Közel-keleti stílusjegyek, a levantei térség ízvilága, újgenerációs koktélok, és egy kis pesti zsidó hangulat fogad minket, ha megérkezünk a Pozsonyi út sarkára. De akár a tel-avivi Florentin negyedben is lehetnénk, vagy Brooklynban.
Budapesten kevés az olyan klasszikus városnegyed, ami markánsan megkülönböztethető építészettel, társadalmi közösséggel, jellemző kulturális és kulináris hagyományokkal rendelkezne. Újlipótváros kivételesen ilyen, lenyűgöző art déco és bauhaus házak között sétálhatunk, manapság is egymást érik az üzletek a zöldségesektől a fodrászatokon át a kifőzdékig, régimódi könyvesboltokig, s a kávézók teraszain boldog életű ebek pihennek a gazdik mellett. Lepukkantság helyett van egy sajátos bája az úttest felett futó trolivezetékeknek, az egyes házak falán csúnyuló klímaegységeknek, tényleg, mintha a Dizengoff bulváron üldögélnénk.

Ebbe a pestiesen világpolgári miliőbe illeszkedik pont jól a Babka, amely Nemesvölgyi Attila harmadik sarka az utcában. Már anno az elsővel, a Sarki Fűszeressel is belopta magát nemcsak a környékbeliek szívébe, hiszen sorra érkeztek hozzájuk mindazok, akik finomat akartak venni, illetve enni, inni az apró üzlet jóval nagyobb külső részén. Az élet úgy hozta, hogy 2016-ban pár sarokkal lejjebb költözött, ahol A másik ajtót és a Tütü Lébárt nyitotta, majd a Pozsonyi út elején megteremtette azt a gasztroterepet, amin kezdettől fogva úgy érződik, múltja van.

Persze van is, hiszen korábban vendéglátóhely működött itt, de a Babka fesztelen otthonossága miatt tűnik úgy, mintha generációk öröksége lenne a családi összefogásból született hely. Az eklektikus, mégis stílusos belső tér sem látszik túlságosan megtervezettnek, inkább vállaltan értékmentő munka zajlik a régi bútorok, kiselejtezett tárgyak renoválásával. Plusz van egy csalhatatlan női energia és jóízlés a „levegőben”, ami Attila feleségének, Bódis Boglárka tervezőnek is köszönhető. Nem csoda, hogy a Babka szinte azonnal megtalálta a közönségét, ehhez persze kellett, hogy egy hiánypótló konyhával színesítse a negyed kicsit megfáradt éttermi palettáját.

Az étlap csak néhány elemében változott nyitás óta, nem éreznek kényszert a látványos megújulásra. Itt tökéletesen megfelelő az a választék, ami a közel-keleti ízekre építkezik, de a zsidó, marokkói, görög ételek mellett bátran szerepelnek klasszikusabb hazai fogások is.

Érthető, de mégsem hétköznapi a kínálat, és rendszeres vendégként is összefut a nyál a szánkban, ha a citrusos joghurtra gondolunk a sült karfiollal. Hálistennek, nem félnek fűszerezni, és a zöldséghangsúlyos konyha azért a húsokat sem mellőzi. Jól megfér egymás mellett a csirkemájas, gránátalmás (néha ribizlis) shawarma, a hideg töksaláta merguez kolbásszal és a minifasírt savanyúval.

A cél nyilván az volt, hogy igazi törzshely legyen jóféle házi koszttal, és az is lett. Olyan üzlet, ahová visszajárunk, mert imádjuk az itteni hummuszt vagy a bárányhúsos tésztabatyut, de harmadjára ennénk egy nagytányérnyi oldalast is. És persze babkát, a névadó ikonikus jeruzsálemi kalácsot. Sőt, akár délelőtt tízkor is jöhetünk, amikor még éledezik az utca, szebbek a fények, kevésbé lármásak az autóvezetők, és a teraszon üldögélve komótosan megreggelizünk, mondhatni, bruncholunk koradélutánig.

Mégsem állítható, hogy a Babka kizárólag nappali hely volna. Esténként azért is érdemes betérni, mert bárosabb a hangulat, finomak a buborékok és a koktélok, a gin tonik pedig régóta signature drink náluk. Sokféle vendég érkezik, aki ismeri és kedveli ezt a sarkot. Ami valójában nem is étterem, nem is kávézó, de bárhogy is definiáljuk, az biztos, hogy nem a tökéletességre törekszik, hanem a szerethető vendéglátásra.

Az is eszünkbe jut olykor, valami hasonlót nyitnánk mi is szívesen. Persze jobb, hogy ezt az érzést Attila váltotta valóra, akik igazi házigazda itt nap, mint nap. Nekünk pedig megmarad a lehetőség, hogy rendszeresen visszatérve is felfedezzünk egy-egy szellemes részletet az enteriőrben, élvezzük a megszokott ízeket, és ne bosszankodjunk, ha lassú a kiszolgálás, inkább lazítsunk kicsit. Hiszen az igazi slow life, ha nemcsak a világ más részein engedjük meg magunknak, hogy ráérjünk, hanem néha itthon is, újsággal a kézben, kutyával a lábunk mellett, babakocsival a székek között. A Pozsonyi úton ez így szokás, s ha már arra járunk, a Szent István park virágai is megérnek egy sétát. És még mennyi szeretnivaló van ezen a környéken!

Közönségkedvenc ételek: mezzék, shakshuka, sült karfiol és persze a babka
Árak: mezze kóstolók 2900 Ft-tól; előételek-levesek 1400-1600 Ft; főételek 2100-5200 Ft; desszertek 900-1400 Ft; koktélok 1600 Ft-tól
Babka Budapest
Cím: Budapest XIII. kerület, Pozsonyi út 3.
Nyitvatartás: H-Sze: 18:00–00:00; Cs-Szo: 10:00–01:00; V: 10:00–00:00
Az étterem weboldala
Az étterem Facebook-oldala
Olvassa el interjúnkat a cikkben is szereplő Bódis Boglárkával!

A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.