- Hiába nevezik sarimának, sási-hagymának, vadfokhagymának, jurdának, legelterjedtebb neve itthon a medvehagyma. Mivel koratavaszi növény, joggal gondolhatnánk, hogy februárban a barlangból kikacsintó medvék után hívják így, de valójában azért, mert a barnamedvék előszeretettel fogyasztják a hagymáját. Voltaképpen vaddisznóhagyma is lehetne, mert ők sem vetik meg a finomság utáni ásást.
- Itthon nem kell tartanunk a túlszedéstől, hogy kiürülnének a medvehagymaraktáraink, annak ellenére sem, hogy tényleg nagyon divatos. De, ha egy tövet csupán néhány levéltől szabadítanak meg a szüretelők, és nem hagymástól húzzák ki a földből, attól még virágba borulhat, ezáltal szaporodhat is. Tőlünk nyugatabbra sok helyen védett növény.
- A medvehagymára nagyon büszkék, ő egyértelműen az a hagymaforma, amit megbecsülnek a természetes élőhelyén. Éppen ezért nagyon sok olyan tájegység, városka van, amit kikiáltottak már a növény fővárosának. Csak, hogy néhányat említsünk: Magyarországon Orfű, Németországban Eberbach, az Egyesült Államokban Richwood. Imádják, bálványozzák, fesztiválokat is tartanak, ahol nincs az a fogás, amiben ne lenne vadfokhagyma.
- Ha pedig Amerika, akkor menjünk el a két állammal arrébb lévő Chicagoig. Etimológusok állítják, hogy a Shikaakwa — az indiánok nyelvén, kiejtés után hasonlít az amerikai nagyváros nevére. Nem véletlen, hiszen "a szelek városa" egykor lápos-mocsaras vidéknek számított, ahol könnyen rothadásnak indult a medvehagyma. A Shikaakwa egyébként a borz szó megfelelője is. Úgy fest, nem bírták a szagokat!
- Fontos, hogy értőre bízzuk szedését, akár a gombák esetében: könnyen összekeverhető a gyöngyvirággal is, ami akár halálos mérgezést is okozhat. Romantikus dolog az erdő mélyén medvehagymászni — és a tapasztaltak tudják, hogy, ha megtörik a szárakat és átható fokhagymaaroma árad belőlük — de tényleg óvakodjunk a tévedéstől.
- Marinált húsos levélrügyeit gyakran használják a kapribogyó helyettesítésére.
- Gasztronómiai értéke mellett élettanilag sem utolsó növény. Magnéziumot, cinket, vasat, C-vitamint tartalmaz, melyekben szintén virágzás előtt dúsabb. Javítja az étvágyat, tisztítja a gyomrot, beleket, baktériumölő-hatású, immunerősítő.
- Minél korábban szedik, annál intenzívebb az íze és annál több vitamint, jótékony ásványi anyagot tatalmaz. Amikor már virágzik, csitul az aromatikája is. Pár hétig, 1-1,5 hónapig élvezhetjük a friss medvehagymalevelet jelenlétét, melyek árnyékos helyen, savas talajban érzik magukat a legjobban.
- Nem érzéki csalódás, nagy mennyiségben tényleg csípős lehet, pesztó készítésénél is figyelni kell az arányokra, nem úgy működik, mint például a bazsalikom.
- Sokoldalú növény: krémlevesek, tészták, mártások, pesztók főszereplője lehet, de salátákban is remekel. Nem beszélve a medvehagymás péksüteményekről, kenyerekről. Érdekessége, hogy mind a hagyma, mind a virág ehető: az apró fehér virágernyők gyönyörűek, tálalásnál igazi díszek lehetnek.

Olvassa el a tavalyi #Főzz a séffel sorozat medvehagymás receptjét is!
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.