Ha egy élelmiszer és tájegység összekapcsolódik, abból mindenki profitál. Egy régió büszke lehet valamire, amit az egész világ hozzájuk köt és az oda látogató turisták keresnek – egy ilyen kapcsolat akár világhírt is hozhat mind a terméknek, mind a tájnak.
Nem csoda, hogy egy-egy termék ködbe vesző eredete körül olykor vitás helyzetek alakulhatnak ki, ellentétek pattanhatnak, hiszen megeshet, hogy egyszerre több jelentkező is magáénak követelhet egy ikonikus terméket, és természetesen a vele járó minden pozitív hozadékra is igényt tart. Napjainkban éppen valami nagyon hasonló játszódik, a konfliktus középpontjában pedig a döner kebab áll.
A mindannyiunk által ismert, és sokak által szeretett street food ikon tulajdonjogáért jelenleg ketten versengenek. A török kormány nemrég beadvánnyal fordult az Európai Tanács felé, amiben kérvényezte, hogy eredeti, Törökországban született specialitásként ismerjék el a döner kebabot. Ezzel ugyanolyan státuszt kapna, mint a nápolyi pizza vagy a spanyol Serrano sonka. Csak a szigorú kritériumoknak megfelelő kebabot lehetne döner kebabnak nevezni, és e kritériumoknak a világ más tájain árusított ételek közül sok nem felel meg.
Németországot, különösen Berlint megrázta a hírt. A német fővárosban több ezer egység árulja a nyárson forgó fűszeres húst döner kebab néven, helyben fogyasztásra és elvitelre. Ha a török kezdeményezés zöld utat kap, akkor ezek az egységek nem árulhatják tovább a terméküket döner kebab néven.
Ha van valami, ami egyesíti a modern a berlinieket, az a döner kebab iránti szeretet és étvágy. A gyors ebédre vágyó irodai dolgozók, az iskolából hazafelé tartó gyerekek, a szórakozóhelyek között kanyargó késő esti mulatozók mindannyian rendszeresen megállnak a város számos döner kebab boltjának valamelyikében. Az éhes berlinieket a függőleges nyárson sülő, fűszerezett marhahús csábítja, amelyet vékonyra szeletelve, ropogós salátával tálalnak és gyakran fokhagymás joghurtmártással megöntözött pitakenyérre halmoznak. Ez a hagyományos török döner kebab német változata. A beadott javaslat szerint ezt a terméket a jövőben már nem lehetne így hívni.
A beadványt követő általános felhördülésben a német Szövetségi Élelmezési és Mezőgazdasági Minisztérium is hallatta a hangját. A BMIL egyike volt annak a tizenegy szervezetnek, amely kifogást emelt a török beadvány ellen. A minisztérium közleményben állt ki a modern német konyha részének tekintett recept mellett. Mint írták, „a döner kebab Németország része, és az elkészítési módok sokszínűsége tükrözi az ország sokszínűségét - ezt meg kell őrizni.” „A sok németországi rajongó érdekében elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a döner kebab megmaradhasson úgy, ahogyan itthon készítik.” – folytatódik a nyilatkozat.
Az étel berlini változata, amelyet azóta egész Németországban felkaroltak, valamikor az 1970-es évek elején született. Két különböző férfi állítja magáról, hogy ő hozta létre. Mehmet Aygün és Kadir Nurman mindketten részei voltak a török vendégmunkások hullámának, akik hozzájárultak Németország háború utáni gazdasági fellendüléséhez. A klasszikus török döner kebab alapjaiból egy könnyen fogyasztható szendvicset alkottak, amely ma már önálló gazdasági erő.
És ebben az utolsó mondatrészben semmi túlzás nincs. Az egyszerű utcai étel hozzávetőleg 2,3 milliárd euróval járul hozzá a német gazdasághoz minden évben! Annyira népszerű, és annyira része a mindennapoknak, hogy egy politikai párt nemrég megpendítette a dönerársapka bevezetését, megszabva a népszerű étel mindenkori ármaximumát, így próbálva minél több szavazatot szerezni. (Az ötletből végül nem lett semmi.)
A hagyományos török konyha elemeit street food ikonná emelni nem mindennapi teljesítmény. A helyzetet azonban nehezíti, hogy a receptet alkotók soha nem írták le a hozzávalók pontos sorrendjét, az elkészítés módját, a recept organikusan, szájhagyomány útján alakult, és terjedt. Ez megnehezíti az eredetvédelmi igazolást a berliniek számára.
A török javaslat mindent szabályozna, egészen az egyes hússzeletek szélességéig (3-5 mm között). A marhahúsnak legalább 16 hónapos szarvasmarhából kell származnia, és meghatározott mennyiségű állati zsírral, joghurttal vagy tejjel, hagymával, sóval és kakukkfűvel, valamint fekete, és fehér borssal, paprikával kell fűszerezni.
Ez a milliméter-pontos szabályozás jól mutatja, hogy egy étel milyen változásokon megy keresztül történelme során, milyen szabályok, szokások, fűszerek és kiegészítők rakódnak rá. Ha a kebab valódi eredetét vizsgáljuk, akkor a legelső nyomot 1433-ból, egy francia utazó tollából találjuk. Bertrandon de la Broquiere anatóliai utazásairól szóló beszámolójában ír először egy nyárson sülő húsételről.
„Egész birkát húznak a nyársra, és nem várják meg, amíg az egész teljesen átsül, hanem éles késsek szeleteket vágnak a megpirult részből. (A vízszintes nyársból később függőleges lesz, amikor megnyitják a kebabházakat, ahol a függőleges nyárs kevesebb helyet foglal, de erről, és az étel történetéről a Dining Guide egy külön cikkben is mesélt részletesen.) Ez tekinthető az első történelmi kebableírásnak, minden mást már az utókor, a gazdagodó fűszerpaletta, a változó közösségigény, és végül a német nagyvárosi életstílus adott a recepthez.
A beadványt fogadó Európai Bizottság utasította a török és a német kormányt, hogy kezdjenek tárgyalásokat egy kompromisszumos megoldás érdekében. A tárgyalások megkezdődtek, a döntésig valószínűleg még várni kell, de könnyen lehet, hogy átnevezik a világ egyik legnépszerűbb street food ételét.
Akármi is lesz a végső döntés, abban biztosak lehetünk, hogy Törökország legnépszerűbb exportcikkének jövője az egész világon megváltozik.
Forrás: bbc.com
Tovább olvasok:
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.