Hirdetés

A Két Szerecsen tudománya – avagy a szerethetőség bonyolult kérdés

SZERZŐ: DiningGuide
2020. október 14.
Hogy mitől szerethető egy étterem? A kérdésre a 2020-as év egy éles (bár nem gyors) csapással választ adott. Hangozzék bár szentimentálisan: ahová kötődünk, ahová a szívünk húz, azt a helyet fogjuk választani akkor is, ha ritkulnak a társas események, hiszen az éhség-szomjúság csillapításáért nem szükséges "igazi" étterembe mennünk. Igazi étterembe igazi éttermi élményért megyünk.
Hirdetés

A 2020 februári Dining Guide Év Étterme Gálán első alkalommal osztottuk ki az Év Szerethető Étterme díjat. Szinte szükségszerű volt már ez az újítás, hiszen szűk kört írnak le az ország legjobbjai. Világszerte minden hasonló értékelési rendszer küzd ezzel a kihívással, hiszen ha egy teljes életműnek köszönhetően bizonyos szereplők érték el szakmailag a legmagasabb színvonalat, ez a status quo nem képes évről évre változni, lecserélődni.

Ezért is tartottuk fontosnak behozni egy új nézőpontot, ami tulajdonképpen nem is, hanem visszanyúlás a vendéglátás gyökereihez: mely helyekhez, éttermekhez kötődnek a vendégek igazán? Nevezzük törzshelynek vagy kedvencnek – és semmiképpen sem egynyári szerelemnek, amit éppen az aktuális trend diktál.

Két Szerecsen Bisztró és Kávéház / Fotó: Puskás Nóra

A Két Szerecsen szembemegy az egyféle élményre kihegyezett, úgynevezett high-concept helyekkel (amelyekkel szintúgy semmi probléma nincsen, csupán egy másik világot képviselnek.) Önmeghatározásuk szerint a Két Szerecsen bisztró és kávéház. Ezenkívül persze reggelizőhely, hétköznapi gyors ebédek és hétvégi ráérősebb trakták helyszíne. Közkedvelt találkozóhely, közösségi tér, ahol jók vagyunk akár egy kávéra-süteményre épp úgy, mint többfelvonásos villásreggelire vagy esti borozásra, koktélozásra. Soha nem álltak rá szigorúan egy vonalra, a jelszavaik inkább a sokszínűség, nyüzsgés, nyitottság.

Egy nem gyakran látott pillanat az üres beltérrel, Két Szerecsen Bisztró és Kávéház / Fotó: Puskás Nóra

Nagy valószínűséggel nem itt fogunk világbajnok sommelier-ekkel vagy bartenderek művészetével találkozni, és nem is a feszes séfmenük helyszíne ez. Viszont a vendégek világbajnoknak tartják a kiszolgálást, a hangulatot, a miliőt. Kis nem hivatalos plusz gyanánt pedig rendszeresen együtt kávézhatunk, falatozhatunk, italozhatunk a környékbeli teátrumok színészeivel, rendezőivel, akik közül számos törzsvendéggel büszkélkedhet több mint húszéves fennállása óta az étterem.

Garnéla fokhagymás-petrezselymes vajmártással, Két Szerecsen Bisztró és Kávéház / Fotó: Puskás Nóra

Még az is lehet, hogy a most következő ősszel és télen időszakosan kiürül a Nagymező utca, avagy a "pesti Broadway". Az is lehet (bár ne így legyen!), hogy a színházakba ismét nehezebben jut el a közönségük, de amíg nem korlátozzák újra az éttermek működését, addig

a Két Szerecsen él.

függetlenül a turistáktól, és függetlenül a környékbeli előadások előtt és után betérő vendégektől, ugyanis nem csak a pezsgő lokáció tartja életben az éttermet, hanem a visszajáró közönsége.

Két Szerecsen-saláta, Két Szerecsen Bisztró és Kávéház / Fotó: Puskás Nóra

A Két Szerecsen minden, ami nem a Covid okozta helyzet hozott. Távolságtartás helyett a személyes találkozások öröme, a maradj otthon! intelmével szemben a gyere el hozzánk! élménye. Természetesen ők is tiszteletben tartják az idei év eseményeit, mégis biztos bázist képviselnek Budapesten, rendkívül hűséges vendégkörrel. Ők is tiszteletben tartották a tavasz eseményeit, de amint tudtak, újranyitottak, és talán nem véletlenül nem szállítottak ki a bezárás ideje alatt.

Snidlinges tócsni füstölt lazaccal, avokádókrémmel, Két Szerecsen Bisztró és Kávéház / Fotó: Puskás Nóra

Amit kínálnak, az ételeken-italokon túl élmény, a viszontlátás öröme, Pest belvárosának hangulata, de nem ragadtak le a több mint húszéves étlapnál és berendezésnél. A spanyol tapasoktól a vadasmarhán és a thai curryn át a somlóiig ívelő fogásaikkal bárki megszólítható Tolnától Baranyáig – és Bretagne-ig.

Reggeli asztal, Két Szerecsen Bisztró és Kávéház / Fotó: Puskás Nóra

Sok kérdést és nyitva maradt választ vetett fel 2020, de egy biztos. A törzshelyekre szükség volt, van és lesz is, mert a közösségi élet olyan kötőelemeit adják ezek a vendéglátóhelyek, amelyek túlmutatnak divatoknál, séfmutatványoknál és turistavonzerőt jelentő attrakcióknál – a városé és a városlakóké. Szerethető éttermek-sorozatunk jövő héten tovább folytatódik!

Töltött káposzta, Két Szerecsen Bisztró és Kávéház / Fotó: Puskás Nóra
Közönségkedvenc ételek: tapasok, Két Szerecsen-saláta, töltött káposzta, somlói, csokoládéfelfújt

Árak: előételek 1890-3890 Ft, levesek 1390-1690 Ft, tapasok: 1590-6890 Ft, főételek: 2990-4890 Ft, desszertek: 1390-1590 Ft

Reggeli hétköznapokon 11 óráig, hétvégén 11:30-ig.

Napi ebédmenü: 2 fogás 1490 Ft

Két Szerecsen Bisztró és Kávéház

Cím: Budapest VI. kerület, Nagymező utca 14.
Nyitvatartás: H-P: 08:00-23:00, Szo-V: 09:00-23:00
Az étterem weboldala
Az étterem Facebook-oldala

Keressék a pezsgőlimonádét is az étterem aktuális ajánlatai között!

Olvassa el interjúnkat is!

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram