Hirdetés
Hirdetés

Figyelmet a vermutnak!- Rövid bemutató Vespertől a Kettes Számú Halottkémig

SZERZŐ: Király Márton
2023. január 5.
Ezt a virágzó szcénát gyakorlatilag teljes egészében hazavágta a 40 év szocializmus, mely időszak során csak a már említett Éva vermut, és egy-két szintén megkérdőjelezhető minőségű márkatárs lebegett szomorú roncsként a vermutkultúrát elöntő vörös tenger tetején.
Hirdetés

Az Éva vermut fogalom lassan a múlt ködébe vész, és ez talán nem is olyan nagy baj, hiszen akik még emlékeznek a lassan húsz éve nem kapható ürmösbor ízére, azok is inkább elfelejtenék azt. Pedig a vermut egyáltalán nem leírandó műfaj, remek koktélalapanyag, kiváló élmény magában vagy jégre töltve, jóval több, mint olcsó összetevők könnyen eladható keveréke.

A vermut nem újkeletű találmány, történelmi gyökereit ki is fogjuk fejteni, mára azonban, és főleg Magyarországon, mintha nem örvendene túl nagy népszerűségnek.Vermutot inni se divat, nemhogy készíteni. Pedig nem volt ez mindig így. A Monarchia idején Európában és Magyarországon virágzott a vermutkultúra, rengetegféle stílus, márka, ízvilág közül választhattak a fogyasztók, és számos recept állt azok rendelkezésére a  kísérletezni vágyóknak vagy azoknak, akik a maguk szája íze szerint szerették volna kikeverni az italt.

Ezt a virágzó szcénát gyakorlatilag teljes egészében hazavágta a 40 év szocializmus, mely időszak során csak a már említett Éva vermut és egy-két szintén megkérdőjelezhető minőségű márkatárs lebegett szomorú roncsként a vermutkultúrát elöntő vörös tenger tetején. Az élet azonban nem állt meg, sőt a vasfüggöny szerencsésebb felén a vermutfogyasztás hagyománya is töretlenül élt tovább, igaz az 1900-as években csúcson álló népszerűségét már nem éri el. Azonban még mindig az egyik legfontosabb építőkockája a legtöbb koktélbárnak, ha valaki ivott már igazán jó Martinit, Negronit, Rob Roy koktélt, vagy éppen sikeresen alkotta újra a 007-es utasításai szerint a Vespert, az tudhatja, hogy a vermut igenis megérdemli a figyelmet.

A gyógyító ürmös

A vermutnak az ürmös mellett van egy másik neve is. Magyarországon a köz gyakran hippokratészi borként említ, ami a vermut ókori görög gyökereire utal. Nem arra kell gondolni, hogy az ősi Hellászban patakokban folyt volna a Manhattan, az azonban bizonyított tény, hogy a vermut egyik fő összetevőjét, az ital nevét is adó ürmöt, borba áztatva már Püthagorasz és Hippokratész is gyógyszerként használta.

Az ital eredete azonban a görög időknél is messzebbre nyúlik vissza. Egyes források Kínát jelölik meg az ürmös ősi forrásaként, ahol már az időszámításunk előtt 1500-as években, a Csin-dinasztia idején szokás volt különleges hozzávalókat, gyógyfüveket áztatni a borba, hogy ily módon orvosság készüljön belőle. Az ital innen indult el lassan Európa felé, és a több száz évnyi vándorút alatt eljutott Görögországba, Itáliába, Magyarországra, Németországba, gyakorlatilag minden néphez, akiknél termett bor, és lehetett gyógyfüveket találni. Minden nép megalkotta a saját receptjét, a különböző gyógynövények éghajlatonként eltértek, de közös volt az alap, a bor.

És itt helyre kell tennünk egy komoly félreértést; a vermut nem párlat.

Egy korábbi cikkünkben bemutatott gyomorkeserűkkel ellentétben az ital alapját nem valamilyen lepárolt alkohol, hanem szőlőből készült bor alkotja. Az ital az átlagos boroknál magasabb cukortartalmat és alkoholfokot az utólag hozzáadott összetevőknek köszönheti.

Egy aperitif kezdetei

A gyógyhatású készítményből szépen lassan élvezeti cikk is lett, már nem csak orvosságként, hanem étkezések előtt, aperitifként szolgálták fel, hogy gyomorgyógyító hatásai megkönnyítsék az ital után következő lakoma elfogyasztását.

A modern vermut közvetlen ősének tekinthető ital valódi elődjei párhuzamosan alakultak ki a mai Olaszország és Franciaország területén.

A stílusok

A két ország nagyjából a két, jól elkülöníthető vermut stílust is képviseli, Olaszországgal azonosítjuk az édesebb, vörös színű vermut sikere mögött Antonio Carpano kereskedő áll, a bemutatta a terméket a torinói közönségnek. A fehér, száraz változat Franciaországból származik, Joseph Noilly jó negyven évvel később dobta piacra a saját nevével fémjelzett ürmöst. A két stílus mindössze a vermutspektrum végpontjait jelöli ki, a kettő között édességi fokok és színváltozatok számos példáját találhatjuk.

A rosso, azaz vörös vermut általában édesebb, ízében vanília, kakaó, fahéj, szegfűszeg, karamell jelenik meg, amit kellemes kesernyésség zár. A fehér változat általában kevesebb cukrot tartalmaz, ezért frissítően száraz, ízében pedig a virágos-gyógynövényes vonal az erősebb. Létezik rosé és ambrato, azaz borostyánszínű változatok is, de az édességszintek és gyógynövénykombinációk száma pedig gyakorlatilag végtelen.

Felhasználás

Ahogyan szinte végtelen a vermut felhasználhatósága is. A rendkívül sok variáció közül bizonyára megtalálhatjuk magunknak azt, ami magában is szívesen kóstolunk, sőt, elképzelhető, hogy annyira megtetszik, hogy rendszeresen ezzel ülünk majd neki az ünnepi lakomák elfogyasztásának. A vermut elkötelezett, kézműves készítői ugyanis (a néhány éve zajló ginforradalom gerilláihoz hasonlóan) itt is mindent megtesznek, hogy meghökkentő, újszerű, váratlan és izgalmas ízkombinációkat hozzanak létre.

Nekik köszönhetően találunk már rebarbarával, gyömbérrel, olívával, paradicsommal, sőt siitake gombával készülő vermutot is. Ha az ital önmagában túl tömény lenne, fogyasszuk jéggel, vagy húzzuk fel szódával, remek élményben lesz részünk. És ha a vermut önmagában kevés lenne, merüljünk el az általa készíthető koktélok világában, ahol az oldschool Martinitől kezdve egészen a félelmetes nevű Corpse Reviever No.2 koktélig hihetetlenül gazdag kínálatot találunk. És ki tudja, talán még olyan ízeket is felfedezhetünk, amik feledtetik velünk Évát és barátait.

Tovább olvasok:

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram