Volna egy fogadásunk, hogy ha száz magyar embert kérnénk fel arra, hogy ossza meg velünk paprikás krumpli receptjét, nem találnánk kettő egymással tökéletesen passzolót. Sokan virslivel, mások tarhonyával vagy éppen nokedlivel készítik, az erősebb ízek kedvelői pedig akár füstölt csülköt is tesznek bele, vagy éppen vaskos darab kenyérszalonna alapot adnak neki. Abban talán egységes a magyar néplélek paprikás krumpli kérdésben, hogy a legízesebb-leghangulatosabb szabadtéren bográcsban főzni – de lássuk, hogy az Albatros Partyservice és a magasra taksált fine dining étterem, a Pasztell tulajdonosa hogyan készítette el otthonában!
"Egykor az elegáns éttermekben lenézték ezt a remek ételt"
Bár nem volt efféle tudatosság Hegyi Attila receptválasztásában, eszünkbe juthat, hogy a Pasztell elődjében, a Tamában, majd az ősszel megnyitott Pasztellben is kóstolhattuk a paprikás krumpli fine dining átiratait. Hegyi Attila azonban a legkevésbé sem akarta most újraértelmezni ezt az ételt. Kis érdekesség, hogy egykor, amikor ő szakácsként dolgozott, még elképzelhetetlen lett volna egy elegáns fogadáson vagy étteremben paprikás krumplit adni, ekkoriban még bőven a lenézett kategóriába tartozott ez az étel.
A mostani helyzetben pedig
azt kéri Hegyi Attila minden éttermes és vendéglátós nevében,
hogy aki megteheti, szállíttasson ki otthonra ételt akár a kedvenc étterméből, akár ételrendelő cégektől, mert ezzel munkahelyeket menthetnek meg azok a vállalkozások, amelyek most nem tudnak nyitva tartani és vendégeket fogadni.
Tisztességes, de nem luxus alapanyagokból pedig így néz ki a paprikás krumpli az exséf értelmezésében. Biztatásként pedig jelezzük, hogy akár alapfokú konyhai ismeretekkel is elkészíthető.

Paprikás krumpli uborkasalátával
Elkészítési idő: kb 1 óra
Felearányban az általam nagyon kedvelt Ratte burgonyát akartam használni a recepthez, de előzetesen több boltban sem találtam.
Abból főzzünk most, amink otthon van.
- Liba- vagy kacsazsírral garantáltan ízletesebb lesz a végeredmény.
- Ugyanez vonatkozik egy húsosabb fajtájú szalonnára, ezért ajánlott a kolozsvárit, de zsírszalonnával is jól működik a recept.
- A szalonnát és a kolbászt enyhén kipirítjuk, majd hozzáadjuk az apró kockára vágott hagymát, és lassan karamellizáljuk.
- Nagyon kicsi víz vagy alaplé hozzáadásával ezután adjuk hozzá a fűszerpaprikát, így az nem keseredik meg. A vizet zubogva forralva elforralom.
- A meghámozott, kockára vágott burgonyát felöntjük vízzel, hogy épp csak ellepje. Ízesítjük sóval, borssal, fűszerköménnyel, babérlevéllel.
- Kifinomultabb ízvilágot kapunk, ha szemes helyett darált köményt használunk!
- A kápiapaprikát és a felkarikázott Somogyi kifliburgonyát 200 fokos sütőben megsütjük.
- A paprikát a magházától és héjától megszabadulva apró kockára vágjuk, és ezzel frissítjük az elkészült paprikás krumpli alapot.
- Az elősütött kápiapaprikával és kifliburgonyával együtt kerül bele a nagyon apróra vágott paradicsom is a paprikás krumpli alapba.
Mivel ebben az év ezen szakában kevéssé zamatos paradicsomokat lehet kapni, ízlés szerint a végén lehet bele csepegtetni néhány csepp citromlevet is. Így a könnyed savaktól igazán friss, élénk ízvilágú lesz az ételünk!
Hozzávalók a paprikás krumplihoz:
- 2 kg burgonya: ha lehetséges, ebből 1 kg bármilyen teljesen szétfővő magyar burgonya, 1 kg somogyi kifliburgonya
- 100 g libazsír
- 1 kg vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 100 gramm kolozsvári szalonna
- 200 gramm parasztkolbász (félkemény, vékony)
- 0,5 kávéskanál fűszerkömény
- 2 db babérlevél
- 2 db paradicsom
- 2 db lecsópaprika
- 2 db kápiapaprika vagy 1 db piros kaliforniai paprika
- 2 evőkanál fűszerpaprika
- só, bors
Hozzávalók az uborkasalátához:
- 2 db kígyóuborka
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál (40g) kristálycukor vagy édesítőszer
- 0,5 dl almaecet
- 2 dl víz
- 1 csipet tengeri só
- őrölt bors
Készítse el Barna Ádám hortobágyi palacsintáját is!
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.