Hirdetés
Hirdetés

Elmondjuk, mi a Gundel-palacsinta titka: a Gundel étterem maga.
Zsolnay étkészletből, ezüst evőeszközökkel, damasztabroszos asztalnál, olyan enteriőr és kiszolgálás mellett, amely egész egyszerűen magasabb polcra helyezi a ma megszokottal szemben a vendéglátás fogalmát.
A palacsinta, amelynek kedvéért turnusokban érkeznek mind a mai napig a külföldiek a Gundelbe. A hazai gasztronómia egy fájó, de minimum problémás pontja, hogy éppen mi, magyarok nem mondhatjuk el magunkról, hogy nemrégiben ettünk egy igazi Gundel-palacsintát. A Gundelben. Pedig nem is kell hozzá feltétlenül egy teljes vacsorára beülni, palacsintát akár “csak” a kávézóban is ehetünk. És a csak azért került idézőjelbe, mert a Gundelben természetesen ez is élményszámba megy.

“Talán nincs is más étterem ma itthon, ahol összesen annyi dió, tejszín és a csokoládé fogy, mint a Gundelben” – tesz első hallásra meglepő kijelentést Kozma Kálmán házigazgató. Kiderül: az étterem tulajdonképpen még nincs is nyitva, már délelőtt érkeznek a csoportok, a turisták aznapi városnézésük keretében a Gundelbe is ellátogatnak. Mesélnek nekik az étterem történetéről, az impozáns beltérről, a festményekről, miközben falatozzák a nemzetközi hírű Gundel-palacsintát. Megesik, hogy mire eljön az ebédidő, már száz vendég is megkávézott-palacsintázott az étteremben.
Micsoda látvány lehet, amikor a konyhán egyszerre hat-nyolc gázrózsa felett sülnek a palacsinták az egyforma öntöttvas palacsintasütőkben. A Gundelben most egy kis időre mi is ilyen palacsintázó turistának éreztük magunkat – csak éppen mi Budapest helyett az időben utazgatunk.

Egy polgár vallomásai
Hogy ez a vallomás így igaz, ahogy mesélik, avagy sem, azt a Gundel család tagjai sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják (nem akarják?). A közkeletű történet szerint Márai Sándornak, pontosabban hitvesének, Matzner Ilonának köszönhetjük a Gundel-palacsinta megszületését. 1940 őszén járunk, Márai Rendelés előtt című darabjának bemutatóját ünnepli az író és baráti köre az étteremben. Ez teljesen megszokott ekkoriban, bankárok, politikusok és művészek kedvelt helyszíne volt a Gundel.
Az író felesége, Lola egy régi családi receptúrájuk elkészítésével akart kedveskedni az írónak, így került először a Gundel asztalára a Márai-palacsinta. Így nevezték ugyanis a Gundel-palacsintát Máraiék 1948-as elmeneküléséig az országból, hiszen a kedvelt édességet a Magyar Népköztársaságban nem nevezhették el egy emigránsról. Matzner Lola családi receptjét a fáma szerint Gundel Károly tökéletesítette “gundelesre”.

Hármas harmónia
Gundel Imre, Gundel Károly egyik fia, fantasztikus tudású gasztrotörténész fogalmazza meg a Gasztronómiáról és Gundelekről című könyvében a palacsinta “hármas harmóniáját”.
A diótöltelék, ami krémes, de nem pempős. Diódarabok és darált dió van belefőzve a szirupba. Gundel Károly korában, bár szintén feltekerték a palacsintát, akárcsak ma, de tálalás előtt vajba forgatva röviden megpirították, ezután öntötték csak rá a csokoládémártást.
Így áll fel a hármas: a vajas pirítás hatására létrejövő finoman ropogós textúra, rajta a forró, bársonyos öntet, belül a krémes töltelék. Fontos, hogy ne legyen túl édes, a csokoládéöntet legyen kesernyés, ma belga keserű csokoládéból készül. Ha ma zarándokol el valaki a Gundelbe, mai értelmezésében – a kakaón kívól – csupa jó ízű hazai hozzávalóból, egy kiváló magyar likőrrel ízesítve kóstolhatja a palacsintát. A hazai dióból készült zölddiólikőr fanyarsága tökéletes kiegészítője az uralkodó dió- és csokoládéíznek. (A történész Gundel Imre egyébiránt nem mesélt Márairól és Loláról.)
Égő? Nem éppen
Égjen a palacsinta, avagy sem? Ez itt a kérdés. Kezdjük egy idézettel Gundelék Kis magyar szakácskönyvéből: “Sajnos kevés helyen adják az eredeti előírások szerint. Lángoltatják például, ami látványos ugyan, holott a hangsúly azon van, hogy a diós töltelék és a csokoládémártás is intenzíven rumízű legyen, a szeszt nem szabad kiégetni belőle.”
A 60-70-es években dívott a legjobb éttermekben a flambírozás divatja. Ez jóformán úgy nézett ki akkor, hogy amit csak tudtak, meggyújtottak. Kis érdekesség a korból, hogy akkoriban nem csak a Budai Várban, hanem Miskolcon és Szegeden is működött Alabárdos. Külön show-elem volt a lángoltatás, főattrakciójuk volt a kardon sült bélszín. Kovács Andor gitárművész zenélt vacsoraidőben, és amikor kint, az asztalnál szórták bele teátrálisan a zöldborsószemeket a Budapest-bélszín ragujába, a zenész a gitár húrjait akár egy lantot végigpengetve festette alá a látványos mozzanatot. Amikor elkészült a libamájas, borsós, lecsós ragu, megjelent egy pincér, aki kardra tűzve hozta be a bélszínszeleteket, amiket ugyancsak meggyújtottak. Flambíroztak ekkoriban mindent a ráktól a fagylaltokon át az italokig.

Az étterem a rendszerváltás utáni újjászületésekor az új, amerikai tulajdonosok érzékelték, hogy a vendégek nagy része igényli a színpadias felszolgálást a lángokkal, számukra úgy az igazi a Gundel-palacsinta. Ezzel együtt viszont határozottan megmutatkozott az az igény is a vendégek részéről, hogy az eredeti palacsintára kíváncsiak, és nem a ’60-as évek flambír-divatjára. A kétféle igényre megtalálta az étterem a megoldást, amit ma mindenki olvashat is az étlapon: mindkét módon kínálják  a Gundel-palacsintát. Rákérdeztünk, és persze lángolva kérik többen. Ha már Gundel-élmény, káprázzanak a szemek.
A ’90-es években egyébként akkora hírverést keltettek Amerikában a külföldi tulajdonosok, hogy egy valóban létező jelenség volt, hogy Európába készülve azért akartak Magyarországra is eljönni a tehetős amerikai utazók, mert itt van “A Gundel”.

A fine dining szele
Nem titok, hogy voltak kísérletek arra, hogy merőben újraértelmezve készüljön a híres-neves palacsinta. Dolgozott olyan séf azóta az étteremben, aki előszeretettel szedett klasszikus ételeket – némi túlzással – atomjaira, majd rakott össze újra. Ezek a próbálkozások a Gundelben nagyot buktak. A messze földről érkező vendégek a gulyáslevest nem egy hatalmas tányéron akarták látni – darabokban. Amikor az étlapon egymás alatt szerepelt a megújított gulyásleves és a hagyományos, akkor harminc hagyományos leves megrendelésére jutott egyetlen újraértelmezett gulyás.
Voltak próbálkozások extravagáns Gundel-palacsinták megalkotására is, megtartva minden hozzávalóját, mégis másképpen készítve. Csináltak belőle palacsintafelfújtat, kínálták kockaalakúan, de az eredeti, feltekert formánál egyik sem vált be jobban.
Idén ünnepeljük a hungarikumszámba menő desszert 77. születésnapját, és ha kívánhatunk neki valamit: ne menjen nyugdíjba.
A Gundel-palacsinta receptjeGundel Károly: Kis magyar szakácskönyvéből
Fiai, Gundel Ferenc és Gundel Imre átdolgozásában
12 darab palacsinta, 6 személyre
Palacsintatészta
2 tojás
2 dl tej
240 g grízes liszt
további 2 dl tej vagy szikvíz
só vagy cukor
100 g zsír
“Édes töltelék esetén ízletesebb ugyan, ha kb. 10 gramm cukrot is adunk hozzá, de így nagyobb a leragadás veszélye, és az édes ízt a töltelékkel és a szórással enélkül is biztosíthatjuk.”
Töltelék
1,5 dl 50-60 fokos rum
40 g mazsola
20 g cukrozott narancshéj
180 g dióbél
1 dl tejszín
120 g cukor
törött fahéj
50 g vaj (pirításhoz)
Csokoládémártás
2,5 dl tej
vanília
30 g cukor
100 g csokoládé
1,5 dl tejszín
3 tojássárgája
80-100 g cukor
50 g kakaópor
15 g liszt
5 cl tej

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS
Tovább olvasok