Kis esti kukorékolás

A még kissé hűvösnek mondható estén elegáns urak és hölgyek pezsgőznek a teraszon, a Borkakas bejáratnál nincs különösebb kérdezősködés, sem gyanakvás, őszinte szívélyességgel fogadnak és már terelnek is be az újonnan nyílt étterembe.
Csillog-villog az új bútorzat és a falak, átgondolt tér és asztalelrendezés – na de már csörtetünk is hátra a konyhához, ahol szintén különösebb feszengés nélküli tálalásban sorakoznak a hideg előételek, a pincérek sincsenek ráfeszülve, hogy egyből nekiállunk fotózni és jegyzetelni. Azért eszünk is.

Az az igazság, hogy az est során folytonos szerencsével találjuk el a fogyasztandó kóstoló fogások sorrendjét, elsőként például a paraj rizottót füstölt fürj tojással. Harmonikusabb kezdésnek bizonyul, semmi durvaság, finom ízkombináció, nem akar meggyőzni, elkápráztatni, csak úgy jó, ahogy van és például egyből csillapítja is az éhséget, mert néha (persze csak ritkán) az sem ördögtől való dolog, ha végső soron jól lakunk. A tálka alján jó minőségű parmezán illata csap meg, szép üdvözlés.

Haladunk tovább. Érdekes, tölcsér formájú kínálótálkákra leszünk figyelmes és már nyúlunk is feléjük. Sült uborkaleves, gyömbéres tejhabbal várakozik kimérten – szépen épül rá az előző fogásra, nem is lehetne ennél jobbat kívánni. Légies, könnyed, nyáron a Borkakas slágere is lehet. Kis szusszanás, körülnézünk, hol is vagyunk. A szállodához kiválóan passzoló lounge hangulat, Jason Brooks világát idézi. Az italpultnál Leonardo DiCaprio, azaz Great Gatsby emeli felénk koccintásra poharát.

Gyorsan visszavetemedünk a konyha környékére, első a kötelesség alapon és folytatjuk a sort. A marinált szardella avokádósalátával ismételten egy szép, elegánsan visszafogott falat. Nincs magamutogatási kényszer, finoman átgondolt fogásokkal készültek a bemutatóra és - feltételezzük - az étterem állandó kínálatára is ez lesz a jellemző. A hal ezüstös bőre olyan szépen csillog, hogy pusztán esztétikailag is egy élmény.

Valahogy ezek a falatok mindig megkövetelik a következőt, ezért a sült kápia-variációk kecskesajt mousse-szal, bazsalikomos ropogóssal könnyed intésére megadjuk magunkat. A sült paprika és a kecskesajt krémessége szépen olvad össze. A pácolt mogyoróhagymás kacsamáj mousse bársonyos textúrája nagyon érdekes ívet ad az előző, most már egyszerűbbnek tűnő fogáshoz képest. Könnyed búcsút veszünk az előételektől, ebben a rózsaszín hátszín, ruccola pesto és fűszeres kenyérmorzsa van segítségünkre. Újra semlegessé teszi érzékszerveinket, kiváló lezárása ennek a fejezetnek, na jó, hát az alapok adva vannak hozzá.

Leülünk egy asztalhoz és a nagy igyekezettel és odafigyeléssel dolgozó pincérekre bízzuk magunkat. Most már úgy kapjuk az ételeket, hogy leginkább egy Lafontaine mesében érezzük magunkat: mindig csak egy picit, majd várakozás - és valahogy egyre jobban növekszik az étvágyunk, még ennénk, egy pillanatra vissza is lopózunk a kacsa mousse-hoz, de csak, hogy minden rendben van-e vele, jól érzi-e magát, tetszik-e neki a zene meg ilyenek, és ha már ott vagyok, akkor még egy kis falatot eszünk belőle. Nemsokára kapjuk az első meleg ételt (kakukkfüves tanyasi csirkemell parmezános polentával). Kérem szépen, üljenek le: van íze a csirkének. Kell ennél több manapság? Ez tényleg jó alapanyag, ráadásul a polenta megint remek, semleges aláfestés, méltó megágyazása a finom, szaftos, jó állagú és ízes csirkének, a sült csirkebőr pedig remekül harmonizál a krémes polentával.

Kicsit durvítunk, jön egy úgynevezett disznótoros, császár, kolbász, black pudding lilakáposzta pürén. Ezek itt hál’ istennek, egy-egy falatok, mint amikor a mesében a gólya idétlenül kapargatja csőrével a tányért, az étvágyunk még mindig megvan. A lilakáposzta amúgy zseniális és szerencsére a húsok jó minőségűek – úgyhogy nem nehezít el ez a fogás sem.

Hetek óta keresünk normális hortobágyi palacsintát. Itt megkapjuk. Olyan, amilyennek lennie kell, tejföl és minden van, szaftos a csirke a palacsintatésztában. És enyhén füstölt. Ha már durvítás, akkor most jön a java - még mindig véletlen a sorrend, de már a pincérek kezében - az asztalunkra csörtet egy kis vörösboros vaddisznópörkölt, céklás, gersli rizottóval - az az igazság, hogy nemcsak kifinomultan kreatív, de humoros fogás is, hiszen végre ott van a „vörösbor hangulat”, nemcsak ízben, hanem látványban is, a cékla tölti be ezt a funkciót.

Kis oldallépés következik (pecsenye kacsa sült túróval és meggy jus-vel). Szójás tofus ízvilág, keleties jellegű fogás ez, amelyet a meggy szépen egyensúlyoz ki. Jöhetnek a desszertek, semleges grízpuding sós karamellel, túrómousse málna veloutéval és palacsinta csokoládé shibuval chilis barack esszenciával. A shibu viszi a pálmát. A csokoládés palacsinta mintha egy vicces visszakacsintás lenne a hortobágyi palacsintára, de lehet, hogy csak túl élénk a fantáziánk, főleg így estefelé.

A hangulat fokozódik, remek estének nézünk elébe, elegáns vendégek, fotós, kamera, fények, nagyváros.... mi kell még?