. A tavaly év végi bezárása óta üresen álló fine dining étterem, a Huszár Krisztián vezetése alatt üzemelt Fáma üzlethelyiségébe teszi át székhelyét a Stand25.
A Szulló Szabina, Csahók Ibolya, Széll Tamás és Hamvas Zoltán nevéhez köthető étterem tehát elhagyja a belvárosi Hold Utcai Piacot. A Stand25 által eddig is képviselt műfaj kedvelőinek nem kell megijedni:
a konyha stílusa és az árszínvonal marad, viszont komfortosabb vendéglátást, jóval nagyobb vendégteret, többféle fogást és hosszabb nyitvatartást ígér
az étterem csapata a változással.
A vendéglátós szempontból mindig is kedvezőbb terepnek tartott Pestről Budára költözésről így nyilatkozott Hamvas Zoltán, a Stand25 tulajdonosa:
„Szeretjük a bátor húzásokat. Ez is egy ilyen lesz. Budával már nagyon régóta kacérkodtunk, és tényleg álom volt, hogy meghódítsuk Budapestnek ezt az oldalát is. Sokan mondják, hogy az élet Pesten zajlik, Budán az éttermek zöme, melyeknek nincsen lokális beágyazottsága a helyi közönség körében, csődbe megy. De a Székely Mihály utcai Standról is azt mondták, hogy elátkozott helyen nyílt, mert a két előző étterem nem tudott ugyanazon a helyszínen sikeres lenni. Mi pedig ott is egy éven belül Michelin-csillagot kaptunk, és a nyitás óta gyakorlatilag teltházzal működünk.”

„Küldetésünk, hogy továbbra is bebizonyítsuk, a magyar alapanyagokból készült ételek is nyújthatnak világszínvonalú gasztronómiai élményt. A Stand25 esetében pedig emellett nem engedünk abból, hogy garantáltan kompromisszummentes minőségben készítünk egyszerű, finom, könnyen érthető ételeket. A piaci környezet sok mindent nem tett már lehetővé. Leginkább az esti nyitvatartást hiányolták a vendégeink, ahogy azt is, hogy komfortosabb körülmények között láthassuk vendégül őket” – magyarázta Hamvas Zoltán, majd így folytatta
„Szélesebb lesz a kínálatunk, a táblás ajánlataink pedig sűrűbben változnak, mint eddig. De az fontos, hogy hasonlóak lesznek az áraink, és tényleg megtartunk mindent, ami a Stand25 védjegye lett. Még az ikonikus Stand25 neon, a képregény és a kakas is jön velünk.”
A régi-új Stand25 Budapest I. kerületében, az Attila út 10-es szám alatt nyit újra, előreláthatóan novemberben. A pontos dátum egyelőre nem tudható.

A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.