Mára eljelentéktelenedett a borról való szakszerű írás. Azokat a veretes megfogalmazásokat értve ezalatt, amivel körülbelül tíz évvel ezelőtt begyűrűzött a szélesebb köztudatba a borértés és borkritika. Mára ez mintha visszahúzódott volna egy egészen szűk körbe ez a műfaj, borra szakosodott nyomtatott és online médiafelülek tűnnek vagy jelentéktelenednek el. Fiáth Attila a TOP 100 magyar bor kiadvánnyal éppen e jelenség ellen hozott létre egy friss platformot, új megközelítésben. Ezúttal ezt a nem kevéssé rázós témát járjuk körül Közös nevező rovatunkban.
A szintén sokat vitatott gasztroforradalom mellett beszélhetünk hazai borforradalomról?
Fiáth Attila: Volt a minőségi bornak egy felfutása, ez kétségtelen. Ez a hullám valóban lezajlott, vele együtt megjelentek a hozzáértők és – ahogyan az lenni szokott – sok önjelölt szakértő is. Hozzáértő alatt azokra gondolok, akiknek megvolt a tudása, a szakmaisága, és tudott is írni róla.
Minden nagy hullámot csitulás követ, de mára szinte apálynak tűnik, amennyire eltűntek a szélesebb olvasótábor elől az értő cikkek és kritikák.
Én azt gondolom, hogy egy idő után elfáradtak ezek a hozzáértők. Az emberek – akik ne felejtsük el, hogy a potenciális fogyasztók – nem igényelték azt a fajta, gyakran egészen elvont részletekbe menő szakmaiságot, amilyen módon és nyelvezettel berobbant a borszakírás a 2000-es évek eleje körül. Volt ezenkívül egy nehézkes oldala is ennek a műfajnak, ugyanis a hazai borászok a helyenként kritikus sorokat gyakran zokon vették. Nem gyilkos kritikákra gondolok ezalatt, hanem a dicséretek mellett más észrevételekre, amiket nem fogadott jól a magyar borász szakma. Ezek az egyébként tehetséges emberek pedig nyilván úgy voltak vele, hogy ha sem a szakma, sem a közönség részéről nem üdvözlik a munkájukat, másba fektetik inkább az energiájukat. Jól írni egyébként is időigényes munka. A jelen problémája pedig, hogy
átvette e generáció helyét a néhány pohár borra meghívásért cserébe bármi szépet és jót megírók köre.
Hozzáértésről beszélünk, de talán túlzott hozzáértésről is. Ekkoriban váltak humor tárgyává a bikfanyelvezettel írt borértékelések, feszes savgerinccel és bársonyos tanninokkal.
Ez ebben a formában láthatóan tévút volt. Megkerülhetetlen a hozzáértés, de az én meglátásom szerint az történt, hogy nem a fogyasztókhoz szóltak az írások, és csak egy nagyon szűk, szakértő kör értette, a többieket legfeljebb elbűvölhették a csengő jelzők és meghökkentő képzettársítások.
Fiáth Attila közgazdász és nemzetközi borakadémikus
Említetted az újabb generációt, akik bármi szépet és jót megírnak.
Ők a lusta szeretők. Mindenre mosolyognak, mindenkit dicsérnek, ténylegesen bárkiről írnak. Nemhogy profi kritikát nem írnak, de csak egy életszagú, valós véleményt sem. Ezáltal odáig jutottunk, hogy a borral foglalkozó sajtóorgánumok mára egymással kommunikálnak, és nem a közönséggel. Gyakorlatilag ugyanaz a tíz-tizenöt ember beszélget egymással, amit úgy tudnék láttatni, mintha körbeülnének egymással, és ki sem pillantanának másokra, vagy arra, hogy mi zajlik a külvilágban.
Ezek az orgánumok, blogok és weboldalak nemhogy üzleti alapon nem tudnak működni, de lassan már sehogy sem,
annyira nincsen már elérésük. És nem gondolnám, hogy ezért a borok, a borászok, netán az olvasók és a fogyasztók lennének a hibásak.
Mi tartja életben mégis?
Meglátásom szerint ez a szűk körben egymással való beszélgetés a hazai borászok számára úgy tűnhet, mint egy érvényes szakmai vita, hiszen kialakult egy kis network erre. Amivel szerintem nincs is semmi baj, minden beszélgetés, minden eszmecsere értékes, csakhogy ennek
a mai formájában az égvilágon semmi köze nincsen a valósághoz. Az ajnározásnak nincsen súlya.
Ezért áll egyhelyben az egész történet, és ezért nem éri el a fogyasztókat.
Nem tisztünk és nem is célunk neveket mondani, tisztelve mindenki tudását és munkáját, de egy kicsit közelebb tudnánk hozni a témát, egy-két példával?
Nagyon egyszerű. Én mindig az értékesítés felől közelítek, hiszen tetszik vagy sem, a bor egy termék, amit el szeretne adni a borász. Itt van a sokak szemében a lenézett Villány. Egy elöregedett, ósdi borvidékként láttatják, de az értékesítési listákon tarol. Az idei top100-as listánk felállításakor 3. helyen végzett a borvidékek között a kóstolón.
Villány közönségsikere gyönyörűen mutatja, hogy nem a mai borírók és bloggerek mozgatják a fogyasztói szokásokat.
Olyan konzisztens márkákat, mint a Bockot vagy a Gerét nem kell naponta hipszterré varázsolnunk ahhoz, hogy szeressék és keressék a fogyasztók.
Te e tekintetben mire biztatod a borászokat?
Egyértelműen arra, hogy nem kell frusztráltnak lenni, ha nem jön az átütő siker 3-5 év alatt. A szőlész-borász tudást meg lehet szerezni ennyi idő alatt, de
20 év tapasztalathoz pontosan 20 év tapasztalatra van szükség, ezt nem lehet megúszni, megspórolni.
Sokan gondolják, hogy ha az aktuális bordivatok mentén mozognak és hangosak, akkor át tudják ugrani a szükséges éveket, évtizedeket. A fogyasztó tudatba való beágyazottsághoz ismertség szükséges, egységes kommunikáció és üzenet huzamosabb időn át, és tetszik vagy sem, már kezdetben is nagyon jó ár-érték arányban kell jelen lenni a kereskedelemben, mégpedig minél több helyen. A hiper- és szupermarketek polcai sem lehetnek rangon aluliak annak, aki sikeres szeretne lenni a piacon.
A 20 év azért egy kicsit soknak tűnik nekem.
Többféle minta látható, való igaz. Fiatal szekszárdi borászoknál látok például sikeres modellt, akik közül többen 5-7 év alatt már valódi közkedveltséget szereztek, de hogy valaki két év után várja ezt el, az lássuk be, hogy mesébe illő. Persze, ki lehet kiáltani valakit blogokon, weboldalakon félistennek, de amikor a szőnyeg kicsúszik alóluk – mint ahogy történt idén is –, látható, hogy hiányzik a tapasztalatuk egy ilyen szituációban. Ezek ugyanis mind mestersésegesen felkorbácsolt igények voltak, és hadd hangsúlyozzam ki, hogy még akkor is, ha tényleg jó a bor és szimpatikus a borász. Hosszú távon nem az adja meg egy pincészet értékét, hogy az ifjú borásznak jól áll a szőlő, ügyesen nyilatkozik, plusz van egy ütős személyes sztorija. Ez ennél többről szól.
Szerinted nem egy akceptálható szempont, ha egy induló kis borászat a szakmai hozzáértés mellett azzal a tőkével él, amivel tud, legyen egy pályamódosítás személyes története vagy az életérzés átadása?
Dehogynem. Mindemellett láthatóan túl lettek tolva a világmegváltó sztorik, és az előző interjúban részletesen kifejtett túlárazott borok, amelyek néhány kiemelt éttermen kívül gyakorlatilag nem is érnek el a fogyasztóhoz. Azok a borszakértők és újságírók, akik pedig elhitetik velük, hogy tökéletes úton járnak, és csak tovább építik bennük ezt az egót, azt gondolom, hogy komoly hibát követnek el, hiszen ha nem is rossz szándékból, de megvezetik őket.
Lelkendezve, ajnározva a világ legjelentősebb borászatainak kijáró jelzőkkel illetni néhány éves vállalkozásokat – hogy is fogalmazzak –, több mint szakmaiatlan.
Érdemesnek tartanád a borszakértő szakma elé tárni a fenti gondolatokat, megvitatásra váró felvetésként?
Egy szélmalomharc lenne, azt gondolom. Én a fogyasztói réteggel kommunikálok, akik meg is hallják, amit mondok.
Na és a borászok meghallják, ha te kritikus meglátásokkal állsz elő? Szó volt róla, hogy sok hozzáértő éppen azért csendesedett el, mert a borászok részéről sem volt hálás a munkájuk.
Én is jártam így természetesen, de a fő különbség az egy borszakíró és köztem, hogy én olyan ügyekben szólalok meg, amelyek nagyon éles választóvonalakat jelentenek a szakmában. Soha nem mentem bele, hogy konkrétan egy bort, egy pincészetet leminősítsek. Nagyon fontos az is, hogy
soha nem öncélúan megyek neki egy témának, csak mert aznap bal lábbal keltem föl.
Ennek ellenére persze én is megkaptam már, hogy ki ez, mi ez, mit képzel. Számítottam is erre, mint ahogyan arra is, hogy lesz egy olyan jelentős része is a borászoknak, akik üdvözölni fogják, hogy végre valaki velük együtt gondolkodik, de a fejlődés, a haladás szellemében, nem abba ringatva a szakmabelieket, hogy a magyar bor úgy tökéletes, ahogy van. Biztosan van, aki engem ezért utál, de azon a 10-10-10 sommelier-n, éttermen és borászaton kívül van több száz olyan, akinek van füle arra, amit mondok. És ez csak a szakma. A borkedvelő „civilek” megszólítása az én legfőbb célom.
És hogyan tudnád definiálni ezt a célt?
A legfontosabb, hogy ne valamiféle magaslatról beszéljek hozzájuk a borról, még ha az adott esetben annyira kísérletező és különleges, hogy számukra esetlegesen ihatatlan. Az ő fejükkel gondolkodva, de abszolút értékpárti megközelítésben szeretném nekik ajánlani a legjobbakat itthonról. Az egész piac folyamatosan változik mindeközben. Amilyen varázsszó volt a bor tíz-tizenöt évvel ezelőtt, ma már itt vannak a kiváló kisüzemi sörök, egyre népszerűbbek a koktélok, a habzóborok és a külföldi borok is. Ebben az egyre nagyobb kihívásokkal teli valóságban kell megtalálni a hangot a fogyasztókkal, hogy keressék a hazai borokat is.
Olvasta már korábbi írásunkat is?
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.