Hirdetés
Hirdetés

Egy kis fityisz - Első benyomás: Fricska

SZERZŐ: Ted Aprajev
2015. január 30.
Már régóta váratott magára egy figyelmeztető fricska a jóllakottan megállapodott, babérjaikon trónoló önelégült magyar vendéglősökre, egy ébresztő fricska, nem agresszív, nem tolakodó, de azért csípős fricska, hogy ébresztő hölgyeim és uraim: van még min javítani, van még mit tanulni.
Hirdetés

Már régóta váratott magára egy figyelmeztető fricska a jóllakottan megállapodott, babérjaikon trónoló önelégült magyar vendéglősökre, egy ébresztő fricska, nem agresszív, nem tolakodó, de azért csípős fricska, hogy ébresztő hölgyeim és uraim: van még min javítani, van még mit tanulni.Persze ez a fricska nem előzmények nélküli: a két elválaszthatatlan párosnak tűnő séf urak: Nagy Szabolcs és Giczi Andor dolgoztak Takács Lajosnál, tudják a legendásnál. Szerettük őket a körúton a Spazióban is, aztán én nyomukat vesztettem, mígnem felbukkantak a Ficskában, egy másik legendával karöltve, Csongrádi Csabával, aki a pincérek és sommelierek gyöngye, a modern magyar gasztronómia megújulásának aktív tanúja, a kenyérkosarak legfelkészültebb őre, aki, ha haragszik, akkor is érted haragszik.
A Fricska léte azt is bizonyítja, hogy néhány lépcső lefelé nem probléma, nem csak az utcaszinten lehet jó éttermet működtetni. Voltak és vannak jó példák: Maligán a múltban, Olimpia, LaciKonyha most, és ehhez csatlakozik aktuálisan a Fricska. Üdítőn tiszta design, semmi pinceérzet, világos falak, egészségesen nyers bútorzat, gasztropub a javából. Hallom, ahogy zihál a város, kapkodja a levegőt kínjában, hogy mennyi fennhéjázó kamu hely mondja magát étteremnek, bisztrónak,- különösen ezt a formációt devalválják nap, mint nap - most végre fellélegezhet, mert kivételesen egy igazi hely, sőt hejre Fricska nyitott csendben a Dob utca körúthoz közelebbi szakaszán. A tubus alakú étteremben a hosszanti falon, jól megvilágítva feketetáblán írva vagyon, hogy aznap mit adott a piac. Történetesen ma: karfiol krémlevest, spanyol eredetű tarját, lencsével, de előtte még bresaolát előételnek. Vagyis ezeket választom néhány másik közül.
A leves tisztán, egyszerűen karfiol; eltérítő ízesítés nélkül készült, amit akár nehezményezhetnék is, mert köztudottan korunk posztmodern gasztronómiája Ázsia fűszervilágának újrafelfedezésének mámorában tobzódik. De egyáltalán nem bánom, hogy ezúttal a karfiolt a maga nyerseségében, mindazonáltal krémes állagban kaptam. Friss, üde, pontosan az, ami.
Az üdevonalon tovább haladva rózsaujjú hajnalhoz hasonló finomságú bresaola, rukkolával aszaltparadicsommal, mozzarellával összeállítást választok előételnek. A lényeg, hogy minden friss, mintha csak egy jól működő piacon lennék, ahol könnyű kézzel mérik az aktuálisan legjobb nyersanyagokat. Hártyavékony enyhén sós, nem túl érlelt szeletek, éppen csak a szükséges olajcseppekkel ízesítve, kesernyésen, pikánsan roppanó rukkola, selymes mozzarella. Egyszerű harmónia, pianóra hangolva.
Nem letérve az útról ibériai tarja, lencsével és édesköménnyel a folytatás. Aguja iberica, itt található, hogy mit is tud az ibériai sertés. Szép egyben sült darabot, rózsálló szeletekre vágva kapok, az iberico zsírja, mint a mangalicáé opálosan fénylik, de kevesebb van belőle, éppen annyi, amitől szaftos, omlós a hús. A lencséhez karakteres mártás, pecsenyelé párosul. A lencseszemek kellemesen roppannak, az édeskömény sajátos ánizsba hajló savas érzetet kölcsönöz a mártásnak. Kiegyensúlyozottan határozott ízek hajlanak egymásba. Nagyon el van találva.
Amikor ilyen ételekkel találkozom,- ami megvallom, elég ritkán fordul elő,- akkor mindig azon ábrándozok, hogy ezeket a kivételesen egyszerű, de mégis nagyszabású fogásokat kéne a megújuló magyar konyha alapvetéseinek tekinteni, és kötelezővé tenni. Amíg ez nem következik be, addig marad nekünk a Fricska, meg néhány társa. Ez is valami.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram