Hirdetés
Hirdetés

Íme, a világ legjobb éttermei – de miben is útjelző a World's 50 Best ranglistája?

2021. október 6.
A végeredmény már tegnap este óta tudható: csúcson az immár három Michelin-csillagos Noma, a második helyen szintén egy észak-európai, sőt szintén koppenhágai étterem, a Geranium áll. Harmadik helyezett az Asador Etxebarri Baszkföldről. De mit is jelöl a World's 50 Best Restaurants éves listája?
Hirdetés

Tény, hogy Európában a leggyakrabban hivatkozott éttermi lista a World's 50 Best Restaurants évente frissülő rangsora. Aki felkerül nem csak a nevében jelzett top 50-be, hanem a top 100-ba, vagy pedig a különdíjazottak egyike, egyszersmind felkerül a gourmet világtérképre.

A S.Pellegrino által támogatott rangsor egy olyan nemzetközi zsűri munkájából áll össze, akik az adott évi étteremlátogatásaik alapján értékelik a legjobb helyeket. Szakmai ajánlás és önálló jelentkezés alapján is lehetséges bekerülni az ítészek közé – a Dining Guide szerkesztőségének egyik munkatársa is a World's 50 Best Restaurants egyik meghívott zsűritagja. A zsűritagok között vannak séfek, étteremtulajdonosok, gasztronómusok, de egalizált tesztelés nem zajlik.

Megfigyelhető egy jól kirajzolódó tendencia, miszerint azon éttermek végeznek az élbolyban, akik céltudatos mozgósítást végeznek a nemzetközi porondon: szakmabeliek (séfek és étteremtulajdonosok), valamint utazó gourmet-k, influenszerek meghívásával.

Ezen invitálások feltétlenül megérik a befektetett energiát. Egy-egy ingyenes étkezés felkínálásával az adott étterem bekerülhet a nemzetközi vérkeringésbe, azaz tömegek érdeklődésének fókuszába kerülhet, ha a megfelelő közvetítőket választják.

A tízezres-százezres elérésű gasztroinfluenszerek dicsérete a vacsorameghívást követően reflektorfénybe állítja a munkájukat. Akik élnek a kortárs kommunikációs csatornák adta publicitás lehetőségével, kiemelkedhetnek azon konzervatív szemléletű nagyöregek sorából, akik akár évtizedek óta építik organikusan a vendégkörüket.

Kisebb hanggal és kevesebb hashtaggel, de biztos vendégkört tudva magukénak. Megérthető természetesen az is, ha egy vállalkozás él a digitális világ adta lehetőségekkel, és mozgósítja a lokális és nemzetközi hírvivőket.

A széles körben elfogadott ranglisták egyszerre mértékadóak, kritizáltak és természetszerűleg egy kicsit csalókák is. Így lehetséges, hogy a 100-as rangsorban a csúcson van Dánia, jóllehet a vendégek legtöbbje, ha jól beágyazott gasztronómiai kultúrára, ízgazdag alapanyagokra, remek ízekre vágyik, valószínűleg nem a tajga felé indul.

Szintén a fentieknek köszönhető az is, hogy a legmagasabb helyezést elért olaszországi étterem az az egy Michelin-csillagos Lido 84 a Garda-tónál, amelynél túlzás nélkül tucatnyi szakmailag nívósabb és izgalmasabb éttermet találunk az országban. Egy étterem valós megbecsültségét (nem kizárólagosan, de) jól jelzi a foglalások száma is. A Ristorante Lido 84-be egyik napról a másikra könnyen foglalhatunk, mégis a két és három Michelin-csillagos, szakmailag elismerten csúcsteljesítményt nyújtó éttermeket lekörözve 15. helyezést ért el a világranglistán.

Minden lista szül örömteli, ünnepi pillanatokat és kérdőjeleket is. Tökéletes pedig nem létezik. Mint az élet bármely más kérdésében és területén érdemes mérlegelni, utánaolvasni, érdeklődni, és eszerint választani.

A különdíjasok és a világ legjobb éttermei a S.Pellegrino World's 50 Best Restaurants listája szerint

A díjakat változatos tematika szerint osztották ki. A legtöbb helyezést előreugró étterem hongkongi, amely hűen jelzi az ázsiai városállam feltörekvő erejét és lendületét az éttermi piacon is. A vendéglátás művészetének díját vitte a rangsor egyetlen osztrák szereplője, a világklasszis bécsi Steirereck.

A legmagasabb helyezéssel bejelentkező újonc a listán, a 15. helyen debütált a már említett olasz Lido 84 a Garda-tónál. A séfek által kiválasztott baszk séftalentum idén Victor Arguinzoniz, az Asador Etxebarri húsmágus konyhafőnöke.

Hirdetés

A világ legjobb cukrászséfjének díja nem egy francia vagy spanyol nagymesterhez került, hanem üzenetértékkel bírva ahhoz a sokszorosan díjazott Will Goldfarbhoz, aki korábban New Yorkban vitt csúcscukrászatot (Room 4 Dessert), majd Indonéziában, Balin alkotta meg a helyi adottságra specializált szalonját. És hogy mit jelent esetében a lokalitás? Mintegy 120 helyi gyógynövény feltérképezésével és felhasználásával készíti high-end desszertjeit.

Pía León szinte várható bejelentkező volt a világ legjobb női séfjének posztjára. Évek óta reflektorfényben van, és augusztus óta tudható, hogy a limai Kjolle konyhafőnökeként megválasztották a női séfek legjobbikának. Kis érdekesség, hogy ő Virgilio Martínez Véliz, a világhíressé lett kortárs perui konyha fenegyerekének felesége. A női séfek leg-legjét, a Kaliforniában működő Dominique Crennt idén nemes egyszerűséggel ikonná választották.

Highest Climber Award: The Chairman (Hongkong, Kína)
Art of Hospitality Award: Steirereck (Bécs, Ausztria)
Highest New Entry: Lido 84 (Gardone Riviera, Olaszország)
Chef’s Choice Award: Victor Arguinzoniz, Asador Etxebarri (Atxondo, Spanyolország)
Sustainability Award: Borago (Santiago, Chile)
World’s Best Pastry Chef: Will Goldfarb (Ubud, Bali)
World’s Best Female Chef: Pía León (Lima, Peru)
One to Watch: Ikoyi (London, Egyesült Királyság)
Icon Award: Dominique Crenn (San Francisco, USA)

Champions of Change:

Kurt Evans (Philadelphia, Pennsylvania, USA)
Viviana Varese (Milánó, Olaszország)
Deepanker Khosla (Bangkok, Thaiföld)

1. Noma (Koppenhága, Dánia)
2. Geranium (Koppenhága, Dánia)
3. Asador Etxebarri (Atxondo, Spanyolország)
4. Central (Lima, Peru)
5. Disfrutar (Barcelona, Spanyolország)
6. Frantzén (Stockholm, Svédország)
7. Maido (Lima, Peru)
8. Odette (Szingapúr)
9. Pujol (Mexikóváros, Mexikó)
10. The Chairman (Hongkong, Kína)
11. Den (Tokyo, Japan)
12. Steirereck (Bécs, Ausztria)
13. Don Julio (Buenos Aires, Argentína)
14. Mugaritz (San Sebastian, Spanyolország)
15. Lido 84 (Gardone Riviera, Olaszország)
16. Elkano (Getaria, Spanyolország)
17. A Casa do Porco (São Paulo, Brazília)
18. Piazza Duomo (Alba, Olaszország)
19. Narisawa (Tokió, Japán)
20. Diverxo (Madrid, Spanyolország)
21. Hiša Franko (Kobarid, Szlovénia)
22. Cosme (New York City, USA)
23. Arpège (Párizs, Franciaország)
24. Septime (Párizs, Franciaország)
25. White Rabbit (Moszkva, Oroszország)
26. Le Calandre (Rubano, Olaszország)
27. Quintonil (Mexikóváros, Mexikó)
28. Benu (San Francisco, USA)
29. Reale (Castel di Sangre, Olaszország)
30. Twins Garden (Moszkva, Oroszország)
31. Restaurant Tim Raue (Berlin, Németország)
32. The Clove Club (London, Egyesült Királyság)
33. Lyle’s (London, Egyesült Királyság)
34. Burnt Ends (Szingapúr)
35. Ultraviolet (Sanghaj, Kína)
36. Hof Van Cleve (Kruisem, Belgium)
37. SingleThread (Healdsburg, USA)
38. Borago (Santiago, Chile)
39. Florilège (Tokió, Japán)
40. Suhring (Bangkok, Thaiföld)
41. Alléno (Párizs, Franciaország)
42. Belcanto (Lisszabon, Portugália)
43. Atomix (New York City, USA)
44. Le Bernardin (New York City, USA)
45. Nobelhart & Schmutzig (Berlin, Németország)
46. Leo (Bogotá, Kolumbia)
47. Maaemo (Oslo, Norvégia)
48. Atelier Crenn (San Francisco, USA)
49. Azurmendi (Larrabetzu, Spanyolország)
50. Wolfgat (Paternoster, Dél-Afrika)

Íme, a lista második 50 helyezettje:

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram