Hirdetés
Hirdetés

Filmet ajánlunk! A legnagyobb kicsi farm

SZERZŐ: Méhész Zsuzsa
2019. november 10.
Vidéki levegő, lankás dombok, csupa zöld minden. Kapirgáló tyúkok. Egy pár és a kutyájuk. Barátok, gereblye, szénaillat. Mintha a “Városi puhányok, költözzetek tanyára!” című propagandafilm kockáit látnánk. Mikor Budapestről vidékre (nem, nem vidékre, hanem NAGYON vidékre) költöztünk, ilyeneket képzeltünk – és ezeket voltak képesek mondani a barátaink...
Hirdetés
de jó nektek! Itt minden megterem, valóságos paradicsomban éltek!

Erre azt szoktuk mondani, hogy nem terem, hanem termesztjük. 

Itt minden nap vasárnap! Nincs stressz, nincs főnök.

Valóban, a főnökök az állatok. És az állatok igényei tényleg nem tesznek különbséget hétköznap és vasárnap között. 

Micsoda idill! Innen biztosan nem vágytok sehová! 

Ha arra gondolunk, mivel jár a rendszer fenntartása és a helyettesítésünk, valóban nem... 

Valószínűleg ugyanezeket hallhatta tükörfordításban az a dél-kaliforniai városi pár is, akik elhatározták, hogy a kutyájukkal együtt egy tanyára költöznek, és biodinamikus gazdálkodásba fogtak. John Chesternek, aki Emmy-díjas dokumentarista filmes, tálcán kínálta magát a téma. Felesége, Molly privát séfként dolgozott. Korábban Los Angelesben éltek, és semmiféle tapasztalatuk nem volt a paraszti élettel kapcsolatban. 

A hasonló River Cottage is komoly sikert aratott a maga idejében, most azonban dokumentumfilm készült – a filmes saját életének tanyai kihívásairól. Az Egyesült Államokban pillanatok alatt népszerűvé vált, köszönve annak a két dolognak, hogy egyrészt sokan dédelgetik a gondolatot, hogy a városi létet vidékire cserélik. Másrészt nem (vagy csak részben) idealizált módon ábrázolja azt a csetlést-botlást, amit egy magát felvilágosult értelmiséginek valló  ember – vagyis legalábbis olyannak, aki a YouTube-ról minden szakmai fogást és tudást szivacsként magába szívva képes fél óra alatt elsajátítani –

törvényszerűen elkövet, ha azt képzeli, hogy a paraszti élet egy fejben levezethető egyenlet. 

Chesterék lelkesek, támogató (és ami nagyon fontos: a vidéki létben tapasztalatokat szerzett) barátokat is találnak, de az élet nem csupa hullámzó búzamezőben, a naplemente súrlófényeiben tárt karokkal való egymás felé futás, és nem csak idilli, vidéki képekből áll. Esőből, sárból és könnyből – no meg a fél óra után már nem annyira romantikus fizikai munkából – is bőven kijut nekik. Nem restellik bevallani, hogy a saját bőrükön és igen lassan tanulták meg, milyen sok dologra szükséges figyelni ahhoz, hogy ne tegye tönkre a kártevő az összes termést. Az amerikai filmekben hozzászokhattunk, hogy a szerethető karakterek mindig megmenekülnek – nos, itt a róka nem kíméli a kedvenc kakast sem. Ahogy a gazda sem fogja a rókát.

Vér, erdőtűz, elhullott állatok, odaveszett termés, legatyásodás – mert kit érdekel, hogy néz ki traktorozás közben. A képek nem szépítenek, mégis szurkolunk Chesteréknek, hogy ne adják fel és húzzanak vissza egy kényelmes, városi otthonba, ahol csak a közös költség időben való befizetésére és a balkonvirágok öntözésére kell figyelni. Mert látjuk, hogy időnként nagyon közel állnak ehhez a ponthoz. 

Szépen fényképezett dokuról van szó, ami nem arra ösztönöz, hogy azonnal hajítsunk el mindent, és költözzünk vidékre. Sokkal inkább arról, hogy gondolkozzunk el egy kicsit mélyebben, mennyi alázat és tanulás, összekapaszkodás és tapasztalatszerzés, illetve nemutolsósorban szerencse szükséges ahhoz, hogy egy ilyen gyökeres váltás sikeresen tudjon működni. 

A film az Apricot Lane Farm nyolc évét dolgozza fel, onnantól kezdve, hogy Chesterék a száraz, terméketlen, bozótos pusztaságot művelni kezdik, majd létrehozzák azt a hagyományos ökoszisztémát, ahol százfajta zöldséget, hetvenötféle gyümölcsöt tudnak termeszteni, és 850 háziállat gazdájának nevezhetik magukat. Szerepet kapnak még a kártevők, a gyomok és a hívatlan vendégek is – hiszen ők éppúgy hozzátartoznak az Apricot Lane Farm életéhez, mint a sikereik.

A film igazi rendezője a (nagybetűs) természet volt, ami sorozatosan produkálta a megoldandó feladatokat. Mindenkinek, akit a gasztronómiában az is érdekel, honnan származik az alapanyag, vagy kíváncsi a hagyományos gazdálkodásra, érdemes megnéznie a The Biggest Little Farm című filmet. Mindenki, aki gondolt már arra, hogy a klímaváltozás vagy a monokultúrák hogyan teszik tönkre a földet, egy kicsit jobb kedve lesz utána. 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram