Családi ebéd, délutáni sütizés vagy baráti vacsora során a legtöbbünk már találkozott vagy maga is átélt olyan szituációt, amikor a gyermek(e) nemkívánatosan, szófogadatlanul viselkedett az ételre várakozás közben vagy annak elfogyasztása után. Füstös Móni, Pozitív Fegyelmezés oktató szerint azonban a jelenség mögött nem „rossz gyerek” és nem is „alkalmatlan szülő” áll. A kérdés nem ennyire fekete vagy fehér, hiszen a jelenség a gyermek éretlen idegrendszere, generációs minták és irreális elvárások találkozása. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi történik valójában egy ilyen helyzetben – és mit lehetne másképp csinálni annak érdekében, hogy kisgyerekkel is élvezetes legyen étterembe járni.
„A határhúzás kérdése az egyik szívügyem, mert azt látom, hogy ez sok szülőnek nehézséget okoz, pedig nagyon fontos. A határhúzás nem tekintélyelvűség, hanem egy asszertív dolog. A mi generációnk autoriter szemléletben nőtt fel, és sokan eldöntötték, hogy ezt nem viszik tovább. Igen ám, de ebből gyakran az következik, hogy a szülők átesnek a ló túloldalára. Így nagyon engedékeny szülővé válunk. Ha a gyerek irányít, könnyen kitör a káosz és ilyenkor mégis jön a kiabálás. Cukiskodok, mert nem akarok kiabálni, de néha már muszáj kiabálnom, mert a gyerek nem fogad szót. E között a két véglet között csaponganak a szülők.” – mondja Móni, aki hangsúlyozza tulajdonképpen a gyereknek pont az a dolga, hogy ne fogadjon szót. Nem azért, mert rossz, hanem mert még éretlen az idegrendszere.
„A gyerek a saját idegrendszere után megy, ami azt mondja: mássz fel, próbáld ki, ugorj rá. Erről szól az agy fejlődése. A legnagyobb feszültséget az okozza, hogy az elvárások és a realitás nem találkoznak. Az elvárásaink nagyon sokszor teljesen irreálisak, különösen 2–4 éves korú gyerekeknél. Nem arról van szó, hogy a gyerek nem akar szót fogadni, hanem arról, hogy nem tud. Fontos készségek hiányoznak ehhez; az impulzuskontroll például csak négy és fél éves kor körül kezd fejlődni.” – mondja az oktató.
Mindez azt jelenti, hogy a gyermek viselkedése teljes mértékben a szülő felelőssége – ami lássuk be hatalmas teher, hiszen a szülő idegrendszere nap mint nap többször szétesik a számtalan tennivalótól, ám egy szétesett idegrendszerből teret tartani egy még éretlen idegrendszernek, az nagyon nehéz. Egy éttermi helyzet különösen kiélezett lehet egy ilyen túlterhelt, szétesett idegrendszeri állapotban.
„Sokszor épp azért mennek el étterembe a családok, mert a szülő pihenni szeretne, de a gyerek idegrendszere attól még nem lesz érettebb, hogy mi egy kis nyugira vágyunk. Ráadásul az étterem ingergazdag tér: zaj, fények, várakozás. Ha a gyerek éhes, a helyzet még könnyebben széteshet. Őszintén szólva én is kiborulok, ha éhes vagyok és fél órán át nem kapok enni. A gyerek persze ezt nem tudja megfogalmazni – ő a viselkedésével jelez számunkra, hogy nem érzi jól magát, valami zavarja frusztrálja. Fontos, hogy ezt lássuk, a viselkedés üzenet, kommunikáció, nem rosszaság. Ha ezt megértjük, és elkezdjük a viselkedéseket dekódolni, minden megváltozik, és persze jó irányba” – mondja Móni, aki szerint a békés étteremlátogatás érdekében kulcsfontosságú a tudatos tervezés. Már az is sokat számít, hogy milyen helyet választ a család.
„Én biztos, hogy gyerekbarát étterembe mennék, olyan helyre, ahol van játszósarok, kinti tér, vagy legalább egy pici udvar, ahova ki lehet lépni egy gyerekkel ha szükség van rá. Emellett érdemes eszközökkel, játékokkal készülni: színező, ceruza, gyurma, akár egy memory, vagy ezekhez hasonló is asztali játékok mindig jól jönnek. Szerintem az első ez az előkészület. Számítsunk rá, hogy beüthet a krach – még a legnyugodtabb gyereknél is. Ha spontán a helyzet, akkor is mindig lehet improvizálni – poháralátéttel, rajzolással, egyszerű játékokkal is le lehet foglalni a gyerekeket. Amitől viszont óva intek mindenkit, az az evés közbeni tabletezés. Nem elvi alapon, sokkal inkább fejlődéslélektani okból tanácsolom ezt. Fontos megérteni, hogy az étkezéseknél nem az a cél, hogy egy adag ételt belenyomjunk a gyerekbe, hanem hogy megtanuljon étkezni, figyelni a teste jelzéseire és szociális helyzeteket kezelni.” – tanácsolja Móni, aki úgy gondolja, hogy a fesztelen éttermi élményhez az egységnek is hozzá kell járulnia.
„Azt gondolom, hogy a gyerekmenü és az etetőszék ma már alap, de szerintem ennél sokkal többre lenne szükség. Egy kijelölt gyereksarok, ahol lehet rajzolni, játszani, vagy ha erre nincs hely, akkor egy kis készlet a pultban: színes ceruzával, gyurmával, egy doboz fidget játék, ami amúgy is szuper idegrendszer-szabályozó eszköz, és jól is el is van vele a gyerek egy ideig. De legalább ilyen fontos a kommunikáció. Az ítélkezés vagy beszólás helyett problémamegoldó módba kell váltani. Például így: látom, hogy nehéz most a helyzet. Utánakérdeztem a konyhán, és sajnos még legalább tíz perc amíg elkészül az étel, de van a közelben egy park ahol sétálhattok, vagy tudok adni színes ceruzát és színezőt. Ez a megértés és segítőkészség a szülőben is oldja a stresszt.” – teszi hozzá a szakértő, aki azt sem titkolja, hogy a szülőnek néha egyszerűen be kell látnia, hogy nincs itt az ideje a családi éttermezésnek.
„Több negatív élmény után el kell fogadni, hogy az én gyerekem még itt tart, jelenleg nem elég érett a közös éttermezéshez, de a jó hírem az, hogy ez idővel változni fog. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ha a családnak fontos az éttermezés, akkor érdemes tesztelni: ebéd helyett vacsorázni menni, kipróbálni másik éttermet. Sokszor az elvárásaink átkeretezése a kulcs. Ha nem löktük fel a pincért, nem borult forró leves a gyerekre, és nem tiltottak ki minket, az egységből az már egész jó, és ha még jól is éreztük magunkat, az már csúcs.” – mondja Móni.
Az éttermi jelenetek mögött tehát nem egyszerű fegyelmezési kérdés vagy a szülő hanyagsága áll, hanem a gyermek éretlen és a szülő túlterhelt idegrendszere. Ám a tudatos szülői tervezés és következetesség elengedhetetlen a jó hangulatú családi étteremlátogatáshoz.