Almáskeresztúr kicsi, egykor szebb napokat látott baranyai sváb falu Szigetvár közelében. Ma már százan sem lakják a kicsiny, zöld dombok között megbújó zsákfalut. Itt él a guineai-magyar származású Lamine, felesége, a svájci Simone, a Kaba Farm létrehozói és lakói.Jó időpontban érkezünk hozzájuk, a „tél amúgy is lassabban telik itt a völgyben”, több idő van beszélgetni. A kecskék ellése meg még messze van, az egyik tehén, Huanita levágásán pedig előző nap már túlestek a farmon.
Lamine fotó: Wéber Tamás
A Kaba Farm története visszanyúlik a második világháborúig, amikor egy Józska nevű magyar hentes Svájcba emigrál. Elhelyezkedik egy hentesüzletben, ahol megismerkedik a tulajdonos fiával, akit kitanít a szakmájára. A fiú, Peter Tschanz, idővel átveszi a családi vállalkozást. A száz meg száz másik svájci hentestől megkülönbözteti, hogy a zsebében van egy saját pástétom receptje, melyet kezdetben otthon, a konyhán állítanak elő. A pástétomnak híre megy, s a kereslet akkora, hogy a konyhából családi nagyvállalkozás, manufaktúra lesz. Amikor Peter Tschanz elfárad, s úgy érzi, hogy elért mindent, amire vágyott, a cégét eladja a francia Le Patron cégnek, ami az Orior csoporthoz csatlakozva ma már csak pástétomból közel 5 tonnát állít elő naponta.
Peter Tschanz tehát fogja magát, és családjával meg sem állnak Alaszkáig. Itt szállodát épít a vadon közepén egy olyan helyen, amelyet csak hidroplánnal lehet megközelíteni. Nem a luxuskategóriát célozzák meg, de a környéken lévő lehetőségekhez képest így is kényelmesebb és elegáns szállást biztosítanak a nyári szezonban halászni és vadászni érkező turisták számára.
Eközben lánya, Simone, amikor épp nem Alaszkában vannak, elhelyezkedik egy elegáns svájci szállodánál, s beleszeret Lamine-be, a guineai-magyar származású fiatal szakácsba. Nem sokkal később, úgy hat évvel ezelőtt felhagynak a kényelmes svájci élettel, és a nagyvárosi jómódot egy kicsi baranyai falu, Almáskeresztúr vidéki mindennapjaira cserélik. A kezdetben kissé nehézkes életmódváltás elején még nem gondolnak a majdani farmra, az élet azonban úgy hozza, hogy néhány év múlva több tucat kecskéről, tehénről és sertésről gondoskodnak, keresett házi termékeket állítanak elő. A Kaba Farm végső formájának eléréséhez az alaszkai vállalkozástól időközben megváló Peter Tschanz csatlakozik, hogy visszatérve a hentes szakmájához vegye ki a részét a farm életéből.
„De csak annyira, amennyi még kényelmesen elvégezhető” – pontosít a helyzetén a Mozsgón már házat is vásárolt Peter Tschanz találkozásunkkor. „Egyrészt szeretnék már pihenni, másrészt már megtapasztaltam, hogy milyen amikor napi rutinná válik, amit szeretünk, s a körülmények határozzák már meg a cselekvéseinket. Azt a szabadságot szeretném átélni, amit Simone-ék itt megtaláltak. Nem akarok nyomás alatt lenni, s az állatok feldolgozását is megtartjuk a kézműves-gazdaságok mennyiségén.” Lamine gunieai származású édesapja Németországi tanulmányait szakította meg egy rövid balatoni kitérővel még a hetvenes években, és itt ismerkedett meg Lamine édesanyjával, akivel végül Münchenben telepedtek le. A fiatal Lamine festőművész nagyapjához érkezett látogatóba nyaranta Almáskeresztúrra. Amikor aztán a nagyapa hét évvel ezelőtt egyedi születésnapi ajándékkal lepte meg unokáját: egy kis földet adott neki ajándékba a faluban.
„Tényleg mindenünk megvolt, gondtalan életet éltünk” - emlékszik vissza Lamine. „Valamit mégis hiányoltunk. Hiába volt pénzünk, időnk az nem volt, csak az állandó rohanás. Sohasem jutott időnk egymásra.”
A szabadság- és boldogságkeresés közben végül radikális lépésre szánták el magukat, s elfogadva az ajándékot úgy döntöttek, hogy Magyarországra, vidékre költöznek. A „paraszti” életmód azért nehézségeket jelentett kezdetben. ”Úgy képzeltem, hogy majd valamit elvetek, aztán szépen begyűjtöm a termést” – nevet fel Lamine, miközben a kezdetekről mesél.
Simone fotó: Wéber Tamás
Simone édesapja a többi családtaghoz és barátokhoz képest még pozitív vette a fiatalok döntését, bár ő is csak csóválta a fejét, amikor először érkezett látogatóba. Aztán az évi rendes találkozások során a téli segítségnél kezdte látni, hogy a dolog működik. S mivel Alaszka után úgy érezte, nem tudna letelepedni Svájcban, házat vásárolt magának Mozsgón.
A környéken nem kis feltűnést keltő Kabáék szerencsére segítő kezekre találtak, a kezdeti nehézségeket tanácsokkal, felajánlott munkával, a tapasztalatok megszerzésével vészelték át. Végül amikor már ennél több kellett, Lamine Szentlőrincen előbb ezüst-, majd aranykalászos gazdává képezte magát. Apránként bizonyították be maguknak és a környezetüknek az elszántságukat, s a végén befogadta őket a közösség. Simone-nak külön jól jött a svájci német dialektus, ami mint kiderült, nagyban hasonlít a helyi sváb beszédre.
„Amikor a szomszédunk sertése ellett, a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór” – meséli Lamine. „Ott álltunk segítség nélkül, az állatorvost hívni nem volt idő. Ekkor ugrott be az egyik iskolai tanárom története, hogy régen hogyan oldották meg az ilyen helyzeteket. Lehajoltam, s a többiek nagy megdöbbenésére elharaptam a köldökzsinórt” – teszi hozzá nevetve Lamine.
A farm fő profilja, a sajt szinte magától jött. Laminék mindenképpen szerettek volna egy kecskét, amiből aztán négy lett, és a végén ott álltak, hogy nem tudtak mit kezdeni a sok sajttal, tejjel. Már a barátok se tudtak több ajándékot elfogadni. Ekkor döntöttek úgy, hogy vállalkozásban kezdenek. Simone a hazautazva felköltözött a svájci „hegyi emberekhez”, hogy ott tanulja ki a sajtgyártás módjait. Az ajándékba kapott kis műhelyt apránként felújították, kiépítettek egy lakórészt, a garázsban pedig ma már modern sajtüzem működik.
fotó: Wéber Tamás
Ma már egy hetven kecskéből álló nyájat nevelnek, kéttucatnyi fejősállattal, de ez a szám mostani elléssel szaporodni fog. A bakokat levágják, a nőstényeket megtartják. Kabáék célja hatvan-hetven fejős állat, többet nem terveznek. A meglévő állománnyal Lamine így is dúsgazdagnak számítana Guineába.
„Csak addig szeretnénk csinálni, amíg boldog vagyunk, amíg tudunk uralkodni a tennivalókon” – magyarázza Simone. „Ha már a farm uralkodik rajtunk, az már nem lenne egészséges.”
