Hirdetés
Hirdetés

„Én ezt is kivárom” – Nagyinterjú László Árpáddal, a Robinson tulajdonosával (3. rész)

2021. január 14.
Ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy beköszöntött a 2008-as válság, amibe beleremegett a vendéglátás, és a közönségsikerek mellett érkeztek igazságtalan kritikák és húzások tucatjával. Ez mégis afféle hőskorszak volt? László Árpád: Annyi mindent csináltam ebben az időszakban, hogy kezdtem egy kínai tányérzsonglőrre hasonlítani. Ott volt a Robinson, a Happy Box, a Lizséből trendi burgerezőt csináltam […]
Hirdetés

Ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy beköszöntött a 2008-as válság, amibe beleremegett a vendéglátás, és a közönségsikerek mellett érkeztek igazságtalan kritikák és húzások tucatjával. Ez mégis afféle hőskorszak volt?

László Árpád: Annyi mindent csináltam ebben az időszakban, hogy kezdtem egy kínai tányérzsonglőrre hasonlítani. Ott volt a Robinson, a Happy Box, a Lizséből trendi burgerezőt csináltam BRGR néven, a Columbus mellett a Spoon, a Fusion, abból a Cucina, valmint lett egy gyönyörű család három gyerekkel, és a sikereket támogató feleséggel. És ha hiszed, ha nem, még mindig könnyedén ment minden. Imádtam az üzleteket magam megtervezni és üzemeltetni, sőt évente több feltöltődös nyaralást is sikerült beiktatnom. Mindig ott voltak azok a vezetők, séfek, akik át tudták venni azt a szerepet, amit a hosszú évek alatt együtt tanultunk. Ha ebből egyetlen elem is hiányzik, akkor az a pörgetett tányér a földre zuhan.

László Árpád

A felsorolásból hiányolok egy szereplőt. A Váci utcában volt egy másik érdekeltséged is, ha minden igaz. 

Ez valóban kimaradt. Kultikus épület volt itt a Fontana Áruház, amiből később C&A lett. Én csak annyit láttam, hogy költöznek éppen, gondoltam, nincs mit veszteni, teszek egy próbát. Bementem az épület ingatlankezelőjéhez, hogy nyitnék itt egy éttermet. Megtudtam, hogy az ingatlan a német Müller-birodalom része, és ha kiveszem az egész területet, akkor tíz plusz öt évre az enyém. 3000 négyzetméterről van szó! Ekkora étterem nem létezett itthon, de igent mondtam. Két szintet meg is oldottam két étteremmel, de mit csináljak a harmadik szint 1000 négyzetméterével? A látványrajzra berajzoltam a szobák teraszait, Müller úr pedig elküldte a német nyelvű szerződést. Aláírtam, visszaküldtem, és elkezdtem megszervezni a bontást. Ekkor már megvolt a kezdő csapatom, a szakácsok, a vezetők, mindenki. Vártam vissza kintről az aláírt szerződést, de már csak a német kisfőnök elmondásából tudhattam meg a következő nap eseményeit... Reggeli board ülés Németországban, elővették a szerződésemet, hogy ratifikálják, amikor is Müller úr ránézett a látványtervemre. „Lakások a harmadik szinten? Nem is rossz ötlet.” És ezzel a lendülettel a szerződésem fiókba került.

A Fontana Áruházhoz kötődő meg nem valósult projekt látványterve

Hoppá.

Heteket vártam ezután legalább egy kétmondatos levélre. Semmi. Írtam én, hogy ha ez a tízéves szerződés nem is jött össze, én addig nyitnék itt egy éttermet, amíg ő nem kapja meg a bontási engedélyt. Na, erre már gyors válasz érkezett. Megírták, hogy kapok 35 napot a nyitásra, onnantól ketyeg a bérleti díj, de ő legkésőbb öt hónap múlva már kezd is bontani. Ha ez így nekem megéri, csináljam.

Ez hogy érhette meg?

Megcsináltam. 35 nap alatt egy komplett éttermet építettünk meg konyhával, elszívással, csatornázva. Számomra még érdekesebbé tette az egészet, hogy 25 évvel azelőtt itt nyitottuk a harmadik Happy Box üzletemet, és éppen annak a helyére építtettem a látványkonyhát. Müller úr tervezett öt hónapja pedig négy és fél évig tartott. Ez a válasz tehát a kérdésedre, hogy megérte-e. Így meg.

Vendetta

Valamiféle hatodik érzék kapcsolt be nálad? A beígért öt hónapra nyilván nem érte volna meg.

Hidd el, szerencse is kellett ehhez. Az étterem névválasztása is egy történet, de akinek szólt, az pontosan tudja, hogy sok mindent lehet velem csinálni, de félretenni nem. Így lett a Váci utcai étterem neve Vendetta.

A Vendetta tehát nem légből kapott elnevezés… Volt olyan terved-álmod, amit viszont nem tudtál megvalósítani?

Igen, ilyen is történt. Gyerekkori nagy álmom, sőt talán mindennek az alapja egy saját szálloda építése volt. És képzeld, már a kezemben volt, akár a díszítő eperszem a torta tetején, de az élet kirántotta alólam. Nem egy jó emlék, de így teljes a történetem. A Robinsonba járt éveken át tárgyalni egy német társaság. Övék volt a Clark Ádám téri foghíjtelek. Irodaházat akartak építeni oda, és én minden alkalommal elmondtam, hogy ha végre elkezdik, gondoljanak rám.

Vendetta-belső

Melyik évben járunk? 

2006-ot írunk. Teltek az évek, de nem haladtak. Félig viccesen megjegyeztem, hogy egyszerűbb, ha eladják nekem, én megépítem – és eladták. Budapest talán legdrágább telkét sikerült önerő és hitel egyesítésével megvásárolnom. A célom egy ötcsillagos, 70 szobás hotel volt étteremmel és bárral a tetőn. Ehhez az építkezéshez egyedül kevés lettem volna, így megkerestem Scheer Sándort, aki a Happy Box logisztikai központját is gyorsan, nagyon jó minőségben megépítette. Gondoltam, árajánlat szintjén megtudom, hogy mire is vállalkoztam, de a tárgyalásból partneri szintű üzlet lett. Eladtam ekkor a Spoont és a Happy Boxokat, mert ennyi minden már a hotellel együtt valóban sok lett volna. De megint beütött a krach, többszörösen is. Az I. kerület nem akarta kiadni az építési engedélyt, mert a polgármester jobban örült volna egy játszótlérnek, mint a hotelnek. A hatvan beérkező pályaműből egyet sem fogadott el a kerület vezetése, majd végül én terveztem egyet, hátha az tetszeni fog. Bevittem a makettet, ami sikert aratott, viszont nem mertem megmondani, hogy az enyém.

A Clark Ádám téri hotel makettje

Mármint a te kezed munkája volt?

Igen, én készítettem. A professzor sem szereti, ha a műtőssegéd műt, ezért ezt inkább nem közöltem velük. Így a makettem először a polgármesteri asztalon várt, majd hónapokig az irodai szekrény tetején porosodott. Az ügyet azzal zárták le, hogy ez egy olyan landmark épület volna, ami konkurálna az alagúttal, és elutasították. Mindeközben a világgazdasági válság befékezte a bankokat, az üzemeltetésre jelentkező nagy hotelhálózatok sorra mondták vissza szándékukat. Én pedig nem akartam a családi ezüstöt is rátenni a megvalósítására, így fájó szívvel kiszálltam a projektből.

Ez volt az utolsó nagy víziód?

A hotel valóban ugrott, de azért ez sem hagyott nyugodni. A Duna megmaradt szerelemnek, és ha a világ nagyvárosai tudnak mit kezdeni a folyóikkal, akkor én is képes vagyok ugorni egy szintet: az volt a vágyam, hogy legyen egy úszó hotelem a Dunán. Három évvel ezelőtt vettem 500 tonna vaslemezt, és elszállíttattam a komáromi hajógyárba. Másfél év alatt a vasból hajó – szakszóval úszómű – lett, hiszen nincsen rajta motor, azon pedig egy 43 szobás nagyon elegáns butikhotel. A hajó építése közben az illetékes hatóság a kikötési engedélyt különösebb indok nélkül visszavonta. Mit is tehetnék az értetlenséggel és érdektelenséggel szemben? Várom a megértőbb, jobb időket, hogy a butikhotel-hajóm végre elfoglalhassa méltó helyét Budapest látképében. Úgy, ahogyan teszik ezt a hasonló dizájnhotelek a Szajnán vagy a Temzén is.

A butikhotel-hajó látványterve
Az „úszómű" látványterve másik szögből

Zárókérdésként, mi újság a Városligetben? Kifejezetten a Ligetet és nem a Robinsont értve alatta.

Egyszer talán abból is sikertörténet lesz. Legalábbis nagyon remélem, mert 1996-ban a városrész szebb jövőjéért összefogva a ligeti intézményekkel létrehoztuk a Liget Köztársaság Egyesületet. Két évig voltam az elnöke, ma pedig alelnökként tevékenykedem. Anno a Demszky-érában csak annyi volt a kérésem a főváros felé, hogy legyen egy iroda és az ajtaján egy tábla: Városliget. Ahol csak ezzel foglalkozunk. Ezernyi a gond és a megoldandó feladat, csináljuk együtt. Húsz év kevésnek bizonyult. Most végre történik valami jó a ligettel.

BRGR a Ligetben

Meglep, hogy ezt az igen kényes kérdést a Liget szerelmeseként és afféle „fővédnökeként” így látod.

Tudom, hogy sokan féltik a fákat meg a zöld területet, de kérdem én: hol voltak ezek az emberek abban a negyven évben, amikor a liget közepén szétrohadva pusztultak a BNV volt épületei? Beköltöztek ezekbe a hajléktalanok, a tó vize minden évben berohadt, mert nem volt gazdája. Az 1989-ben még általam rendbehozott szökőkúttal és annak díszkivilágításával sem foglalkozott senki. A ‘90-es években saját költségemen 15 kandelábert öntettem és a fővárosnak ajándékoztam. Nem voltak hajlandóak felszerelni, mert az energiaköltséggel jár, de azt mondták, ha átvállalom és kifizetem azt is, akkor mehet. Soroljam? Most itt van a Liget Zrt. hosszú távú, fantasztikus tervekkel. Én ezt látom, benne élek, olyat akarnak létrehozni, ami vinné a hírünket a nagyvilágban, és legalább olyan büszkék lehetnénk rá, mint a New York-i Central Parkra, a párizsi Bois de Boulogne-ra vagy a londoni Hyde Parkra az ott élők. Szerintem én ezt is kivárom.

Olvassa el az interjú első és második részét is!

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram