Hirdetés
Hirdetés

Hajdúhadháztól Dubajig, majd a 40 milliós 'viral' videóig – Bácsi Sanyi, a COYA bárfőnöke

2021. május 11.
Pár héttel ezelőtt került újra elénk a tavalyi karanténidőszakban készült imádnivaló videó, melyben egy bártender apuka kever profi mozdulatokkal bébitápszert a kisfiának. Eszünkbe sem jutott csekkolni a végül sok tízmilliós nézettséget elért videón szereplő mixert, akiről miután kiderült, hogy magyar, felkerestük néhány mondat erejéig. A néhány mondatból hosszas beszélgetés lett, melyből egy tiszteletet érdemlő pályaív rajzolódott ki. Bácsi Sándorral beszélgettünk.
Hirdetés

Némi túlzásnak tűnt a harmincas éveiben járó bártenderre a bácsi megnevezés, márpedig Sany bácsiként fellelhető a közösségi platformokon. Mint kiderült: született Bácsi Sándor, és a finoman ízes hajdúsági tájszólás sem véletlen.

Előzetesen annyit tudtunk róla, hogy a dubaji Coya étteremben dolgozik, de mint elmesélte, már évek óta nem bártenderként. Az Arjun Waney indiai üzletember által alapított Coya jelenleg egy török-indiai cégcsoport tulajdonában áll, és olyan világhírű éttermeket működtet, mint a Zuma, Roka, La Petite Maison, valamint a kizárólag klubtagok által látogatható, 1863-ban alapított The Arts Club London Mayfair negyedében.

Bácsi Sándor

Annyit vélek tudni rólad a Coyán kívül, hogy Debrecenből származol. Szerencsét próbáltál a magyar vendéglátás után?

Debrecenben csak tanultam, Hajdúhadházról származom. Nagyjából tizennyolc éves koromtól kezdve a vendéglátásban ténykedem. Eleinte részidős asztalleszedőként, később csaposként a főiskola mellett, majd kis idő múltán már főállásúként dolgoztam egy szuper kis debreceni presszóban, ahol eldöntöttem, hogy nagyobb kihívás után nézek. Ahogy akkoriban rengetegen, kimentem Londonba. 2008 volt ekkor.

Beszéltél angolul?

Hát, nem. A szókincsem nagyjából kimerült abban, hogy yes, no, Snoop Dogg, Manchester United. Pohártörölgetőként kezdtem.

Ott sikerült felfejlesztened magad?

Kevesebb, mint egy évet töltöttem Londonban, és amikor tudomást szereztem dubaji munkalehetőségről, azonnal jelentkeztem rá. Kezdetben itt is törölgettem, de ahogy egyre jobban belejöttem a nyelvbe, és már folyékonyan tudtam beszélgetni az emberekkel, elkezdtem felfelé lépegetni szépen.

Az időm és energiám mellett a fizetésem javarészét abba fektettem, hogy megismerjem és megismertessem magam a helyi vendéglátósokkal. Belevetettem magam a dubaji éjszakai életbe, próbáltam mindenhol ott lenni, és összeismerkedni annyi vendéggel, amennyivel csak lehet.

Ma már több mint tíz éve élek itt, viszont a két évvel ezelőtti előléptetésem miatt már egyre kevesebb időt töltök a pult mögött.

Mi kell ahhoz, hogy valaki igazán jó bártender legyen? Ha jól sejtem, nem a debreceni tanítófőiskolai tanulmányok.

Hát, nem. Én azt gondolom, hogy ez nem iskola kérdése, ezt a bárpult mögött lehet elsajátítani. A ritmusérzék talán nem árt hozzá, hogy az ember jól mozogjon a pultban.

No és a szereplési vágy?

Hogyne, az a nagyobbik része. Mi a színpadon vagyunk minden este minden másodpercében.

A vendég és a közötted lévő falnak köszönhetően kicsivel több dolgot engedhetsz meg magadnak, hogy szórakoztasd a „nézőt”. Jó adag poénkodást, akár egy pici pimaszságot is. Olyan ez, mintha az emberek tévét néznének. Szerettem csinálni.
Bácsi Sándor

Hová tudtál feljebb lépni?

Az én utam példaszerű a vendéglátásban. A legaljáról indultam, és rengeteget dolgoztam, viszont szerencsém is volt mindvégig. Anno, ahol kezdtem, a La Petite Maisonban, nem csak a város, hanem az ország legjobb éttermében dolgozhattam, ami óriási dolog volt számomra. Halle Berrytől Maradonáig világsztárok sorát láttuk vendégül, nagyon élveztem, és benne voltam az életben. A cégcsoporthoz tartozó LPM-ben már bármenedzser voltam, amikor négy hónapra Isztambulba költöztem, hogy ugyanezt a francia étteremkoncepciót beindítsam ott is. A törökországi kitérő után csatlakoztam a Coyához Dubajban, ahol egyébként Nusreté (Nusret Gökçe alias Salt Bae) a szomszédos étterem. 

Mire utaltál az imént, miben volt szerencséd?

A szerencse engem végigkísért. Úgy kerültek ki felőlem emberek, hogy időről időre tudtam feljebb lépni, illetve nagyon korrekt, engem és a munkámat is megbecsülő vezetés alatt dolgozom.

Bácsi Sándor

Mi a jelenlegi beosztásod és feladatköröd?

Jelenleg a Coya nemzetközi bárfőnöke vagyok, nyolc étterem bárjának és báros csapatának nézek utána. Az új nyitásoknál töltök be fontos szerepet, az elsők között érkezem az új helyszínre, én állítom össze a csapatot, és tanítom be az új kollégákat.

Közel tíz év húzós fizikai munka és éjszakázás után ma már könnyebb?

Ebben a munkakörben már lényegesen kényelmesebb. Tíz éve vagyok a cégnél és az egyik legmagasabb pozíciót töltöm be. Az egész cégcsoportban négy-öt ember áll felettem, valamint a tulajdonosok. A munkaidőm ugyan rugalmasabb, viszont sok időt töltök úton, távol a családomtól.

A Zuma világhíres, a The Arts Club egy fogalom, de mit kell tudni a Coya éttermekről?

Van két ettermünk Londonban, egy Párizsban, egy Monte Carlóban, egy Mykonoson, kettő az Arab Emirátusokban és egy Dohában. Perui koncepció szerint lett kialakítva, és bár ez magyarul kicsit idegenül hangzik, életstílus étteremnek nevezzük. Mindegyik Coya hasonló felépítésű, a kínálatuk pedig megegyező. Öt alappillérre támaszkodunk, amelyek mindegyike egyformán fontos: a perui ihletettségű ételek, a csúcsminőségű koktélok, latin zene, a művészet és nem utolsósorban a családi étterem elgondolás.

Mit takar a zene, a művészet és a családi koncepció? Nem feltétlenül így képzelek egy családi éttermet.

A zene nagyon komoly szerepet kap nálunk, még zenei igazgatója is van az éttermeknek, sőt lemezeink is, amelyek a Coya Music Labelen jönnek ki. Ez hasonló, mint például a Buddha Bar-széria. Afrobeat és dél-amerikai beütésű zenék szólnak, az étteremben DJ játszik, a klubtagsághoz kötött Member Lounge részen pedig négy-öt tagú zenekar játszik élőben. A Coya emellett kiállítási lehetőséget nyújt helyi kortárs művészek munkái számára, így segítve őket megismertetni a közönséggel. A családi koncepció pedig jó hangulatú, nagy, közös evéseket, más néven food sharinget jelent. Mint tudjuk, az ember hajlamos éppen azt megkívánni az asztalról, amit a másik ember kért. Mi az asztal közepére tesszük le az ételeket, és ahogyan a régi jó nagymamák is kínálgatják otthon az ételt, úgy zajlik nálunk az étkezés. Nálunk mindenki legalább négy, de inkább többféle ételt megkóstol a közös asztalon.

Tíz éve ez még nem volt divatban, minden egyes asztalnál külön el kellett magyaráznunk, hogy mit jelent a food sharing.

Ma már világszerte sok ilyen étterem nyílik.

