Izgatottan csengetünk: nyílik az ajtó, és Gáspár Károlyné, Annuska mosolyog szemben velünk. Látogatásunk célja nem más, mint megismerni a zenész romák életét, és felderíteni, hogy vajon, a hétköznapjaikat hogy alakítják, mit étkeznek, milyen éttermekben zenélnek.Belépünk, és Annuskát követően mosolyogva nyújt kezet ifjabb és idősebb Gáspár Károly is, majd közösen bekísérnek a szép, rendezett nappaliba, leültetnek, megkínálnak sütivel, kávéval, és már beszélgetünk is. Míg feléjük tartottunk, azon gondolkodtunk, hogy merrefelé találkoztam élőzenével mostanság? Rá kellett jönnünk: teljesen átalakultak a szokások, és manapság már inkább rádió szól mindenhol, jobb helyeken kellemes háttérzene. Így nem tétovázunk, rögtön a múltról érdeklődünk, hogy változott meg mindez, illetve kezdjük az alapoknál: hogyan lettek ők zenészek. Előkerül egy nagy albumnyi fénykép, miközben lapátoljuk be a krémest, el is kezdenek mesélni rengeteg élményükről.
fotó: Nagy Balázs
- A nyolcvanas években, hét napból hatot zongoráztam,- meséli id. Gáspár Károly- később 10 évet a Budapest Körszállóban dolgoztam, ahol nagyon nagy tisztelet övezett. Akkoriban természetes volt, hogy a vendéglátóhelyeken élőzene szólt. Beutaztam a világot, hajók bárjaiban játszottam, a vendégek nagy megelégedésére. A rendszerváltás előtt mindenki megbecsült bennünket, egy jó bárzongoristának híre volt a városban: miattunk is jöttek az éttermekbe. Játszottam szólóban, énekesnővel vagy dobossal, mindenféle zenei stílusban. Mi vittük a magyarok hírét szerteszét a világban. Azóta is, ha megkérdezel egy turistát, hogy mi az első pár dolog, ami eszébe jut Magyarországról, rávágja, hogy: gulash, gipsy music!
-Valóban, jó lenne újraéleszteni a zenélés hagyományát az itthoni vendéglátásban! – kapcsolódik be ifj, Gáspár Károly is a beszélgetésbe. - Rengeteg hasonló zenésztársam várja, hogy elhelyezkedhessen, mert nagy a verseny. Az éttermek, bárok bevették azt a szokást, hogy minden nap más zenéljen náluk, ezzel ellehetetlenítenek minket. Egy szakácsnak sem mondhatod azt, hogy akkor kérlek, egy napra gyere a héten, a többi nap más jön, nehogy megunjanak a vendégek. Egyedüli útként a hajókon való zenélés működik, én is rengeteg országban voltam már.
fotó: Nagy Balázs
A Gáspár-család igazi zenész romungro család. A romungro-k, azaz „magyarcigányok”, a 18-19 században tértek át a magyar nyelvre, leghíresebb mesterségük a zenélés volt. Érdekes összefüggés, hogy Rigó Jancsi, aki a sütemény ihletője, szintén romungro prímás volt. Sokaknak első asszociációja a cigányzenészekről a népzene, azonban a romungro-k később más műfajajokban is-klasszikus zene, jazz- magas színvonalat értek el.
Amíg Gáspáréknál vagyunk, úri módon kezelnek: természetes a házi sütemény, és a kávé-tea. Annuska, a család háziasszonya mosolyogva meséli, hogy minden nap meleg étel kerül a család asztalára. Étkezési szokásaik teljes mértékben ötvöződtek a magyar konyhával, mégis a sok-sok kérdezősködés után kiderül, hogy van egy „titkos” családi recept Csővárról: a túróslepény, ami Gáspárék (és az egész ház!) kedvence. Nem hagyhatjuk ki, elkérjük a receptet, már főzünk is.
A tésztához a következőket használja: 1 kg liszt, 2 kanál kristálycukor, 20 dkg zsír, 3 tojássárgája, 450 g tejföl, fél zacskó sütőpor, 3 dkg élesztő 3 dl tejben megfuttatva. Először a száraz komponenseket keverjük össze, majd szép óvatosan beleforgatjuk a zsírt, tejfölt, tojásokat, és végül az élesztőt. Alaposan kigyúrjuk, nincs szükség külön kelesztésre, annyi idő bőven elég a tésztánknak, amíg kikeverjük a túrós tölteléket. A túróhoz (1kg) keverünk tehát 1 tojást, vaníliát belekaparunk, citromhéjat belereszelünk, és gondosan kikeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe nyújtjuk a tésztát, rárakjuk a túrós tölteléket, majd fahéjas cukorral alaposan meghintjük.
- Egy tepsi sütemény körülbelül 20-30 perc alatt elkészül. - meséli Annuska mosolyogva - Amíg kisütöm az első adagot, az alatt pont elkészülök a következővel. -. Elképesztő illatok lebegnek a kis konyhában, így nem lepődünk meg, amikor kiderül, hogy a házban is imádják Gáspárék túrósát, mindenki kap egy kis kóstolót, ha egyszer nekilát Annuska a sütögetésnek.
fotó: Nagy Balázs
Amíg készül a rengeteg túróslepény, van időnk kicsit beszélgetni arról, hogy mit esznek ebédre, vacsorára. Azt gondoltuk, hogy mivel a „fiúk” beutazták a világot, nehéz dolga lehet, hogy megfeleljen az „elvárásoknak”, de tévedünk. Imádják a kosztot, amit az asztalra rak, minden nap meleg ebéd és vacsora készül, és még arra is van gondja a kedves háziasszonynak, hogy szépen kidíszítse az ételeket: „Így jobb ízűen esszük”, érvel nagyon okosan.
Kiderülnek még érdekességek: a paprikás krumpliba nokedlit szaggatnak, illetve leginkább az, hogy nagyon gazdagon étkeznek. A krumplistészta vagy cvekedli náluk csak köret egy jó sült mellé. Ahogy beszélgetünk, előkerül még egy titkos komponens: a bodag (azaz cigánykenyér, vagy vakaró.). Ez egy egyszerű kenyérhelyettesítő, ami liszt, só és víz keverékéből készül, egy tojással -(20 dkg liszthez egy tojás.). Pillanatok alatt elkészül, bő libazsírban süti ki, sülés közben megszurkálja pár helyen, hogy könnyebben megsüljön. Még forrón rágcsáljuk a kis konyhában. Sültekkel és párolt káposztával eszik, lelki szemeink előtt azonban már tejföllel, jó fokhagymásan lebeg. Tökéletes, és gyors megoldás, ha épp nincs mit rakni az asztalra!
fotó: Nagy Balázs
Károlyt és Karcsit kérdezgetjük közben, ahogy kiérkeznek a konyhába, hogy melyik nemzeti étel volt az, ami igazán megfogta őket. Mindketten egyetértenek abban, hogy legjobban a leves hiányzott nekik az akár féléves utak alatt. Egyedül Japánban sikerült id. Gáspárnak olyan „húsleveshez egészen hasonlító” levest kérnie az ottani szakácsoktól, amit utána jóízűen megevett. Míg mesélnek, csendben végignézünk a családon: a sok viszontagságnak fittyet hányva, meghitt hangulat, béke uralkodik. Vajon, ez Annuska műve?- gondolkozunk magunkban.
A kis család a Józsefváros szívében él, szerényen, rendezetten. Ha végignézünk a falakon, mindenhol fényképek tanúsítják az elmesélteket, az egyik szobában várakozik a pianínó, tetején jazz- és komolyzenei cd-k szépen felsorakoztatva. Kicsit elszomorodunk: időutazáson vagyunk. Vajon mi változtatta meg annyira a vendéglátói trendeket, hogy ezek a könnyed eleganciával bíró zongoristák az utcára kerültek? Id. Gáspár meséli, hogy az utolsó munkahelyéről úgy bocsátották el, hogy az új főnök kijelentette: gyűlöli a zenét. A régi zongorát utoljára a szálló mellett látta, a zuhogó esőben.
fotó: Nagy Balázs
Talán egyszer újra felvirágzik az élőzene. „A zenében élek, gondolkozom, a jazz és improvizáció hangulatával,nyitottságával lélegzem.” olvasható ifj. Gáspár tollából. Nagyon jó lenne, ha ezt megmutathatná minél több helyen. Bízzunk abban, hogy újraéled a hagyomány, és a zene szerves része lesz egy igényes étkezésne
k, akár egy jó bor.
fotó: Nagy Balázs