Japánból jártam haza sztázsolni - interjú Moldován Viktorral

Moldován Viktor nevét kb. egy hónappal ezelőtt ismerhették meg a Dining Guide olvasói. A szerkesztőség segítségével igyekezett megtalálni azt a magyar cukrászt, aki az elkövetkezendő néhány évben a japán Hokkaidon, a Tokachi Hills tudná gyakorolni a szakmát az étterem cukrászaként.
Hokkaido leginkább gyönyörű kertészeteiről ismert. A mesés természeti adottságokon kívül egy olyan magyar étteremmel is büszkélkedhet a sziget, ami egyedülálló módon, megtermeli magának a felhasználásra szánt alapanyagot. Ha minden a tervek szerint halad, hamarosan elkezdenek mangalicát tenyészteni nem csak a konyhára, hanem saját feldolgozásra és értékesítésre is. Mindennek, s még rengeteg tervnek, ötletnek, egyedi gondolatnak a megvalósítója Moldován Viktor, aki a Magyar Nagykövetséget hagyta ott a Tokachi Hill Gardenben található Víz Étterem séf pozíciójáért.
Miért pont Japán?
Nem én választottam. Ő engem. Mindenképp oda kellett mennem. Egy nap két állásajánlatot kaptam az országból. Hat évvel ezelőtt történt mindez, amikor még az épp csak megnyílt Onyxban dolgoztam. Próbálkoztunk valami elfogadható menüt készíteni Széll Tamással. Leginkább a külügyminisztériumnak készítettünk kitelepüléseket. Mint később kiderült, a protokollfelelőst megkérték, hogy keressen valakit, aki kimenne Japánba 4 évre. Megkérdezett engem, hogy lenne-e kedvem. 2-3 órám volt dönteni. Ez idő alatt mindenkit, aki fontos számomra megkérdeztem, mi legyen. A segítségükkel meghoztam a végső döntést. Visszamentem az Onyxba, s amikor bejelentettem a távozásom, felajánlották, hogy a tokiói Gerbeaud konyháját vezessem kint. De az nagyon bizonytalan volt, ez a lehetőség pedig fix állást ígért. A kezdet nehéz volt a nyelvtudás hiánya miatt. De ha éles helyzetben van az ember, sokkal gyorsabban tanul. Muszáj volt haladnom és hallgatnom másokat, hogy azokat az alapanyagokat kapjam, amit és ahogy szeretném.
Magyarországon hat évvel ezelőtt nem úgy nézett ki a gasztronómia, ahogy ma. Mi fogadott kint?
Konkrétan semmi. A követségen egy kamionsofőr volt előttem a séf. Elég rendezetlen állapotok uralkodtak az érkezésemkor. Az ország gasztronómiájába pedig nem igazán láttam bele, mert minden időmet a követségen töltöttem.
De felépítetted.
Igen. 5 év alatt annyit értem el, mint Tokachiban 1 év alatt. Figyeltek rám, s meghallgatták az ötleteimet, partnerként kezeltek. Ez volt az a pillanat, amikor leültem a nagykövettel beszélni, hogy innentől már valóban nekem kell maradnom, mert ha most váltanak, akkor mindent elölről kellene kezdeniük. Döntés elé állítottam őket.
Ma már tudjuk mi volt a válaszuk.
Igen. Bár tény, a terveim elég nagyok voltak. Egy évben minimum 20 magyar rendezvényt szerettem volna kint a szállodákban. S ehhez nem éreztem már elég támogatást. Magyar heteket, menüket terveztem. Nem csak tematikus esteket álmodtam meg, hanem egy folytonosságot. A Japán-Magyar Baráti Társaságot szerettem volna támogatónak megszerezni. Komoly elképzelésem voltak. De végül én hoztam döntést…helyettük.
Viszont, most Tokachiban elérted, amit akartál, mert volt egy magyar heted év elején.
Igen, de ez még mindig nem az, amit valóban szeretnék. Mert ez egy alkalom volt. Ez jött-ment, de nincs folytatása egyelőre. Sokan megszerették a magyar ételeket, van 4-5 japán séf, akik felvettek az étlapjukra néhány magyar fogást az egy hetes rendezvény után, mára már jól el is készítik, mert mindenhol megkóstoltam őket, s segítettem nekik ott, ahol tudtam. De ezzel a rendezvénnyel a folyamatosságot még nem tudtam elérni. A japánok nagyon nyitottak más nemzetek gasztronómiájára, legyen az francia, olasz vagy spanyol, de a magyar konyhával még soha, sehol nem találkoztak. Jóformán, nem is hallottak róla. Ezért sokkal komolyabban kellett építeni az elmúlt évben is és majd a jövőbe is a népszerűsítését, mint más európai konyháknak.

Hogy kerültél a Tokachi Hill Gardenbe?
Rövid időn belül beláttam, hogy már én sem akarok a követségen maradni. Három állásajánlatom volt már ekkor evidenciában. A Tokachi vezetője négy éve keresett egy olyan szakembert, amilyen én vagyok. Meghívtam egy vacsorára, s azonnal megszerette a menüm, mert feltűnt neki, hogy sok esetben ugyanazokat az alapanyagokat használom, amiket ő is ismer a japán gasztronómiából.
Mit kínáltál neki?
Vörösboros libamájat ribizli zselén, rosé kacsamellet sütőtök pürével, mangalicasonkás lencseraguval és lilakáposztával. A mangalicát bár nem ismerte, de a sertés sonkát igen. Igaz, eléggé jellegzetes a mangalica íze és textúrája, de azonnal megkedvelte. Hamarosan már Tokachiban voltam, de nem volt nagyon egyszerű a helyzet, ezt azonnal láttam. A tulajdonos addigra már a kertet is megvette, így mindennel együtt, 27 hektárnyi terület fogadott. Pár évvel az érkezésem előtt egy francia éttermet nyitottak a japán szobaétterem és a kávézó mellé. Akkoriban még vásárolták az alapanyag egy jelentős részét, így történetesen minden megrohadt. A kertben azért, mert nem szedték le, a hűtőben lévők pedig azért, mert nem tudták egyszerűen az egészet felhasználni, annyit rendeltek.
Elkezdtem a kertbe kijárni az alapanyagokért, s akkor jöttem rá, hogy számtalan olyan növényt termesztünk, amivel fel tudom építeni a magyar konyhát. Hiszen valóban nagyon sok közös alapanyaga van a két konyhának. Ott van a bab, a cukkini, paprika, paradicsom, retek, kukorica, sorolhatnám. Ugyanúgy dolgozom a kertben, mint az étteremben, így ma már sokszor legalább egy hétre előre tudok tervezni, míg a kezdetekkor ad-hoc dolgoztam fel az adott napon azt, amit a kertből kaptam. Jövőre, amikor nyit a terasz és a grillrész, már teljes struktúrám és rálátásom lesz a kertből érkező növények élettartamára, könnyebb lesz az étlap összeállítása is.

Ki gondolná, hogy ekkora összefüggés van a két nemzet konyhája között!
Igen, alapanyagokban mindenképp hasonlít a magyar és a japán konyha, főleg Hokkaidon. Ez nagyrészt annak is betudható, hogy ezeknek a növényeknek a megtermesztésére Hokkaido a legjobb hely, mert kiválóan alkalmas hozzá a föld szerkezete. Például, az elmúlt 20 év egyik legmeghatározóbb zöldsége a bab volt, ami a magyar konyhában is elég sűrűn megtalálható. A babtermesztés most átadják Kínának, ezért pont ideális az én elképzelésem, mert ha kiesik az egyik legmeghatározóbb növény, akkor is valamit csinálni kell. Hiszen ott van kb. 70 farmer család, akikért a vezetőség felelősséget vállalt. Nekik megélhetést kell biztosítaniuk ezután is. Ez egy tipikus japán gondolkodás.
Persze, őrölt paprika jelen pillanatban még nincs, de a föld alkalmas rá, hogy megtermeljük benne. Kísérlet már volt rá, melynek az eredménye egy kis paprika fűzér lett, ami ma a konyha egyik dísze. S mivel Tokachi kísérleti kert leginkább, ideális elképzelés a fűszerpaprika megtermesztése. Ez nagyon jó kezdet. Tokachi vezetősége fogékony az új növények termesztésére, s ez nekem nagyon kedvező, már ami a terveimet illeti. Nem csak a termesztésben, de az előállításokban is újító gondolataink vannak a jövőre nézve. Ha minden a tervek szerint halad, decemberben kezdhetjük el a mangalica füstölt kolbásznak és szalonnának a gyártását a saját tenyésztésű állatainkból. Minden elő van készítve, már csak az engedélyeket várjuk az értékesítésre. Ehhez az alapanyagot helyben állítjuk elő, hogy az étteremben a lehető legjobb minőségben tudjuk elkészíteni a magyar ételeket.

Ezt elég meglepő hallani így több ezer km-re Japántól. Mi okoz a legnagyobb nehézséget?
Bármilyen meglepő, sokszor az alapanyagok mennyisége. Mivel mindent mi állítunk elő, van, hogy leraknak nekem reggel a konyhába 40 kg retket, s azt fel kell dolgoznom. Persze, van köztük néhány szép és mutatós darab, de sok van, ami kevésbé. Olyankor mit csinál az ember? Mártást, meg retekhabot, tudok hozzá készíteni tölteléket. Minden nap egy komoly kreatív munka. Most például paprikából és paradicsomból van sok, így lecsót készítek rengeteg változatban. Az én esetemben nincs meg a lehetőség arra, hogy kimenjek a piacra megvásárolni az ideális mennyiséget és minőséget. Én minden nap szinte irreális adagokat kapok. S nem tehetem meg, hogy kidobom. Ez az én egyik szabályom.
Melyik az a magyar alapanyag, amit kevésbé tudsz kint használni, pedig nagyon szeretnél?
A mák. Nagyon nehéz beszerezni, annyit nem vagyok Magyarországon, hogy kellő mennyiséget tudjak kivinni. De már megtaláltam a helyettesét. A fekete szezám. Ha pl. beiglibe teszem darálva, nincs ember, aki megmondaná, hogy az nem mák. Még az is lehet, hogy egyszer mákot fogok termeszteni kint, de egyelőre nem. Nagyon fontos, hogy néha megtaláljam azokat a japán alapanyagokat, amivel tudok helyettesíteni. Ez sok mindenben motivál, egyszerűen nem állok meg addig, amíg meg nem találom a megfelelő alapanyagot. Utána pedig teszt alá vetem. Ez történt a fekete szezámnál is. Egymás mellé tettem két szelet beiglit egy tányéron, az egyik mákkal volt töltve, a másik darált fekete szezámmal, és senki nem tudta megkülönböztetni.
Honnan meríted az ötleteidet?
Régi vágású, úgynevezett „petrezselymes szakács” vagyok. Vendéglátó iparit végeztem, s mai napig abból élek, ami ott a legfontosabb kommunikáció volt, miszerint mindent, minden maradékot használjunk fel, mindig, mindent tudjunk helyettesíteni, ha éppen arra kerül a sor.

Ezt nagy meglepetéssel, de nagyon nagy örömmel hallom. Ezek szerint te abból építetted fel a karriered, amit ma Magyarországon inkább avittnak tekintenek, vagyis a magyar gasztronómiai oktatásból.
Mindig azt vallom, nem szabad külföldre menni sztázsolni. Minden megszerzett tudást lehet alkalmazni, csak jól kell ötvözni a tudást és a személyes gondolatokat. Bár, nevetve jegyzem meg, én is külföldre járok sztázsolni, hiszen Japánból Magyarországra jövök a mai napig séfbarátokhoz tanulni. Igaz, ma már ritkábban, mint régen. A kezdeti időszakban az összes szabadságomat azzal töltöttem, hogy hazajártam fejlődni a szakmában.
A megszerzett tudással szép eredményeket értél már el kint. Gasztronómiai szaklapokban szerepelsz, hotelek meghívását élvezted, főzőiskolát vezettél.
Igen, de azt tudni kell, háziasszonyoknak, házias ételeket tanítottam eddig. Ez azért még nem olyan sok.