Fotó: COYA Restaurant Dubai
Fotó: COYA Restaurant Dubai

Elismerésre méltó a karriertörténeted, de térjünk rá a tulajdonképpeni apropónkra. Két és fél percben mondhatni kiverted a cukiságbiztosítékot.

Őrületes az egész. A Redditen robbant be tavaly júniusban, az első hullámban jött 2-3 millió megtekintés, azután emlékszem, Mexikó dobta meg a nézettségét. Kis idő alatt 6 millióan látták csak Mexikóban.

A legújabb hullámot egy Twitter-megosztás indította el, igaz? Ennek kapcsán írtunk rólad mi is.

Igen, egy Dr Kat Day nevű felhasználó posztolta ki, csak nála közel 9 millió megtekintést kapott. Mára az összes megtekintés bizonyára 40 millió felett jár.

Ha már felmerült Salt Bae, aki szintén egy viral videó révén tett szert ismertségre világszerte: gondolkodsz rajta, hogy mémet csinálj az alapanyagból további videókkal?

Természetesen eszembe jutott, agyaltam már rajta, de közel sem olyan egyszerű egy ilyet megcsinálni, mint amilyennek tűnik. Az én viral videómnál tökéletesen összejött minden, összesen három felvételből született meg a végleges videó. A fiam akkor másfél éves volt, üldögélt, nézegetett a felvétel közben. Ma már nem ülne meg egy helyben, ha nem figyelek oda egy percre, már a csilláron lóg. A videó feltöltésének május 30-ai évfordulójára tervezgetek egy másodikat is, az egyik főnökömmel gondolkodunk róla, aki sokat dolgozott együtt Salt Bae-vel is. Ő mesélte, hogy nála is volt olyan trigger ('kirobbantó'), ami meghozta az áttörést, őt Bruno Mars jelölte be egy posztjában. Onnan robbant be a steakszeletős videója, több tízmilliós követőtábora lett, amire később egy egész brandet épített.

Az internet népe egy rögtönítélő bíróság, mint tudjuk. Bár én nem látom ennek nyomát a kommentszekcióban, úgy tudom, akadtak kritikusaid is.

Igen, vannak azok a típusú emberek, akik totálisan ráfókuszálnak apróbb részletekre. Volt, aki viccesre vette a figurát, és a sarokban ülő maciról fejtegette, hogy neki milyen sz*r napja van, őt is megkínálhattam volna egy Bambival. Igazán negatív kommentet viszont alig kaptam.

Mik voltak ezek?

Volt, aki azért kritizált, hogy szénsavas vizet adok a gyereknek – persze nem azt adtam. Más abba kötött bele, hogy túl sok tápszerport tettem bele a vízhez képest. Ez csak egy show volt nyilván, nem így készülnek nálunk sem a reggelik. De leginkább az merült fel, hogy én „alkoholistát" csinálok a gyerekből, mert már ilyen pici korában megszokja az alkoholok közelségét és a bárhangulatot, jól látható egy Jack Daniel's üveg is a videóban. Biztosan van logika ebben az érvelésben, dehát ő egy kisgyerek, aki az apukáját látta, és azt, hogy repülnek a dolgok, és az apukája neki poénkodik és táncol. A kötözködő hozzászólásokra azonban több száz válasz érkezett, akik azonnal leoltották őket, és megvédtek bennünket. Öröm volt nézni.

Az Instagram oldalad alapján láthatóan imádod a kisfiadat.

Ő minden és mindenki előtt van nekem. Lélegzetelállítóan szépnek látom a kisfiamat, aki ráadásul egy nagyon „könnyű" gyerek, csak örömöt ad, egyszerűen egy tünemény.

Mit is mondhatnánk erre? Jack Daniel's üveg ide vagy oda, ilyen szerető édesapát kívánunk mindenkinek. Ha jön még hasonló videó Bácsi Sanyitól, örülünk, de ha nem ül fel a hype-vonatra, az is érhető. A hozzá hasonlóan elkötelezett szakembereket a vendéglátásban pedig várjuk haza.

Tovább olvasok:

 

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram