A hazai szabályozás jelen állása szerint a vendéglátóhelyek belterében a kiszolgáló-személyzet számára kötelező a maszkviselés (a boltokban pedig továbbra is árus-vevő fronton egyaránt).
Tapasztalataink szerint azonban számos étterem dolgozói nem tartják be a maszkviselést: vagy egyáltalán nem hordanak, vagy félretolják. Orr alá, áll alá, netán homlokra feltolva, egyik fülre lógatva. Sok helyen pedig egyáltalán fel sem veszik.
Gyakorlatilag mint minden közéleti téma, ez is megosztja az embereket, két különhatárolható nagy csoportra: szabálykövetőkre és a szabályokat be nem tartókra. A járvány második, harmadik hullámától tartókra és az azt komolyan nem vevőkre. Egyszóval „hívőkre és hitetlenekre”, mint annyi más kérdésben.
Ebben a különösen párás, esős és fullasztó időben kényelmetlen viselet a maszk, zavaró tényező, ehhez nem fér kétség. Ugyanakkor a szabály nem egy eldöntendő kérdés, hanem betartandó feladat.
A letolt, fellógatott maszknak tényleg pont annyi értelme van, mint letolt nadrágban sétálni, azzal a különbséggel, hogy ez esetben többről van szó kellemetlen látványnál...

Kétségtelen, hogy Magyarország a nyilvánossá tett adatok szerint megannyi más országhoz képest valóban jól vizsgázott a járványt illetően. Sokan megállapították, hogy más nemzetekkel szemben is mi a szabályokat, de leginkább egymást megtisztelve fegyelmezetten vettük az akadályokat, betartva az előírásokat.
Talán éppen most nem kellene a gyeplőt a lovak közé dobnunk. Most, amikor hétvégén mintegy ezer ember fertőződött meg egy németországi húsüzemben. Amikor Pekingben újra járványgóc alakult ki egy nagybani piacon. Amikor Indiában a június eleji újranyitást követően naponta dől meg a fertőzöttek számának rekordja. Amikor „rekordmértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon az elmúlt 24 órában - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőre virradóra, tudtuk meg az MTI-től is.
Kényelmetlen, izzasztó, viszkető is tud lenni a maszk viselése, és még hangosabban is kell beszélni miatta. A testi érzeteken túl pedig kétségtelenül lelkileg is elidegenítő hatása van az álarcos létnek. De talán most kellene kitartónak lenni, hiszen a legújabb hírek is arról tanúskodnak, hogy ahol sok ember tartózkodik egy helyen, ott tudnak újabb gócpontok kialakulni. Nem kell ahhoz lazacos vágódeszka a pekingi halpiacon.
Inkább maszkban, mint majd újra sehogy, nem igaz, vendéglátósok?
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.