Hirdetés
Hirdetés

Haladni a korral: konyhai heccelés helyett együttműködés

2017. november 22.
Daniel Clifford az írországi Galway-ben megrendezett Food on the Edge konferencián tartott előadást még októberben. A két Michelin-csillagos brit séf előadásában kifejezetten érdekes témákat is felvetett, például, hogy milyen sokat változtak a séfekkel szembeni elvárások az utóbbi évtizedekben. A konferencián elhangzott egy másik előadással nemrégiben már foglalkoztunk,Ana Roš elsősorban a szlovén konyháról és karrierjének korántsem […]
Hirdetés

Daniel Clifford az írországi Galway-ben megrendezett Food on the Edge konferencián tartott előadást még októberben. A két Michelin-csillagos brit séf előadásában kifejezetten érdekes témákat is felvetett, például, hogy milyen sokat változtak a séfekkel szembeni elvárások az utóbbi évtizedekben.
A konferencián elhangzott egy másik előadással nemrégiben már foglalkoztunk,Ana Roš elsősorban a szlovén konyháról és karrierjének korántsem szokványos kezdeteiről beszélt. Míg az egykor diplomatapályára készülő Ana előadásának jól felépített íve volt, Clifford inkább sztorizgatással töltötte ki a rendelkezésére álló 15 percet.
Ez a különbség remekül érzékelteti Clifford előadásának egyik fő tanulságát: hajlamosak vagyunk a séfeket egy kalap alá venni, pedig miért járná be mindenki ugyanazt az utat?A brit séf, mellesleg öt gyermek édesapja, többször hangsúlyozza, hogy korántsem az ő példája az etalon. 25 évesen nyitotta meg saját éttermét, és visszagondolva az óriási felelősség túl fiatalon szakadt a nyakába. Elmondása szerint 2002-ben kapott első csillagára és a vele járó nyomásra sem állt még készen. Az indulatok pedig azt követően szabadultak el igazán, hogy étterme, a cambridge-i Midsummer House két évre rá megkapta a második csillagot is.

Cseppet sem büszke rá, de utólag belátja, hogy kibírhatatlan módon viselkedett alkalmazottaival.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amikor Clifford kezdte a szakmát, teljesen más légkör uralkodott a konyhákban. Az első igazi brit séfhírességnél, Marco Pierre White-nál tanult, aki közismert volt az alkalmazottaival szembeni militáns bánásmódról. Clifford elmondása szerint régebben ebben semmi kivetnivalót nem látott, sőt, ő maga is mondhatni függőjévé vált az örökös konyhai szivatásnak.

Akárcsak a katonaságnál vagy egy durvább kollégiumban, mindenki meg akarta mutatni, hogy erős, ellen tud állni a folytonos provokálásnak és nyomásnak.

A séf arra lyukadt ki, hogy mivel más munkahelyi kultúrában nőtt fel, étteremtulajdonosként idővel azt is meg kellett tanulnia, hogyan kell bánni az emberekkel: csapata nélkül ugyanis semmire sem menne. Clifford magát olyan embernek tartja, aki a lelke mélyén ódzkodik mindenfajta változástól, ironikus módon mégis pont az tette "valakivé", hogy tudott haladni a korral, és képes volt változtatni a mentalitásán.
Elnyomás helyett együttműködés, konyhai szivatás és provokáció helyett párbeszéd – mi is bízunk benne, hogy ez a jövő.
Videó és a cikk forrása itt.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram