Hirdetés
Hirdetés

Késhegyen táncol Siófok - rekviem a gyerekmenüért

SZERZŐ: Tóth Csaba
2012. augusztus 6.
Tavaly Balatonfüredet jártuk körbe gyerekekkel jó étterem után vadászva. Felemás eredmény született. Kaptunk is érte hideget-meleget. Idén a Balaton fővárosát teszteltük.
Hirdetés

Az est folyamán olyan 50 százalékos telítettséggel működő Calvados étlapja a még mindig igen gyakori hazai éttermi stratégiával él. Rendkívül hosszú étlapot mutat, a levestől, a különféle húsételeken át a desszertekig több tucat ételt sorol. Semmi nem vezeti az éhezőt, semmi nem ad irányvonalat. Választhatunk így is-úgy is, a szakácsok mindent tudnak. Fácánelixír leves, pisztráng roston, sült libacomb, rántott karaj a menüsorunk. A levest túlsózták, a karaj vékony, szétvert rostú hús bundában, a libacomb zsíros, így az sokat elvesz élvezeti értékéből. A sült pisztráng a legízletesebb, bár ezzel a legkönnyebb bánni. A gyerekek éberségét azonban a szomszéd asztalnál felszolgált somlói galuska tartja ébren. A desszerttel ők felülírnak majd minden fogást (amibe bele-beletúrtak), ám amikor leadnánk a rendelést, akkor közlik velünk, hogy most jött be egy nagyobb diákcsoport vacsorára és sajnos már nem vesznek fel tőlünk rendelést. A gyerekek számára a kitűnő vacsora az első napon így csak álom maradt.
Legyen egy étteremnek arca
Yacht ClubAz éhség a gyors megoldásokat szereti, a következő alkalommal már igyekszünk körültekintőbben választani. Az első étterem, mely határozott arculattal rendelkezik, a Yacht Club. Már az étlap is fókuszáltabb, hurrá nem kell oda-vissza lapozgatni, s azon gondolkodni, melyik fogás lehet egyáltalán érdekes. A választás is egyszerűbb és a konyha is többet tud kihozni egy-egy fogásból. Cukkinikrémleves karotta chipssel, tárkonyos kakasleves burgonyagombóccal, paprikás harcsafilé baconnal, steak burgonyával és kevert salátalevelekkel, roston sült fogasfilé sáfrányos zöldségszalmával, és ha már az előző nap kimaradt, most mind a három desszertet végigkóstoljuk. Van külön gyerekmenü is, részünkről plusz pont járt érte. A kakasleves gazdag, de a tárkony erőteljesen rányomja bélyegét, amit a burgonyagombócok és a zöldségek ellensúlyoznak. A krémleves ízei természetesek, a karotta chips édeskéssé teszi. Jó és határozott kezdés. Sajnos a folytatásban lankad a konyha figyelme. A steakből a kissé száraz hús érdes íze és a hervadt saláta marad meg bennünk. A fogas jobban átsült, a bőre ropogósabb, mint az előző helyen, de nem leptek meg igazán. A kísérő házi limonádé viszont igazán kitűnő, gyümölcsös és hideg, a húshoz mindenképp rendelünk még egyet. A desszertek túl, sűrű textúráikkal, habjukkal ugyan lezárják az étkezést, de semmiképpen nem felemelik. A gyerekmenü halrudacskái a bolti, fagyasztott kategóriába tartoznak. Pont. A kiszolgálás szívélyes, segítőkész. Összességében így az étkezés kellemes, a főattrakcióra, a főfogásra viszont sokkal jobban kellene ügyelni.
Az idő sem szépít meg mindent
Sándor étteremA következő körben a tradícióra szavazunk, a Sándor étteremről azt olvassuk, hogy a „térségben a legismertebb és legkedveltebb” hely. A hosszú étlapot itt is megkapjuk. Választásaink: balatoni halászlé, harcsa ropogósan modern cukkinifőzelékkel, barackleves, fogasfilé citromborssal grillezve, vajas zöldségekkel, jázmin rizzsel. „Akkor jó, ha sűrű”- elvet vallják a Sándorban a passzírozós eljárással készült halászlével kapcsolatban, aminek ízt az erős paprika kölcsönöz, amit beleteszünk. A barackleves jó ízű, de rendkívül sűrű. A második fogások végképp kedvünk szegik. Valamennyi olajban sütött fogásnak, a halaknak, de a modern cukkini főzeléknek is (ami gyakorlatilag olajban dinsztelt reszelt cukkini) erős kesernyés íze van. Ez a sokadjára felhasznált, égett olaj jellegzetes íze. A gyerekek rántott húsa és a fagyasztott dínószelet, mosolygós burgonyával szintén ezzel a mellékízzel „büszkélkedik”. A desszertet kihagyjuk.
Az utcán is lelni gyöngyszemet
Az éttermek után nézzünk valami egyszerűbb megoldást, így a Sió halsütőt választjuk. Sült keszeg, sült süllő, kenyérrel, kovászos uborkával. Ezek a fogások az eddigiekhez képest verhetetlennek bizonyulnak. A halak kívül ropogósak, a halhús a csontról könnyen lefejthető, ami a süllőnél könnyed, omlós, a keszegnél roppanós. Végre valódi street food, ami a magyar gasztronómiát a turisztikai régióba emeli. Sőt, a gyerekek szokásos rántott hús adagja is ugyanilyen páratlan, a hús vastag, belül zaftos. Ez a történet sem végződik azonban happy enddel, mert desszertnek palacsintát rendelünk, ami messze elmarad a sült színvonalától, a tésztának furcsa mellékíze van, a lekvár pedig túlontúl cukros. Ám sültekben, halban végre találtunk egy jó helyet.
Révbe érünk

 Mala Garden

Elutazás előtti este a Mala Gardenbe megyünk, s már a belépés után kiderül, ez valóban gyermekbarát hely. Kis játszó sarok és a designba jól illeszkedő mini fonott szék várják a kicsiket. Az étlapról a következők kerülnek az asztalunkra: padlizsánkrém házi lepénykével, falusi tyúkhúsleves, omlós kacsacomb, gyümölcsraguval, saltimbocca szűzpecsenyéből, grillezett polentával, és sült zöldségekkel. A házi lepények változatos kenyérféleségek, ízletes, karakteres és krémes a padlizsánkrém is, amit szezonális zöldségek egészítenek ki. A húsleves gazdag, sok hússal, sok zöldséggel, a tyúkhús íze jól kivehető, nem túl bő vízben főzték a levest. Kitűnő kezdet, különösen a melegben kiválóan hűsítő mangós limonádék után, amiből többet is megiszunk. A saltimbocca esetében a hús kissé száraz, de a sült zöldségek ropogósak, karakteres ízeiket jól megőrizték, a polenta könnyű, oldja a hús szárazságát. A kacsacombok porhanyósak, mély-barnán csillognak.
A gyerekeknek slambucot rendelünk mangalicakolbásszal. A tészta lágy és ropogós egyben, köszönhetően az utólagos pirításnak, amit a krumpli és kolbász zaftja krémként burkol. Nyugodt szívvel jutunk el a desszertekig. Brownie vaníliafagylalttal és mascarpones csokis sütemény, amiben szintén nem csalódunk. A brownie krémje sűrű, ropogós magvakkal, amivel jól harmonizál a hideg vanília fagylalt. A mascarpones sütemény lágy, igazán krémes a csokis piskótákkal befedve.
Rekviem a gyerekmenüért
A nyaralás legnagyobb tanulsága, hogy legyen szó bármiről, akár sport, akár művészet, akár életvezetés, a gyerekeknek nyújtott minták rendkívül fontosak. Nem mindegy színházban, filmben, könyvben mihez szocializáljuk őket, nem mindegy, hogy mennyire mozgásszegény az életmódjuk. S különösen nem mindegy, hogy mit esznek. Szerencsére már a közétkeztetésben is előfordul, hogy a menük összeállításakor dietetikusok dolgoznak azon, hogy szezonálisan és változatosan étkezzenek a gyerekeink. A magyar gasztronómia számára is rendkívül fontos lenne, hogy túllépjen gyerekmenüben a húsleves, rántott hús, spagetti, halrudacska vonalon. Továbbá különösen fájó, hogy a gyerekeknek szánt fogások javarészt mirelitek. Az új magyar gasztronómiában a gyerekek is kapjanak szezonális és ötletgazdag ételeket, hogyha felnőnek, akkor már tájékozottan választhassanak egy jól pozicionált étlapról. Mert igenis tudnak dönteni, ha választási lehetőséget kapnak.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram