A hideg gyümölcs- és zöldséglevesek a nyár kedvencei: egyszerűen és gyorsan elkészíthetők, különösebb főzőtudományt általában nem igényelnek, és hűsítően hatnak. Ebben a műfajban nemzetközileg is az egyik legkedveltebb az andalúziai-spanyol konyha remeke.
A legmeggyőzőbb feltételezések szerint a gazpacho neve az étel elkészítésének módjára utal, illetve a sokféle hozzávalóra. A görög eredetet látszik igazolni, hogy a templomokban a gyűjtőládákba a pénzérmék mellett mindenféle más adományt, például kenyeret is bedobáltak az emberek. Nem kizárható ugyanakkor, hogy az elnevezés az arab nyelvben használt „áztatott kenyér” kifejezésből származik, míg mások a „kis darabokra aprítás” jelentésű héber gazaz szót tekintik a leves eredetéhez köthetőnek.
José Andrés receptúrája
Leves:
0,5 kg érett paradicsom apróra vágva, plusz még a díszítéshez
½ közepes uborka, meghámozva és apróra vágva, plusz a díszítéshez
½ közepes zöld kaliforniai paprika apróra vágva, plusz a díszítéshez
1 gerezd fokhagyma
0,5 dl extra szűz olívaolaj, plusz a díszítéshez
1 evőkanál sherry ecet
½ teáskanál só
Kísérő:
Rusztikus fehér kenyér, serpenyőben, olívaolajon megpirítva vagy olívaolajjal megkenve és megsütve (egészben vagy darabolva krutonként).
12 db félbevágott vagy negyedelt cherry paradicsom
1 közepes méretű uborka, lehetőleg mag nélküli, meghámozva, apró kockákra vágva
2 evőkanál finomra vágott vöröshagyma vagy mogyoróhagyma
1 evőkanál sherry ecet
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
Durva tengeri só
Elkészítés
- Egy nagy tálban keverjük össze a paradicsomot, az uborkát, a kaliforniai paprikát, a fokhagymát, az olajat, az ecetet és a sót. Fedjük le, és tegyük hűtőszekrénybe legalább 12 órára, de legfeljebb egy napra.
- Ezt követően tegyük át a keveréket egy turmixgépbe, és turmixoljuk simára. Ízlés szerint kevés olívaolajjal és apróra vágott zöldségekkel meghintve tálaljuk.
Gazpacho Gordon Ramsay-módra
1 uborka meghámozva és apróra vágva
1 pirospaprika kimagozva és apróra vágva
1 zöldpaprika kimagozva és apróra vágva
1 kg érett szilvaparadicsom apróra vágva
2 gerezd fokhagyma
2 újhagyma apróra vágva
75 g száraz fehér kenyér apróra vágva
2-2½ evőkanál sherry ecet
Kísérő:
- 8 vékony szelet fehér kenyér
- Olívaolaj
Elkészítés
- Az uborkát, a paprikát, a paradicsomot, a fokhagymát és az újhagymát egy nagy tálba tesszük. Hozzáadjuk a kenyeret, és ízesítjük sóval, borssal, majd hozzá adjuk a sherry ecetet és pár evőkanál olívaolajat. Ezt kézzel keverjük össze és a levét kicsavarjuk. Fedjük le, hűtsük legalább 30 percig.
- Ezt követően tegyük a zöldségkeveréket egy turmixba, és keverjük simára. Ha még mindig meglehetősen sűrű adjunk hozzá még olívaolajat, amíg el nem éri a kívánt állagot. Kóstoljuk meg és szükség szerint módosítsuk a fűszerezést. Lehet, hogy kell még egy kis ecet. Fedjük le és hűtsük le újra, amíg kihűl, és már tálalhatjuk is. Levesbetétként használhatunk pirított kenyérkockákat: ezeket bőségesen locsoljuk meg olívaolajjal.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.