A Viktoriánus-korból (1837-1901) megannyi feltaláló innovációját ismerjük. Ha csak a konyhaművészetre fókuszálunk, akkor olyan addig még nem létező újdonságok, vívmányok születtek meg ekkor, mint például a manufakturálisan készített, a publikum számára is élvezhető fagylalt (1851, Jacob Fussel), Louis Pasteur mikrobiológus pedig 1862-ben pasztörizált először, ami nagyban meghatározza a jelenkori élelmiszer-technológiát is.
Igazán kettős időszakot éltek az ínyenc, nagyétvágyú királynő uralkodása alatt: egyrészt elkezdték művészetként és valós önkifejezőeszközként csodálni a gasztronómiát, a főzés tudományát, másrészt a feljegyzésekben ekkor jelentek meg először az evészavarok. Az indoklás a hölgyek karcsúságra való törekvése volt, hiszen a törékeny alkat mértékletességre, tudatosságra, tisztességre utalt. Ekkoriban úgy tartották, aki mohó és láthatóan élvezi az étkezést, az a testiséget sem veti meg, mi több, jobban átadja magát az érzékeinek.
Ettől függetlenül viszont az arisztokraták körében egyre népszerűbb lett a főzés, és ezt nem minden esetben bízták saját szakácsra. Erénynek számított, ha valaki jól bánik az ízekkel. Nagy, közös, sokfogásos vacsorákon csillogtatta meg tudását a vendéglátó, de a francia hagyományokat követő tálalást az 1860-as évek után felváltotta valami egészen más. Az úgynevezett á la française lakomák annyit jelentettek, hogy minden fogást egyszerre tettek a gazdagon díszített asztalra és a közeli tálalóra (például az úgynevezett Dickens-vacsora). A levestől a sülteken át a desszertig minden megjelent egyszerre — ezzel mutatva természetesen a gazdagságot is.
Szó se róla, a kínai porcelántálak és -tányérok, a súlyos ezüstvillák és -kanalak megmaradtak a vagyonosok konyháiban, de immár á la russe módra rendezték a traktákat. Vagyis egymás után érkeztek a fogások a vendégek elé, az asztalon friss vágott virágok, gyümölcsök és mutatós tálak azért maradhattak, de a fogások a konyhában maradtak a tálalás előtt.
És mi lehetne elegánsabb, minthogy a gyönyörű porcelán tányér melegen kerül az abroszra?
Cikkünk főszereplői pedig a korabeli mikrohullámú sütők, a cifra, megmunkált radiátorok, melyekbe célzottan került egy tányér- és ételmelegítő szekrényke.
A Viktoriánus-kori módos otthonokban a konyha sokszor az alagsorban volt, az ipari forradalom jóvoltából a tűzhelyek, konyhai eszközök is gyors tempóban fejlődtek. Az 1890-es években már gyönyörű, megmunkált gáztűzhelyek praktikumát is élvezhették.
A szóban forgó tányérmelegítős radiátorok is nagy innovációnak számítottak, az antik tárgyak rajongói között sokan kifejezetten a konyhatechológiáért bolondulnak, és szerencsére vannak olyan szakemberek, akik a speciális Viktoriánus-kori radiátorok restaurálásával, sőt újragyártásával foglalkoznak. Óriási life-hack-nek számítanak a korabeli melegítők, mi is kicsit beléjük szerettünk.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.