De Michelin-csillagos séfeknek is főztél, ez már azért csak valami?
Ők japán Michelin-csillagos séfek voltak, akik közül egy-kettő ma már az étlapján is kínál olyan ötleteket, amelyeket én mutattam meg nekik. Tudni kell, Japánban más szempontokat használnak a Michelin-csillag odaítélésekor. Kicsit „butítottak”, hiszen a japán gasztronómiai kultúra részét képezi, hogy számtalan fogás a vendég asztala előtt készül. Mások a kvázi „tisztasági szabályok”, mint Európában.
Persze, a feladat nagyon megtisztelő volt, nagyon izgultam előtte…és a főzés alatt is. De én mai napig azt gondolom, ez nem feltétlen az én szakmai tudásomnak volt betudható akkor, hanem nagyrészt annak, hogy a követségnek voltam a séfje. Nem sokkal ez a program után hazalátogattam, elmentem egy-két étterembe, s akkor tudatosultam azzal a ténnyel, mennyire, de mennyire más irányba halad a gasztronómia. Ekkor éreztem, hogy milyen hatalmas ez a tisztelet, amit kapok. Tényleg nem álltam ott szakmailag, hogy ekkora lehetőségeim legyenek. S innentől meg akartam felelni ennek.
Elkezdtem hazajárni Magyarországra tanulni, amikor csak tudtam. Szerintem senki nem tudja elképzelni, milyen megdöbbentő élmény volt, amikor már három éve kint voltam Japánban, segítettem az embereknek a magyar konyha megértésében és elkészítésében. Majd egyszer csak hazalátogattam, s azt tapasztaltam, hogy Magyarországon teljesen megváltozott minden. Olyan gasztronómiai forradalommal találtam magam szemben, amilyet álmomban nem gondoltam. Az első dolgom az volt, hogy leültem a számítógép elé. Ami vicc az egészben, nekünk már akkor volt kint egy kezdetleges vákuum gépünk, amit soha nem gondoltam, hogy főzésre fogok használni.
 
Ekkor találkoztam először a sous vide fogalmával. Azonnal elkezdtem az alapanyagokat és a kész ételeket vizsgálni. Közben pedig visszagondoltam arra, hogy Japánban én hogyan próbálom beállítani a turmixgépem segítségével a hőmérsékletet. Vissza kellett lépnem abból a magasságból és tiszteletből, ami Japánban övezett. Nem lehetett tovább a dolgokat úgy kezelnem, mint addig. Hiszen ami tudást igyekeztem átadni a japánoknak, a felett az idő már részben elhaladt, arról nem beszélve, hogy azokat a magyar séfeket képviseltem már akkor is kint, akiknek Magyarországon a tudásuk messze túlszárnyalta már az enyémet. Pedig, akkoriban nekem nagyobb elismertségem volt kint, mint nekik Magyarországon.
Nagyon rossz érzés volt ezek után belegondolni, hogy a japánok mekkora bizalmat helyeznek belém. Beláttam, ezen a szinten már kevés az, hogy el akarom jól készíteni azt az ételt, amit elterveztem. Tudtam, hogy kikkel akarom felvenni magyar séfek közül a kapcsolatot, akiktől rengeteget tanulhatok, így sorba jártam a helyeket és bejelentkeztem. Rengeteget dolgoztam ekkoriban együtt Huszár Krisztiánnal, s döbbenten láttam, hogy ő milyen szinten van. Így kezdődött a sztázsolásom a saját hazában.