Tavasztól-őszig a farmon kecsketejet, lágysajtokat, krémsajtokat, érleltebb sajtokat készítenek, ősztől-tavaszig pedig húsáruval foglalkoznak. Pástétommal, kolbásszal és szalámival a svájci, családi receptek szerint. A termékeikre a lehetőségekhez képest nagy a kereslet, Pécsre szállítanak be éttermeknek (például az Addo Cafénak, a Pezsgőháznak és az Enoteca Corsonak), de a farmon is sok látogatót fogadnak. „Szeretnénk megmutatni az embernek azt, hogyan élünk” – magyarázza Lamine. „Nem értettük sokáig, hogy miért érdekli ez az embereket, mitől olyan különleges, hiszen semmi olyasmit nem csinálunk, amit más ne tehetne meg. Hidd el, ha nekünk sikerült, akkor bárkinek sikerülhet. Ne vedd érzelgősségnek, de szeretünk az életünkre misszióként tekinteni. Egy működő életforma szerint próbálunk élni, hiszen a nehézségek dacára itt megvan mindenünk. De azt látjuk, hogy a falusi emberek is a városba mennek, sok helyen a falusi életmód is pont a falvakból kopott ki. De miért ne lehetne meg mindenkinek a saját gazdasága?”
A Kaba-recept pedig működni látszik, egyik segítőjük, aki egy ideje bedolgozik Laminé-knak, most saját farm létrehozását tervezi a szomszédban.
Hátrasétálunk az állatokhoz, elmegyünk egy alacsony gyümölcsfa mellett, aminek ágain néhány tyúk meg egy csapat kakas üldögél. Lamine mosolyogva mondja, hogy nemrég hoztak neki sajtért cserébe egy kosárnyi csibét, aminek nagy részéről kiderült, hogy kakas. Úgyhogy egy ideig csak kakast ettek.
Amikor Petert kérdezem, hogy a családi kötődés ellenére mégis mi vonzza Magyarországhoz, gondolkodás nélkül válaszol: „Az emberek. A mentalitás. Szerintem ennek nincsen párja.”
Miközben látogatást teszünk Pedrohoz, a szamárhoz („mert nincsen farm szamár nélkül”),Lamine mutatja, hogy Böbe, az üsző vemhes, úgyhogy nemsokára lesz kisborjú is. Erről eszébe jut Huanita, és kicsit mintha elszomorodna. „Nehéz ám levágni ezeket az állatokat” – mondja Lamine. „Úgyse csinálhatsz semmit, hozzád nőnek. De hát ez az élet rendje, nem?”
A farmon van négy sertés is, zöldségkoszton, hogy egészséges legyen a húsuk, és környezetkímélő a tartásuk. Lesznek bikák is vágásra, és ha több malac lesz, egy másik termelővel közösen tervben van egy új, „webkamerával felszerelt terület beüzemelése”. De folyamatban van a farm működésének minél takarékosabbá tétele. Lamine szerint szerencsére most kicsit könnyebb értékesíteni is, mivel régen csak a piacra vihették a termékeiket.
„Az vagy amit megeszel”- vallja Lamine. „De nevezhetjük ezt az ételben található életinformációnak. Azt kell enned éppen, amid van, ami szezonális, mi végignyomtuk ezt a telet káposztával. Túl kényelmes a boldog tudatlanság, hogy megveszed a nagyüzemben előállított élelmiszereket, azt sem tudod, mi van bennük, hogyan készülnek. És az emberek teste végül úgy jár, mint a benzines autó, amibe gázolajat öntenek.”
fotó: Wéber Tamás
A Kaba Farm termékei ma már (a mennyiséghez képest) széles körben keresettek, a fiatalok kecskesajtot, tejet, sajtkrémet, nagyobb megrendelésre kecskemozzarellát, camambert-t állítanak elő. A Kaba-sajtok egyik titka, hogy aki esetleg eddig idegenkedett a kecsketermékektől, elkezdheti velük az ismerkedést. A bakokat nem engedik a fejősállatok közelébe, így az nem dörgölőzik, és nem lesz szagos sem a nőstény, sem a teje, sem a belőle készülő sajt sem. A farm lakóival beszélgetve az embernek az az érzése, Lamine nevének jelentése rájuk is vonatkozik. Akik a fényben állnak.