A karácsonyi vásárok és az ünnep forgatagában érdemes néha megállni egy lélekmelengető, forró italra. Új sorozatunkban a téli időszak legnépszerűbb italainak járunk utána!
A forralt bor receptje egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza. Az Apicius által írt, De Re Coquinaria szakácskönyvben található egy különleges recept, a Conditum Paradoxum, amely egy mézes, fűszeres bor volt. Ez a recept számos édes hozzávalót tartalmazott: mézet, sáfrányt datolyát, valamint egzotikus fűszerkeverékeket. Amellett, hogy finom volt, gyógyító hatást is tulajdonítottak neki, hiszen a borhoz kevert fűszerek és a méz erőt és meleget biztosítottak a szervezetnek. Európában a római légiók és kereskedők terjesztették el, így juthatott el a germán vidékekre is.
A forralt bor népszerűsége a középkorban sem hagyott alább, hiszen a korabeli borok minősége igen változó tendenciát mutatott. A főúri lakomák kedvelt itala volt ekkor a Hippocras, amely Hippokratész görög gondolkodóról kapta a nevét. A forró vörösbort mézzel vagy cukorral édesítették, valamint ízesítéséhez fahéjat, gyömbért, szerecsendiót és szegfűszeget is felhasználtak. A keveréket egész éjszakára állni hagyták, hogy az ízek összeérjenek. Bár a téli hónapokban melegítve fogyasztották, az ital népszerűségét mutatja, hogy nyáron, hidegen is előszeretettel itták édességek mellé tálalva.
A forralt bor történetének egyik nagy mérföldkövéhez a mai Németország területén érkezett meg. Itt jelent meg először a Glühwein, amely szó szerinti fordításban „izzó bort” jelent. A legenda szerint ugyanis ekkoriban izzó vasdarabbal melegítették fel az italt. A recept először 1430 körül jelenik meg a Das Buch von guter Speise című szakácskönyvben, Nürnberg környékén. A hideg germán telek tökéletes terepet adtak annak, hogy a Glühwein fokozatosan beépülhessen az adventi és karácsonyi tradíciókba. A klasszikus Glühwein vörösborból készül, fahéjjal, szegfűszeggel, narancshéjjal vagy narancsszelettel, cukorral, valamint szerecsendióval, ánizzsal és vaníliával.
A 18–19. századtól kezdve sorra nyíltak meg Európa-szerte a mai formájukban is ismert karácsonyi vásárok, Weihnachtsmarkt-ok. A városok főterein felállított standok kínálatában biztosan helyet kaptak a meleg, fűszeres borok, amelyek általában olcsóak és könnyen felmelegíthetőek voltak, ezáltal a széles tömegek részére is elérhetővé váltak. Ebben az időszakban a forralt bor már többféle változatban is elterjedt, hiszen a hagyományos, vörösborral készített Glühwein mellett elterjedtek a fehér borból készült, valamint a rummal és likőrrel dúsított verziók is.
Emellett egyes országok, nemzetek is a maguk ízlésére formálták ezt a forró italt:
Ausztriában népszerű ital a punsch, amely a forralt bor gyümölcsösebb változata és gyakran teával ízesítik. A skandináv országokban, leginkább Svédországban elterjedt glögg gyömbér, narancshéj, valamint vodka hozzáadásával készül. A francia változata a vin chaud, amelyet leginkább narancsos és fahéjas karakter jellemez.
A modern gasztronómia az elmúlt években újraformálta azt, ahogyan a forralt borra gondolunk. A fókusz már inkább a technológián és a fineszes aromakezelésen van.
Abban az esetben, ha otthon is szívesen készítenénk forralt bort az első és legfontosabb lépés, hogy válasszunk egy közepes minőségű vörösbort, amelyet fel tudunk melegíteni. Fontos szabály, hogy a bort nem szükséges felforralni, hiszen a forrásnak köszönhetően veszíthet alkoholtartalmából és keserűvé válhat.
A bort 20 percen keresztül melegítsük, gyakori kavargatás mellett, hozzáadva a fűszereket, mint például a kardamom, a csillagánizs, fahéj, vanília, narancshéj vagy szegfűszeg. Olyan verzió is létezik, mi szerint a fűszerek nem közvetlenül kerülnek bele a borba, hanem egy külön elkészített, fűszeres „tea” formájában, amit a főzés végén kevernek hozzá. Ennek előnye, hogy a végeredmény nem lesz keserű, vagy zavaros. Az optimális ízélmény érdekében ízlés szerint egy kis rumot is adhatunk hozzá, amely megfelelő mélységet ad a fűszereknek.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.