Japánban nem találkoztál ezekkel a technológiákkal?
Teljesen be voltam zárva a követségre. Egyrészt a munkám miatt, másrészt pedig, nem beszéltem igazán semmilyen nyelvet, a japánok pedig nagy többségében szintén csak a saját anyanyelvüket beszélik. Azok a séfek, akiknek a szakmában van valamilyen respektjük, úgy gondolják, nem alacsonyodnak le addig, hogy akár egy idegen nyelvet is megtanuljanak. Nem volt túl sok alternatívám.
De a megismert technológiák alkalmazása sem történt gyorsan. Nem úgy volt, hogy visszautaztam Japánba, s azonnal vettem egy sous vide gépet. Volt egy fritőzöm, ami 220 voltos volt, s 120 volton pont annyit tudott, hogy kb. 95 fokra felmelegítette a vizet. Ez volt az első sous vide-om. Aztán persze lett egy sajátom is. Nagyon jó a kapcsolatom Palnovics Norberttel, aki a Pick Japán cégénél dolgozik. Ő vette meg nekem az elsőt. Akkor persze mindent sous vide-oltam. De egy idő után rájöttem, hogy nem minden a sous vide. Vissza kell térnem a régi, tanult és begyakorolt módszerekhez, mert sokkal változatosabb ízeket és tökéletesebb textúrát tudtam előállítani. Egyszerűen kiemeltem a lényeget a megtanult újdonságokból.
Ma hol tart ez a kapcsolattartás a magyar kollégákkal?
Leginkább kapcsolattartás miatt megyek ma már ezekhez az emberekhez. Nem akarom elveszíteni őket, mert hihetetlen fontos volt az ő jelenlétük ahhoz, hogy eljussak addig, ahol most vagyok.
Hol tartasz ma Tokachiban?
Nagyon kemény év van mögöttem és a konyha többi alkalmazottja mögött, rengeteg fejlesztéssel és munkával. De ebben a 365 napban eljutottam addig, hogy innentől már tudunk haladni és építkezni. Ez az előkészület időszaka volt. Míg a követségnél ez 5 évembe került, itt 1-be. Szinte maximális bizalmat élvezek a vezetőség részéről, ami nagyon sokat könnyített ezen a folyamaton. Tudni kell, nem csak az étterem hibáit javítottam ki, de a kertét is. Nagyon sok volt a figyelmetlenség. Tény, hogy van egy látványkert a vendégek részére, ott nem feltétlen látható túl nagy mellényúlás, de ettől függetlenül nem dolgozhatom használhatatlan alapanyagokkal. Ez egy organikus kert, nagyon kell figyelni a kártevőkre és az okozott károkra. Ott kezdődött minden, hogy a kert első menedzserét kirúgattam. Egyszerűen az étteremben és a kertben is mindent újra ki kellett alakítani. Hiába csinálok bármit az étteremben, ha a kertben már minden el van rontva.

Jellemzőek az ilyen éttermek Hokkaidon?
Nem igazán. Van olyan étterem, aminek gyönyörű látványkertje van, de beszállítók hozzák az alapanyagokat a konyhára. Nálunk ez nem így van. Olyan helyről, mint Tokachi, ami saját magának termeszti meg az alapanyagokat, nem igazán tudok.
Mennyire van közönsége Japánban az éttermeknek? Egyáltalán, mennyire szeretnek a japán emberek étterembe járni?
Népszerűek kint az éttermek. Japánban elég erős fizetőképes közönség van, valamint, az ár-érték arány nagyon a helyén van kezelve. Minden rétegnek meg van a maga helye, ahova hetente el tud látogatni. Ez biztonság az embereknek és az éttermeknek is. Magyarországon én azt látom, nagy szakadék van az ár és a minőség között. Arról nem is beszélve, hogy a fizetőképes közönség sokkal vékonyabb réteg, mint Japánban, étteremből viszont nagyon sok van.
Mekkora a látogatottsága a Tokachi Hill Gardennek?
Elég nagy, hiszen jó minőségű ételeket tudunk előállítani a saját kert miatt, és olcsón tudjuk adni a fogásokat. Ez persze nem kifejezetten a kertnek köszönhető. Szerintem ahhoz, hogy valaki minőségi ételt tegyen a vendég elé, nem feltétlen kell, hogy sokba kerüljön. Egyszerűen szeretni kell, amit csinálunk, s oda kell figyelni az apró részletekre, az ízek tökéletesítésére. Én továbbra is azt mondom, nagyon fontos az életemben az a tudás, amit Magyarországon sajátítottam el a középiskolában. Egy titka van: tudd, hogy mire van szükséged, s szűrd ki a tudásodból hozzá a legjobb gondolatokat. Egy éve vagyok Tokachiban. A kezdet nyilván egy kicsit nehezebb volt, de idén április óta 13.000 embert szolgáltunk ki, s egy nap 154 emberrel tudunk foglalkozni egy szervizben. Mindezt úgy, hogy számtalan étterem van körülöttünk.
Valamint, van saját webshopunk is, hiszen nemrég dobtunk piacra otthon elkészíthető termékeket. Tartósítószer-mentes gulyáslevest, olyat, amilyet az étteremben is felszolgálunk, és padlizsán krémet. Rengeteg tesztet végeztünk, mire elkészült a tökéletes változat. Japánban nagyon sok ember él, s a legtöbb családnak nagyon kicsi a lakása. Nem jellemző, hogy túl sok helyen főzési lehetőség lenne, de vízforraló mindenhol van. A gulyáslevest zacskóstól leforrázza az ember, felbontja, s már eheti is. Nagyon népszerűek a gyorsételek, de a legtöbben nagyon sok a tartósítószer. Amiről adatom van már, három hónap alatt 10 ezer padlizsánkrémet adtunk el. Gulyáslevesből pedig állandóan rendelnek. A piacot most bővítjük, mert Szingapúrban és Hong-Kongban nagyon szeretik a Tokachiban készített termékeket.

