Hirdetés
Hirdetés

Klasszik magyar ebéd a Kisbíróban

2016. június 16.
Van az a helyzet, amikor külföldi vendégünk érkezik, és kifejezetten azt kéri, hogy olyan helyre vigyük, ahol klasszikus magyar(os) fogásokat fogyaszthat, nagyon jól elkészítve. Ha nem akarunk mellélőni, ilyenkor lehet talán kézenfekvő megoldás a magyar séf-ikon, Bíró Lajos és a Bock Bisztró, vagy éppen annak budai testvére, a Vendéglő a Kisbíróhoz. Ez utóbbi talán fesztelenségével (nem véletlen lett az eredeti Bock Budáról átkeresztelve „Vendéglővé”), még ideálisabb választás is lehet egy laza szombati ebédre, nem beszélve nagyobb befogadóképességéről, amely esélyt teremt számunkra vendégünkkel akkor is, ha csak az utolsó pillanatban jut eszünkbe asztalt foglalni – mint tettük azt mi is. Igaz, így rögtön az étterem közepére kapunk egy kisasztalt, ahonnan kicsit többet is látunk és hallunk a felszolgálás/szerviz hétköznapjaiból, mint azt feltétlen kívánnánk: nem csak a munkatársak eligazításába kapunk bepillantást, de rálátunk a pénztárgéphez közel ülve az aznapi foglalásokra, és a teljes személyzet telefonos elérhetőségeire.
Hirdetés

Az étterem ugyan állandó jelleggel hagyományosan kínál bőséges időszaki, ún. „táblás” heti ajánlatokat is, amelyben nem csak a szezon alapanyagai jelennek meg, de sokszor egyfajta „bírólajosi” csavar is, mi mégis az állandó étlap klasszikus, minden csavart nélkülöző fogásait teszteltük.
Elsőként, előételnek egy lecsót kérünk. Ugyan most szezonja is van, de a „kolbászos lecsó piros lábasban” egyébként is az állandó étlap és kínálat része. A várakozás idejére – és mint utóbb kiderült, egyfajta felkészítésül az előételben fogyasztandó zsír mennyiségére – jókora adag házi, fűszerezett mangalica(?) zsírt kapunk. Na jó, a tényszerűség kedvéért: természetesen nem a rendelésünkhöz igazították a konyha üdvözletét, a gyomorfal zsírral bevonását itt egy vendég sem kerülheti el, ez a standard amuse. A zsír egyébként kellemesen sós és fűszerezett, szó szerint jól csúszik, a hozzá adott kenyér azonban inkább csak közepes minőségű. A konyha aznap nehezen küzdött a megrendelésekkel, a fogásokat a szokottnál lassabban tálalták – így az előétel érkezéséig sajnos arra is marad ideje a gyanakvóbb vendégnek, hogy eltöprengjen, hogy a nagy adagban amuse-ként felszolgált zsír maradékával (ti. az adagok mérete miatt, jó ha 10-20%-a fogy el a zsírnak), vajon mit történik, azt valóban kiöntik-e.
Képernyőfotó 2016-06-16 - 13.07.30
De szerencsére, mielőtt a dilemma végére jutnánk, hogy azt sajnálnánk-e jobban, ha ezt a sok zsírt naponta feleslegesen kiöntenék, vagy attól ijednénk meg jobban, hogy újratálalnák – megérezik a lecsónk. Az ígért szimbolikus piros lábas helyett ugyan feketében érkezik az előétel, de minden másban az ígértnek megfelelően gazdag, ízletes lecsót kapunk. A lecsóalap nagy eséllyel előrekészített, mert a rusztikusan nagyra vágott paprikáink kicsit túlfőttek, de a jó arányban hozzáadott paradicsom savai biztosítják, hogy valóban a sparheltre odadobott frissen készült lecsó ízvilágába kóstoljunk, amelyet bőven gazdagítottak ízletes, jó minőségű házi(?) kolbásszal. Igazi tunkolós fogás, és itt a gazdag kolbász szaftnál már talán a kenyér minősége sem zavar annyira minket. A pirospaprika és bors túlzott használatban (szerintem Bíró Lajos ezekből nem ismeri azt a fogalmat, hogy sok) dicséretes önfegyelmet tanúsított a konyha, a fogás - egyébként jó minőségű - zsírgazdagságán pedig ne lepődjünk meg, ha egy olyan helyen rendelünk lecsót, ahol már a konyha üdvözlete is zsír.
Képernyőfotó 2016-06-16 - 13.07.48
Rántott szeletet – amely jó ideig a magyar háztartások egy részében AZ obligát vasárnapi ebéd elhagyhatatlan része volt – szinte mindenhol rendelhetünk, amiért Bíró Lajos a bécsi szeletet mégis étlapon meri tartani, annak az lehet az oka, hogy sokat kísérleteztek azon, hogy „A” tökéletes rántott szeletet elkészítsék. Erre külön apropót adott Lajoséknak a múlt évben a belvárosi piacon megnyílt Buja Disznók, amely gyakorlatilag erre az egyetlen fogásra épül. Számtalan változatát próbálták ki, hogy melyik hús-részt, milyen panírt, zsiradékot, és sütési főfokot választva adja a legjobb minőséget. A végeredmény valóban meggyőző, úgy is, hogy tudjuk, hogy sok apró trükköt vet be az étterem: itt szó sincs magas minőségű borjúhúsról, mind a hús, mind a panír ízesített, és a hús alakjából ítélve összeszövéséből lesz ekkora. A bécsi szeletünk ennek megfelelően frissen, ropogós „bundával”, szaftos hússal érkezik – ahogy kell, a tányérról lelógva. Tekintettel arra, hogy itt a hús van a főszerepben, nem zavaró, hogy az egyébként kellemesen lágy, vajas burgonyapürében a spenót jelenléte ízben alig érezhető, és a fogáshoz rendelt uborka saláta hiába hámozott uborkából készült, az ecet már kissé megmarta és erősen cukrozott. Figyelem: nagyon laktató, szinte kétszemélyes fogás!
Képernyőfotó 2016-06-16 - 13.08.04
Egy ilyen, több mint laktató felvezetés után azt a szándékunkat, hogy a magyaros-fogássort stílszerűen egy méteres kaláccsal zárjuk, érhető okokból elvetettük, helyette egy epres-kefírhabos „rétest” kérünk, amely egy kis csatos befőttes üvegben szervírozott pohárdesszert, érett, jó minőségű – de kissé cukrozott – eperrel, könnyű kefírhabbal, és roppanós réteslapokkal. Üde, friss – kellemesen oldja a túlméretezett és zsírban gazdag ebédünk telítettség érzetét.
Képernyőfotó 2016-06-16 - 13.08.18
Összességében azt kaptuk, amit vártunk, és nem lepődünk meg azon, amit a külföldiek sokszor a magyar konyháról gondolnak: (túl)méretes adagok, zsírban és ízesítőkben gazdag ízletes ételek – ezúttal mindennemű bírólajosi fordulat nélkül. Külföldi vendégünket legfeljebb csak az lepheti meg pozitívan, hogy Budán alig több mint hétezer forintból (cca. 23 euró) fejenként degeszre ettük magunkat.
Kolbászos lecsó piros lábasban: 2 400 Ft
Bock bécsi szelet spenótos burgonyapürével: 3 400 Ft
Epres-kefirhabos rétes pohárban: 1 400 Ft
 
 
 

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram