Hirdetés

„Idén az egész ország répázott" – A Konyhám nagyot ment az idei szezonban is

2021. szeptember 13.
A Konyhám nagyot ment az idei szezonban is. Míg balatoni vendéglátósok sora panaszkodott a nehezen beinduló nyárról, az igen hűvösre sikerült júniusban elmaradozó vendégekről, a déli parti kulthely, a Konyhám már a nyár elejétől elégedett lehetett az esti kasszazárásoknál is. Augusztusban ismét bezsebelhette az Év Balatoni Strandétele-díjat, és a tervezett augusztus 31-i zárás helyett nyitva tart szeptember végéig.
Hirdetés

Az inkább tóparti manólaknak beillő nyolcszögletű épület kapacitása erősen véges. Az egykori strandbüfében működő, nem túl méretes konyha – Szikra Gabriella séf-tulajdonos Konyhája – ugyanakkor 75 fő egyidejű kiszolgálására képes, amit elsőre ki sem nézne az ember az épületből és teraszából.

A Konyhám nem a szupergyors kiszolgálásáról híres, de nem is erre lett életre hívva. Ahogyan a komfortmegoldások helyett valóban helyben főző-sütő vendéglátósok el is szokták mondani: gyorskajára ott a Meki, hozzánk üljél le, „érkezz meg" lélekben, ne csak fizikailag, és élvezd ki az itt töltött időt.

Gabiéknál van is mit. A kilátás pazar. Némi malíciával mondhatnánk is, hogy a déli part nagy előnye, hogy az északira néz, de tudjuk-tudjuk, ez hitvallás kérdése. Meteorológiai tény azonban, hogy egy úgynevezett szélcsatornában helyezkedik el a fenyvesi nagystrand – a kite surf rajongói pontosan tudják ezt. A retró házikó már csak ezért sem ideális a hűvösebb időszakban való nyitvatartásra, rendkívül hideg tud lenni itt szeles időben.

Tökfőzelék, fasírt, Konyhám / Fotó: Konyhám

Az augusztusi kánikulában pedig egy újabb elismerés érkezett a „Konyhára", ugyanis a Balatoni Kör által szervezett Év Balatoni Strandétele-díjat a 2018-as Gofcsi (gofri&tócsni) után ismét besöpörte Fenyves kedvence. Ráadásul egy olyan tétellel, ami nem csak elsőre meglepő, hanem másodikra is. Különösen a kirántott húsok országában, ahol a répát hagyományosan nyúlkajának nevezik.

A Répa-Dog lenyűgözte a Bíró Lajost is soraiban tudó zsűrit, aki tudvalevőleg leginkább a malacfület szereti bundában ropogtatni. Már a Év Strandétele cím kiérdemlése előtt szerette a közönség az előételként étlapon lévő fogást, melynek eredeti neve egyszerűen rántott répa volt.

Népszerűségét a zsűri körében jól jelzi, hogy ők maguk nevezték el a "mezei" rántott répát Répa-Dognak, amelyből utána nem győztek eleget kisütni – és igen, a nagyétkű, nagy húsokat kedvelő közönség körében is az idei nyár slágere volt. Ráadásul vegetariánusbarát, hiszen a húskerülő vendégek baconös végszó nélkül kérhetik, és az élmény úgy is dicséretes.

A díjnyertes Répa-Dog / Fotó: Konyhám

Furmányos elgondolást sejtettünk a Répa-Dog strandétel-versenynevezése mögött. Netán Szikra Gabi felszólítását a több zöldség fogyasztására. Imperatívuszt a magyar termelők munkájának támogatására. De ahogy az élet annyiszor bizonyítja, hogy felesleges túlgondolnunk: a Répa-Dog úgy született, hogy rengeteg friss répa volt épp raktáron a Konyhámban, hát kísérletezni kezdtek vele.

A Konyhám nem panaszkodik tehát az idei nyárra. Több mint tizenöt embert foglalkoztattak, több fiatal munkatárs szezon közben fel is adta a nagy hajtást. Szikra Gabiék nem akaszthatták szögre a kötényt holmi fáradtságra hivatkozni, amikor pedig szeptember elején hideg zsíroldó került Gabi szemébe, aznapra be is kellett zárniuk, a kaposvári kórházban folytatódott a napjuk, de másnap már visszatértek.

Szikra Gabriella

Zajlik tehát az élet Fenyvesen és a déli parton. A Konyhám ízei a téli időszakban is fel szoktak bukkanni, tavaly a Hubertus Hofban vendégeskedtek, vállaltak privát séfet házhoz hívó eseményeket. Érdemes követni a mozgásukat.

A Konyhám brassói-átirata / Fotó: Konyhám

Harcsapaprikás túrós csuszával / Fotó: Konyhám

Még két hétig biztosan nyitva van a Konyhám, egy kellemes nyárutói délipartozáshoz hálás étteremválasztás.

Konyhám

2021-ben a szezon szeptember végéig tart
Cím: Balatonfenyves, Balaton-Part utca, a nagystrandon

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram