Ezen a napon derül, hogy a versenyben maradt hat séf közül melyikük képviseli majd hazánkat Tallinnban idén május végén. A Magyar Bocuse d'Or Akadémia megosztotta a nyilvánossággal, hogy olyan elődök után, mint Vomberg Frigyes és Segal Viktor ki lesz a magyar csapat következő coach-a?
"Volenter István 2010 óta folyamatosan részt vesz a Bocuse d’Or hazai életében, négyszer jutott be a magyar döntőbe, háromszor harmadik, majd az utolsó alkalommal második helyezett lett. Több kiváló hely mellett a két Michelin-csillagos La Peca étteremben is képezte magát. Coach-ként sem először debütál majd a nemzetközi porondon, tavaly Lyonban coach-ként vett részt a Catering Cup világbajnokságon, az Albatros csapatában. Volenter Istán személyében egy nagyon felkészült, tapasztalt és türelmes coach-csal gazdagodik majd a magyar csapat" – írja az akadémia a honlapon.
Az Albatros Partyservice jelenlegi szakmai vezetője, Volenter István higgadtsága, pragmatikussága, igényessége és profizmusa a szakmájában közismert. Izgalmas lesz őt viszontlátni az új szerepben!

A Magyar Bocuse d'Or Akadémia közleménye alapján.