Mennyien vagytok a konyhában, hogy ennyi mindent tudtok egyszerre koordinálni? Hiszen lássuk csak. Felügyelitek a kertet, főztök, nem csak a la carte-ra, hanem gyorsételnek is, kísérleteztek, hamarosan szarvas-mangalicát tenyésztetek és feldolgoztok. Ez nagyon sok feladat.
5-en vagyunk összesen. 200 és 400 óra között dolgozunk szezonban, 1 szabadnappal. Szezonon kívül 2 szabadnapot kapnak a dolgozók.
Nagyon sokat dolgoztatok mindannyian. Ma már nyugodtan hagyod ott a konyhát, amikor Magyarországra utazol?
Már igen. Most már a francia séf is olyan pörköltet főz, amit bármelyik magyar étteremben bátran fel lehetne szolgálni, de valóban rengeteg munka van mögötte.
Mit szeretnél megvalósítani a későbbiekben? Hiszen most egy nagy lépés előtt álltok. Ahogy említetted, az elmúlt 1 év volt az előkészület, s most lehet igazán elkezdeni dolgozni.
Mivel a konyhát sokmillió jenből újították fel azért, hogy megfeleljen a gondolataimnak, most az a következő lépés, hogy el kell készítenem a mangalica sonkát, kolbászt, amint megjön az engedély. Mégpedig olyanra, hogyha egy magyar vendég megkóstolja, tökéletes minőséggel találja szembe magát. A közeljövőben szeretnék egy magyar séfet is kivinni. Most van a konyhán egy magyar szakács, de szeretném, ha még lenne. Egy francia séfnek nagyon hosszú ideig tart megtanulni igazi magyar pörköltet készíteni. S a tulajdonos következő 40 éves terve a magyar konyhára épül. Nagyon sok magyar kezdeményezés elhalt már Japánban, nem szeretném, ha Tokachival is ez történne. A másik nagyon fontos tervem, hogy megmutassam a japánoknak, lehet magyar, házias ételeket készíteni az ő hazájukban is, ráadásul olyat, amilyet nagyanyáink asztalánál ettünk a régi időkben. S mindezt igenis meg lehet valósítani éttermi verzióban is. Nagyon kevés ilyen hellyel találkozom Magyarországon is. Valamint, szeretném méltóképp képviselni Japánban azokat a zseniális szakembereket, akiknél a középiskolában tanultam, valamint azokat, akikkel Magyarországon együtt dolgoztam, akik mellett fejlődtem az elmúlt években, s azt gondolom, ezzel tudom a legjobban megköszönni ezt nekik. A minőségi és házias magyar ételekkel.

Tervezed, hogy hazajössz élni Magyarországra?
Nem igazán. Nem hinném, hogy lenne itthon kereslet arra, amit csinálok. Még abban az esetben sem, ha minőségi magyar ételeket állítok elő olyan szervizzel, ami bárhol megállja a helyét a világban. Nekem Japánban kell képviselnem a magyar séfek profizmusát és azt a tudást, amit megtanultam a hazámban.
A legvégén, beszéljünk egy kicsit arról a cukrászról, akit a Dining Guide-on keresztül sikerült megismerned.
Igen, nagyon nagy segítség volt nekem a keresésben még úgy is, hogy nem volt túl sok komoly jelentkező, aki tényleg szeretne ennyire messzire elmenni a hazájától dolgozni. Volt egy lány, aki nagyon jó lehetőség lett volna. Norvégiában dolgozik jelenleg, így tudja, milyen külföldön munkát vállalni, valamint, az eredeti szakmája designer, s csak utána tanulta ki a cukrász mesterséget. Sokat tudott volna segíteni nekem a tálalás tekintetében, hiszen a japánok már szinte a szemükkel is esznek. De sajnos végül nem vállalta el a megbízást, mert arra a döntésre jutottak a családjával, hogy mégis inkább Európában maradnak. Most újból elkezdek keresni, mert hiszek benne, hogy meg fogom találni a hazámban azt a személyt, aki hosszú távon szeretne a csapatom része lenni Tokachiban.