Hirdetés
Hirdetés

„Ha visszamehetnénk az időben, akkor sem csinálnánk máshogy” - Interjú Fekete Marcellel

SZERZŐ: Knap Gábor
2023. június 1.
Visszatért a legjobbak Top10+2-es listájára az Onyx.
Hirdetés

Kiemelt kép: Fotó: Schumy Csaba

A 2020 végén radikális változásokat bejelentő, majd kivitelező étterem kreatív és stratégiai igazgatója, Fekete Marcell munkájuk visszaigazolásának tekinti az elismerést.

2020 végén az Onyx Étterem nagyszabású Utolsó vacsorával egyszerre búcsúzott el a vendégektől, az addigi koncepciótól és a korábbi berendezésétől. Az akkor kezdődő Onyx Metamorfózis eredményeként működik immár az Onyx Műhely. Fekete Marcel kreatív és stratégiai igazgatóval a 2023-as Audi-Dining Guide Év Étterme Gála után beszélgettünk.

Fekete Marcell stratégiai és kreatív igazgató és Horváth Ákos kreatív séf / Fotó: Schumy Csaba

Az Onyx Műhely esetében nem egy séfnek és szűk csapatának, hanem a teljes Alkotói Közösségnek szólt az elismerés. Hogyan ünnepelték?

Fantasztikus volt, hogy szinte a teljes csapat ott tudott lenni a díjátadón. Persze voltak közülünk olyanok, akik dolgoztak a rendezvényen a pult mögött, de ők is átélhették az élményt, a többiek pedig a vendégseregben tudtak ünnepelni. Eközben pedig a saját standunknál a szakma színe-javának megmutathattuk amit tudunk, és mi is igyekeztünk megkóstolni a többiek ételeit. Elég sokáig ott volt a teljes csapatunk ünnepelni a helyszínen, még azt is megvártuk, hogy elbontsák a standunkat.

Onyx Alkotói Közösség

Elvégre a bontás fontos elem az Onyx életében, hiszen az étterem szimbolikus szétverése, majd az új koncepció meghirdetése is látványos keretek között zajlott. Az étterem most visszatért a legjobbak Top10-es listájára. Visszaigazolásnak tekinthető mindez?

Mi annak tekintjük. Ez az út, az Onyx Metamorfózis, elég alternatív irány, de mi a kezdetektől hittünk benne, hogy ennek is van relevanciája, annak ellenére, hogy amikor hozzákezdtünk, nem volt egyértelmű milyen lesz a fogadtatás.

A koncepciót, amelynek lényege, hogy nem egy séf személyiségére épül a konyha, hanem az Onyx Alkotói Közösség csapatként dolgozik, el kellett fogadja a vendég és a szakma is.

Úgy tűnik mindkettő jóváhagyta, így ha visszamennénk az időben, biztos vagyok benne, hogy akkor sem csinálnánk máshogy.

A háttérben a csapat a következő Onyx-élményen dolgozik. Befolyásolja-e a díj a munkát és a felkészülést a következő „előadásra”? 

Az ilyen sikerek és visszajelzések még több erőt adnak, aminek a segítségével még bátrabbak leszünk, lökést ad a rendhagyó elképzeléseink megvalósításához. A legtöbb vendéglátós el szokta mondani, hogy nem fontosak a különféle gasztronómiai díjak, mert „a vendég a lábával szavaz”. Ezzel szemben én azt gondolom, hogy a szakma visszajelzései is sokat számítanak. Ha valami tetszik a vendégeknek és a szakmának, annak ellenére, hogy nem szokványos, hatalmas erőt ad. Ez történt most velünk. Nem mellesleg rengeteget segít abban, hogy a kevésbé nyitott vendégek kételyeit is elűzze.

Onyx Műhely

Közeleg a Gourmet Fesztivál, ahol az Onyx Műhely is megjelenik majd. El tudja vinni az étterem a Metropolisz koncepciót a fesztiválra, vagy másra kell számítani?

A fesztiválra nem az Onyx Műhelyben átélhető élményt – ami jelenleg a Metropolisz est – szeretnénk kivinni, egyszerűen azért, mert az az étterembe van megkomponálva. Egészen mással, de nagyon „onyxos” dologgal készülünk. Rendhagyó lesz, már csak azért is, mert a Zöld Michelin csillagos Onyx Műhely lesz az egyetlen olyan kiállító, amely műanyag kanalat ad az ételhez. Ezzel a tárggyal azt szeretnénk rávilágítani, hogy nem elsősorban a műanyaggal van baj, hanem azokkal az emberekkel és cégekkel, amelyek rosszul alkalmazzák. 

Onyx Műhely

A jó műanyag, megfelelően használva, az egyik legjobban körforgásban tartható anyag. Egyebek mellett ezt modellezzük majd le az Onyx standján, ahol a látogatók segítségével, az a már említett plasztik kanál egy másik mindennapi használati tárggyá alakul át és haza is lehet majd vinni.

Tovább olvasok:

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram