Az elmúlt években sajnos számos alkalmunk nyílt megtapasztalni éttermek bezárását. Volt, aki elbúcsúzott a vendégeitől, volt, aki meghökkentő videót tett közzé, mások a visszatérés ígéretével zártak be. Sokan vannak azonban, akik úgy döntenek, hogy inkább elkerülik az ilyenkor szokásos köröket a búcsúzkodó, visszaemlékező vendégüzenetekkel.
A Tannin Resto tavaly ugyan búcsút vett egykori vendégeitől, a tulajdonosa biztosította az átmenetet a steakekre és texmex konyhára specializálódott Pedro étteremmel. Bár a Tannin bezárása elsikkadt tavaly, ne múljon el egy rövid megemlékezés nélkül a városban formabontónak számító étterem leköszönése.
„Mint már biztosan sokan hallottátok a Tannin RESTO bezárt. Helyét mostantól más szerepkör veszi át. Ha egy kicsit más milliőre vágysz, szűk családi rendezvénynek, kis létszámú céges vacsoráknak kítűnő helyszíne lehet a továbbiakban. De ha csak borozgatnál egy kis sajt mellett akkor is hívhatsz bennünk. A buborék és a jókedv garantált" – áll az üzenetben.
A Pedro ugyanazon a helyszínen, az Ady Endre utca 8-as szám alatt működik, és valójában már több mint húsz éves múltra tekint vissza. A Pedro egykor a város közkedvelt kocsmája volt, majd Gombos János tulajdonos mexikói ételeket társított az italok mellé. A tulajdonos gourmet érdeklődésének és Takáts Zoltán séffel való barátságának eredményeképpen született meg a Tannin a Pedro mellett, közös infrastruktúrával.
A 2017-es Dining Étteremkalauz már jegyezte, sőt szívélyesen üdvözölte a zalai ínyencéttermet. A Tannin a környék legmerészebb fine dining koncepcióját valósította meg a mindössze 20 fő befogadására alkalmas helyiségben. A weboldalon a mai napig elérhető, rövidre szabott gourmet menü kínál tokhalat, Hereford marhát és bio Duroc sertés húsát, ami hűen jelzi az étterem vállalását a zalai vendéglátásában.
A Tanninban a lehetőségekhez mérten igyekeztek a legközvetlenebb forrásokból beszerezni az alapanyagokat, saját kertészettel dolgoztak például. Termesztőjükkel együttműködve szereztek be bio vetőmagokat, munkájuk gyümölcsét (de leginkább zöldségét) pedig a vendégek élvezhették.
Mindenképpen figyelemreméltó és előremutató próbálkozás volt Zalaegerszegen a Tannin, amelynek néhányéves történetének végére sajnos pontot tett a pandémia. A kétségtelenül tehetséges Takáts Zoltán séf egy ausztriai kitérő után ismét itthon dolgozik, catering területen.
Tannin Resto – 2020-as Dining Guide Étteremkaluz ajánlása
Kortárs zalai konyha – hangzik az étterem önmeghatározása, és valóban. Zala, Göcsej, Őrség ízei jellemzik a nemcsak Zalaegerszeg, de az egész Dunántúl egyik legjobb konyhai teljesítményét nyújtó éttermét. A Tanninra az a mondás volna igaz, hogy nagyobb a lángja, mint a füstje, ugyanis imponáló szerénységgel működnek. Igazi vidéki fine dining, amit képviselnek: színekben gazdag tálalásokkal, a zöldségek gazdag, ötletes használatával írhatók le a tányérjaik, a hagyományos-lokális hozzávalók pedig új értelmet nyernek a gourmet fogásokban a kerékrépától a csicsókáig, a lazacpisztrángtól a folyami rákon át a helyi vadhúsokig. Ahogyan arra a neve is utal, nagy figyelmet fordítanak az igényes borkínálatra is. Egy igazán figyelemre méltó vidéki étterem!
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.