A megterített asztalon sorakozik néhány olyan finomság, amit a legprofibbaktól szereztem be: kenyér egy elismert és szeretett pékműhelyből, kisüveges kence egy bisztróból. Izgatottan vágok a kovászos veknibe, még izgatottabban kenem meg. Már előre becsukom a szemem, hogy most aztán biztos a siker, de a reklámfilmekből ismert szkreccselős bakelithang kólint fejbe. Se a kenyér, se a krém nem olyan, mint ahogy azt elképzeltem, amilyenre számítottam. Nem az ízvilág, mert arra nem tippelgetek, inkább a kivitelezést nem értem. Ez a kenyér túl sűrű szövetű, a savanyú kovászos jelleg is túlzó, ráadásul hiába szeretem a vaskos, gazdag héjat, az is sok, nem beszélve a frissesség hiányáról. Rajta nyújtózkodik az elméletileg házias húsos kence, ami teljesen neutrális, fűszermentes, unalmas, egyedül talán az állaga van rendben.
Első gondolatom: milyen szerencse, hogy nem vendégeknek villogok a zsákmánnyal, a második, hogy ez egy szerencsétlen széria, a harmadik pedig, hogy észrevételeimet szívesen postáznám a pékség és a bisztró felé. Nem pökhendi-kivagyi stílusban, és nem is nyilvánosan. Akik igényesek és figyelik a vendégek reakcióját, azok biztosan örömmel veszik a megjegyzéseket, még abban az esetben is, ha az nem magasztalás.
Érzékenyebb időt élünk, mint bármikor. Egy év alatt sem lehetett teljesen berendezkedni a kiszállításra, ami valakinek vagy jól áll és profi, vagy inkább csak csetlés-botlás. Van, aki még tényleg csak a szárnyait bontogatja, és nem sikerült ráérezni, de ilyen ez, amikor új szolgáltatással bővül (jelenleg inkább szűkül) a paletta.
Hasonlót tapasztaltunk a múltban például, amikor ismert á la carte étterem próbálkozott a déli menüztetéssel, vagy mikor termékfejlesztésbe fog egy hely, és saját személyiségével szembeszállván egyszercsak pizzát kezd sütni a vendégek nyomására vagy saját ambíciótól vezérelve.
A magabiztos, gyakorlott étterem hirtelen sebezhetővé válik, mert kilép a megszokott rutinjából.
A törzsvendégek érdeklődőek és megbocsátók, az egyszeri vándor viszont zabos lesz, ha nem a várt/vélt profizmussal találja szembe magát. Ő lehet, hogy soha többé nem jön, ha hibát észlel.
Törzsvendég nem vagyok a pékségben és a bisztróban sem, de időnként vásárolok náluk. Most csalódtam picit, de próbálok javítani a helyzeten: a kenyér meg lesz pirongatva, a kencét fűszerezem. Méltatlankodhatnék, hogy ablakon kidobott pénz volt a próbálkozásom, de azért erről nincs szó, kis leleménnyel nem marad el a vacsora. Ennyiért nem marasztalom el őket, és rossz hírüket sem keltem, mi több, idővel újra fogom kóstolni a termékeket. Addig viszont van egy kis dolgom: visszajelzést adni a vendéglátó felé.
Békeidőben ez már az étteremben megtörténhet, de most mindenképp otthon szembesülünk a termékkel, vagyis direktben nem fog menni a visszacsatolás. Marad az e-mail, közösségi médiás üzenet, hiszen telefonban sem ér célba a megjegyzés — a biztos az elektronikus levél, a hely/márka oldalának címezve természetesen. Ha személyesen ismerjük, akkor persze mehet az étterem vezetőjének, a péknek, cukrásznak is a kritika, de ez a ritkább.
Konkrétan, egyenesen fogalmazzunk, ha valamiféle küllemi/tartalmi gondunk volt a termékkel, akkor képet is lehet csatolni (például elég megtévesztő, ha mandulaszórásról beszél a termék leírása, de egy árva mandulaforgács sem volt rajta).
A kritika elsősorban nem a saját dühöngő vagy csalódott elménk lecsillapítása, sokkal inkább egy ösztönzés a vendéglátó felé, a leginkább releváns célcsoporttól, vagyis tőlünk, a vásárlóktól, vendégektől.
Ezt a kritikát nem közösségi oldalon való értékelés mezőhöz érdemes csatolni, hanem direkt üzenetben, hozzájuk. Ebből fejlődnek, ebből tanulnak, ha van rá indíttatásuk. Attól, hogy a hivatalos oldaluk véleménymezőjébe kellemetlenkedünk, nem lesz nyugodtabb a lelkünk, sőt. Nekem nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha egyből odaemberkednék, ahelyett, hogy kulturált párbeszédet kezdeményezek.
Mi a helyzet, ha egy nagyon ismert és szeretett márkáról, séfről, étteremről, cukrászdáról van szó? Ők is hibáznak és szeretik megtudni, ha van építő jellegű észrevételünk. A “nem volt jó”, a “kevés”, a “kihűlt mire ideért” nem valós panaszok. Fontos, hogy ha beleállunk a kritika megfogalmazásába, akkor legyünk pontosak és csak olyan hibát rójunk fel, ami a készítőé.
Ideális esetben megjegyzésünk értő fülekre talál és választ is kapunk, ami megnyugtató és profi hozzáállásra vall. A kenyér ügyében már kaptam is egy kielégítő választ, ami nem magyarázkodás, mentegetőzés. A kence miatt még nem küldtem el a kis üzenetem, de a napokban postázom, nem fogom elfelejteni. Ha nem kapnak feedbacket, hogyan javulhatnának? Néha be kell vállalni a kényelmetlenséget, mert ez visz előre. Ha nem azt kaptuk, amire számítottunk, adjunk neki hangot, hiszen rájuk szavaztunk a termék megvásárlásakor, jelen helyzetben pedig senki sem látja az üres tányérokat, melyek az elégedettséget jelzik, és a púpozottakat, amik a hibákról tanúskodnak. Javaslom, minkét esetben nyomjunk a küldés gombra: ha kiemelkedő élményünk volt, és a fent taglalt érzékenyebb ügyek után is.
Dining Guide