A Michelin-kalauz barométere heti jelentésben összegzi, hogy az egyes országokban milyen arányban nyitottak újra a Michelin-csillagos éttermek. Egy ország éttermi életéről persze nem ad pontos lenyomatot kizárólag a csillagos helyek újraindulása, sőt megközelítően pontos képet sem.
Különös tekintettel igaz ez az olyan helyekre, mint a mi régiónk is, ahol csak a fővárosban tesztelnek. Egy nemzetközi guide lehetőségei értelemszerűen korlátozottak, úgyhogy hasznos iránytűnek semmiképp nem neveznénk az újonnan bejelentett barométert, inkább csak afféle érdekességnek a kalauz részéről.
Mára a világ 3165 csillagos éttermének 27%-a tudott újra kinyitni.
A Covid-19 okozta éttermi krízist követő fokozatos felépülést mutatja az alábbi táblázat is. A nem kevés 0%-os rubrika mutatja, hogy egy adott országban egy héten a csillagos éttermek hány százaléka volt kénytelen felfüggeszteni a működését.
Ahogyan arra számítani lehetett, az ázsiai csillagosok tartanak legelöl a rehabilitációban, Európában pedig a különutas járványügyi módszert alkalmazó skandináv országok, Norvégia és Svédország.
A Magyarországot mutató sor viszont egy héttel el van csúszva, hiszen március 16-án és 17-én bezártak a csillagos éttermeink.
A hazai fekete-fehér állapotokat azonban jól jelzi a Michelin Guide összesítése, ugyanis március közepéig mindenki nyitva tartott itthon, majd a Covid-19 diktálta teljes visszavonulás következett, így váltotta a 100%-os nyitvatartást a 0% nálunk.
Sok sikert kívánunk minden Michelin által ajánlott és nem ajánlott hazai étteremnek a mielőbbi talpraálláshoz!

A jelen állás szerint az első étterem, ami emelni fogja a hazai adatokat a Michelin-barométerben:
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.