Hirdetés
Hirdetés

Gesztusok a magyar vendégek felé: 8+1 magyar étterem, akik a járvány után is utat mutatnak

SZERZŐ: DiningGuide
2020. június 15.
Láttuk, hogyan reagált az éttermi szcéna a koronavírus adta helyzetre: ki hirtelen, ki komótosabban, ki teljes visszavonulással reagált a nagy leállásra. Nyolc olyan éttermet mutatunk, akik a járványhelyzetre olyan válaszokat adtak, amelyek életképesnek bizonyulnak a jövőben is, vagy olyan ötlettel álltak elő, amelyek nem a támogatói voucherekről vagy az ingyen pezsgőkről szólnak, hanem megpróbálnak valóban közelebb lépni a magyar vendégek felé.
Hirdetés

Nyitókép: Balkányi László

Egy hagyomány új élete: Petit Gerbeaud

Az egyetlen "nemétteremmel" kezdjük. A két Michelin-csillagos Onyx képviseletében is mindenképpen nagy dobás a sok magyar vendég számára elérhetetlennek tűnő Gerbeaud-tól a "Kiszserbó" bejelentkezése. Az étterem megnyitása őszig egyelőre várat magára, amiről Niszkács Anna tulajdonos részletesebben is beszélt nekünk nemrég adott interjújában. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy elvitelre eddig is 50 százalék kedvezmény járt a Gerbeaud-süteményekre, tehát a legendás cukrászda és kávéház már ezelőtt is megszólította a magyar vendégeket. Most pedig itt az újranyitott Petit Gerbeaud-val élesztenek fel egy régi, századeleji hagyományt a "Grand Gerbeaud"-hoz képest kedvező árú süteményekkel, újra a Vörösmarty térre csábított magyar vendégekkel. "Kiszserbó" működött már a századelőn is a nagy kávéház mellett, könnyedebb, elviteles opcióval. A napokban a Petit Gerbeaud Zsúron épp e tradíciókat idézték meg zongoraszóval és pezsgővel, és azt gondoljuk, hogy ha állandósul – netán erősödik – ez az odafigyelés a magyar vendégek irányában, a budapesti belváros "legszívében", az kizárólag jót tehet a hazai gasztronómiának.

A Petit Gerbeaud kínálatából

Van lista, amelyre ők nem férnének fel? Rosenstein Vendéglő és Stand25

Rosensteinéket gyakorlatilag nehéz nem beválogatni a különböző étteremajánlásokba. Legyen szó ünnepi menükről, ebédajánlókról, magyar vagy zsidó konyháról, családbarát étteremről, közönségkedvenc helyekről, jól sikerült sajátmárkás termékekről – ők mindig is sok szempontból beletaláltak a hazai közönség szívébe.

Volt egy komoly súlya annak is, amikor kiírták a közösségi médiában, hogy június 4-én

"Rosenstein Tibor 24 év után újra megnyitja éttermét."

Értettük, éreztük ennek jelentőségét azokban a hetekben, amikor nagy nehezen, lépésekben, de újraindult az addig ismert, úgynevezett élet.

Harcsapaprikás túrós csuszával / Fotó: Rosenstein Vendéglő

A fentiekben taglalt szuperképességükről tanúskodik az is, hogy a legtöbb étterem (a jobbak közül) mára elengedi a kiszállítást, hiszen alapvetően nem erre vannak berendezkedve. Akit viszont úgy is vesznek és visznek, hogy azt az étterem egy munkatársa vagy egy futár hozza, miért ne küldje házhoz?

Így döntött a Stand25 Bisztró is. Míg a Michelin-csillagos pesti Stand Étterem esetében szó sem volt kiszállításról, a Stand25 comfort foodjai értelemszerűen jóval alkalmasabbak erre a célra. A Stand25-ben a terasz, majd a beltér megnyitásával számítani lehetett a kiszállítás megszűnésére, de ebben a nem várt helyzetben is kiderült, hogy olyannyira megvan a maga közönsége

Szulló Szabina és Széll Tamás magyarul is jól érthető főzésének,

hogy továbbra is fenntartják a házhoz szállítás lehetőségét.

Kis show és edukáció: tanuljon steaket sütni a Briquette-ben

Több példa is hozható országszerte erre az ötletre, amit természetesen szintén nem a Covid-19 produkált. Mi most a Budakeszin működő Briquette BBQ és steakéttermet ajánljuk. Egy tematikus vacsoraest mindig jó ötlet egy étterem részéről: ha ügyesen csinálják, extra bevételt hoz, ezenkívül növeli az érdekesség- és élményfaktort, nem utolsósorban pedig a személyes kapcsolódást a vendégek és az étterem között.

Fotó: Briquette

Most tudvalevőleg nagy kihívás behozni a vendégeket nagyobb költéssel, ezért a Briquette-ben is úgy döntöttek, hogy show-elemekkel, sőt hazavihető tudással fejelik meg az éttermi élményt. Steakvacsora steaktraininggel, nemes marhahúsokból, de sznobság nélkül, vendégcentrikusan. Annak sem állnak ellent, ha a résztvevő well-done kéri, de élőben bevezetnek a sütés rejtelmeibe. Avagy így tedd a portékádat még érdekesebbé és izgalmasabbá!

Közelebb lépve a magyar vendégekhez: Textúra

Különutas sztori az övék, hiszen egymással jóformán szomszédságban áll a Michelin-csillagos Borkonyha és a Textúra, a vezetők pedig ez utóbbiban látták az első újranyitás lehetőségét. A Textúra nagyobb terasza olyannyira vonzó a Sárközi Ákos és csapatának főztjére – avagy az igazi éttermi élményre – kiéhezett közönség számára, hogy igazán szép venégszámokat is produkál az újranyitott Textúra.

Az igazi újdonság pedig a hatásfokokkal közérthetőbb, a magyar vendéghez közelállóbb ételsor, valamint a gitáros élőzene, amelyet eddig nehezen tudtunk volna elképzelni korábban.

Fotó: Textúra Étterem ajánlat

A Georgij Voronoj ukrán matematikus által megalkotott Voronoj-cella elméletet az enteriőrbe építő étterem már a 2018-as megnyitásakor is erős magyar felütéssel indult Sárközi Ákos alapanyag-használatának köszönhetően, most viszont további látványos lépéseket tett a magyar közönség felé.

Kedves gesztus a Bestiától

Csütörtöki utcabál Bestia-módra: street festet hirdetett a Wossala Rozina nevéhez köthető belvárosi étterem. Ők azzal a szimpatikusnak mondható felhívással szólítják meg látványos sikerrel a magyar közönséget, miszerint "ameddig a szórakozóhelyek nem nyitnak újra, töltsük meg élettel a Szent István teret". A teret, amely a turisták eltűnésével mondhatni kísértetiessé vált. Kedvező take-away ajánlattal, kézműves sörökkel, natúrborokkal és Bestia-klasszikusokkal várnak baráti árakon a csütörtöki sessionök alkalmával, Benski meg tolja a hiphopot.

Fotó: Bestia

Nem könnyű most senkinek – hajrá mindenkinek!

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram