Hirdetés
Hirdetés

Eufória, fieszta, előbbre csúszott majális — megteltek a belvárosi teraszok

SZERZŐ: diningguide
2021. április 24.
Az ország ma egy alternatív valóságban ébredt fel. Amit tegnap még nem szabadott (mi több, komoly büntetések jártak érte), az ma már megengedett. Sétáltunk egyet Budapest belvárosában, és figyeltünk, hallgattunk, tapasztaltunk. Ambivalens érzések kerítettek hatalmukba. Egy biztos, a teraszok kinyitottak, fesztiválhangulat költözött a főváros utcáira.
Hirdetés

Hogy miért a kettősség? Egyrészt eufórikus érzés volt így látni a várost: 2020 nyara jutott eszünkbe, mi több, megkockáztatnánk, hogy inkább 2019 nyara. Ma volt az első teraszos nap, amit kísértetiesen hasonlóan éltek meg a fővárosban, mint amilyen hírügynökséges képeket láttunk az Egyesült Királyságból.

Tökéletes napsütéses idő

Összességében elmondható, hogy a bulinegyed csendesebb volt szombat délután, de a pubok, kocsmák teraszai szépen megteltek, a Madách téren ismét hallható volt az a semmihez sem hasonlító morajlás, amit a kint beszélgető fiatalok hangjának az épületekről való visszaverődése okoz. A Gozsdu néhány éttermének terasza forgalmasnak tűnt, hangos zenével, sörrel, pizzákkal ünnepelték azt, hogy immár legaláisan, vendéglátóhelyen is lehet találkozni a barátokkal.

A Gozsduban

Mégis jellemzőbb volt az italozás, mint az étkezés, ahogy a tömegeket elnéztük. Betértünk a Szimpla Kertbe is, melynek belterén át vezet az út az udvarba — megtelt a kultikus romkocsma is. A Karaván ételudvar még nem nyitott ki erre a hétvégére, de például a Mazel Tov sem indította még el a szervizt, csak május elején startolnak.

A Szimpla Kert udvara

Annyira ki voltak már éhezve az emberek a közös pillanatokra és a szabadtéri iszogatásra, hogy olyan helyeken is meglepően sokan ültek, ahol egyébként ritkán látni vendégeket. A VII. kerület után a VI. következett, sorok álltak a Tereza udvara előtt, többen vártak, hogy helyhez jussanak, a Liszt Ferenc téren is sokkal nagyobb volt a nyüzsgés, mint amit megszoktunk. Foghíjas volt az éppen lezárt Andrássy út terasz-élete, de ami nyitva volt, ott mindenhol ültek, és a rooftop bárhoz is várakoztak a panorámára éhes, kicsípett fiatalok.

Sor a Tereza előtt

Illetve ki-és becsípett: már délutánra nagyon hangulatba jött a belváros. Ez az Erzsébet téren csúcsosodott ki, ahol tényleges fesztiválhangulatról tudunk beszámolni. Természetesen a tér szokásos szabadtéri ivói mellett a parkban fogyasztókból sem volt hiány.

Ez már éppen el is fogyott...

Más volt a helyzet az V. kerületben, ahol már szép számmal akadtak, akik a sör, fröccs és egyéb longdrinkek mellett szívesen ettek is. A Bazilika előtti Szent István tér és a Zrínyi utca nagyobb éttermei, mint például a TG Italiano, a Bestia, a La Fabbrica, a Japanika, az Akademia Italia is látszólag nagy forgalmat bonyolítottak szombat délután.

A Bazilika előtt

Kipakolták a kerti bútort a közeli gyorséttermek is, ha sütött a nap, ha árnyékba kerültek, akkor is sokan időztek náluk.  A Divino kicsi terasza és a borbár előtti placc is nagyon élt, miközben a szomszédos Platz még nem indult el. A Sas utca és a Hercegpímás utca kisebb-nagyobb éttermeinek, street food helyeinek teraszán is fogyasztottak, de többnyire a közéjük ékelődött bárok vitték el a show-t.

Jártunk még a Bálnánál is, ahol fürtökben csüngtek az emberek az asztaloknál, korzóztunk kicsit a Bartók Béla úton, ahol óvatosan nyitottak a helyek, és leginkább a környék kedvenceit keresték fel a törzsvendégek.

A Római-parton elmondható, hogy a rengeteg biciklis és futó is meg-megpihent a teraszokon, kerthelyiségekben. Nyitva volt a Miamor ételudvar, a megszépült-megújult BpBarBq Terrace is megtelt, a Fellinire viszont még várni kell májusig. A Királyok útján is teraszoztak.

BpBarBq aKossuth Lajos üdülőparton

Így nézett ki a kicsit sem teljeskörű, hirtelen felindulásból elkövetett, kettős érzésekkel teli sétánk. Szerettük és örültünk, hogy sok vendéglátó ismét dolgozhat, hogy az emberek újra együtt vannak és felhőtlenebb a hangulat, mint bármikor az évben. November óta erre vártunk. Viszont még mindig motoszkálnak a kérdések, számok, megszokások, szorongások.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram