Hirdetés
Hirdetés

Burmai street food show

SZERZŐ: DiningGuide
2015. augusztus 5.
Nemrég közel egy hónapra Burmába, új nevén Mianmarba utaztam. Az országba, mely 2014-ben három, idén előrejelzések szerint öt millió turistát fogad, GDP-je tavaly 6, 5 százalékkal bővült, s talán a novemberi választások után, Aung San Suu Kyi ellenzéki pártjának köszönhetően elindul a demokratikus átalakulások irányába.
Hirdetés

India, Kína, Thaiföld és Laosz 670 ezer km2-es, 50 millió lakosú szomszédja kétségtelenül nagy és gyors átalakulás előtt áll, ezt jelzi, hogy sorra épülnek az új repterek, utak és szállodák országszerte. A nyitásnak és rohamos fejlődésnek köszönhetően Burma egyre népszerűbb célponttá válik a magyar utazók körében is.
A minden profitot lefölöző, korrupt, katonai rezsim árnyékában és a brit gyarmatbirodalom romjain már megjelentek a Mercedes és BMW szalonjai és a luxusipar termékei is kezdenek beszivárogni, azonban a változás szele még nem söpörte ki Ázsia jellegzetes és szerethető szagát, zamatát, melyet érdemes alaposabban is magunkba szippantanunk, amíg megtehetjük.
 

Chinatown

Chinatown


A címben szereplő kuzin nem elírás, valójában azt jelzi, hogy Burmában nem csupán a burmai konyháig, hanem egészen a burmai nagybátyám családi tűzhelyéig jutottam. Hosszú történet ez, mely a hatvanas évek végén kezdődött, főszereplője a burmai, szegeden orvosnak tanuló apám, aki anyámmal kötött házassága és születésem ellenére sem kapott letelepedési engedélyt Magyarországon, így röviddel születésem után az ország elhagyására kényszerült.
A közel egy hónapos út, nem csupán egy egzotikus nyaralást jelentett, hanem burmai gyökereim felkutatása és megismerése volt elsődleges célja. Az út során kóstolót kaptam családból, az országból és persze az ázsiai konyha eme speciális szeletéből is. Nem lettem mestere se az ernyőkészítésnek, se a selyemszövésnek és egy tealevél salátát (Lahpet thoke) is csak távsegítséggel sikerül összeütni, viszont életre szóló élményeket kaptam az országból, amelyeket most örömmel továbbadok.

Myanmar cuisine more than fusion

Ázsia számomra már nem volt ismeretlen terep, féléves indonézi ösztöndíj után volt fogalmam az út menti warungok higiénés állapotairól, a zacskóba csomagolt dzsúzokról, a kisvödörben ellögybölt műanyagtányérok, valamint a 35 fokban is naphosszat az éttermek ablakában bomló ételek birodalmáról. Éppen ezért utazás előtt elég volt némi YouTube-os kutatómunka, a FUNG BROS FOOD burmai ételekről szóló epizódját kifejezetten ajánlom, valamint a 3 M: Mingalabar (általános üdvözlés), Myanmar Beer és Mohinga (burmai halleves) memorizálása.

Családi ebéd

Családi ebéd


Az ázsiai konyháról számtalan képzelet él az európai fejekben, a legintenzívebb ezek közül, hogy minden étel piszok erős, mindent áthat a curry szaga, és ha nem vigyázunk az utcai étkezdékkel, könnyen taccsra tehetjük magunkat, kimaradva néhány dobásból. Ezek nem alaptalanok, de érdemes árnyalni a képet.
Burma, az 1989 óta a katonai rezsim által Mianmarnak keresztelt délkelet-ázsiai ország mind politikai, gazdasági és gasztronómiai szempontból is befolyásos szomszédokat tud felmutatni, így a kínai, indiai és a thai konyha hatása természetesen meghatározó. Ez az ilyen típusú éttermek nagy számában és a helyi családok asztalára kerülő ételkínálatban egyaránt megmutatkozik.
Curry and cusine

Curry and cusine


A curry mindenhol alap, s mivel a burmaiak buddhisták, találunk mindenféle állatból, a csirke, marha, disznó (vagy ahogy ők mondják pok), kecske, hal egyaránt előfordul, de zöldséges változatát a vegetáriánus utazók is élvezettel fogyaszthatják. A burmai konyhával kapcsolatos legfontosabb tapasztalásom, hogy meglepő módon fő karaktere, ízei nagyon ismerősek lehetnek a magyar ízlelőbimbóknak. A burmai curry lágy, nagyon sokban hasonlít a magyar pörköltekre, persze pirospaprika helyett chili és gyömbér, hagyma és fokhagyma adja az alapot. Rizzsel és a mellé felszolgált zöldségekkel laktató és biztonságos étel.
Mozgó gyümölcsárusok

Mozgó gyümölcsárusok


Az otthonosságot erősíti még az olajban sült ételek széles palettája, ezek némelyike különféle bundában kirántva a vasárnapi rántott hús közeli unokatestvére is lehetne. Találunk rántott zöldségeket, tofut, rákot, és csirkét is az éttermek kínálatában. Ha olcsón, jót akarunk enni, akkor nem hagyhatunk ki egy “csirke-rizs” (Chicken Rice) éttermet, ahol nem meglepő módon egy darab sült csirkét, rizst, némi zöldséget, chilit és furcsa, színes, szintetikus gumicukorszerű elemekkel díszített jégkrémet kapunk csupán 2-3 dollárért.

Mohinga, a Bajnokok reggelije? Avagy egy leves mind felett!

Mandalay, Bagan, Nyaung Shwe népszerű turistalegeltetőiben bőséges és ízletes európai reggelit kínálnak, de a helyiek természetesen reggelire is rizst esznek vagy mohingát. A mohinga tradicionális burmai étel. A legegyszerűbben halas ázsiai tésztalevesként definiálhatnánk. Hasonló az itthon is népszerű ázsiai levesekhez, alapja rizstészta és hal. Az unokatestvérem tradicionális receptje szerint harcsa és egy speciális Nga-gyee nevű burmai hal kell az elkészítéséhez. A halat megfőzik, kifilézik és fűszerekkel ledarálják. A főzés hosszadalmas és bonyolult szakaszait követően a leves a citromfű, gyömbér, hagyma, fokhagyma, chili, koriander és kurkuma révén nyeri el végső savanykás ízvilágát. Emellett különlegessége a banánszár virág, a csicseriborsó liszt és speciális burmai rákpaszta. Főtt tojással, sült halpogácsával, lime-mal szervírozzák. Érdemes kipróbálni!

Pig curry

Pig curry


Ha már a reggelinél tartunk, említést érdemelnek a kínai éttermekben fél és 1 dollár közötti áron kapható kis fedett tálkákban szervírozott ízletes rák, zöldség, hús falatkák, valamint a szintén nagyon elterjedt különféle húsos töltelékkel, zöldséggel töltött zsemlék is (Pauk see).
Ha reggeli után kávéra vágyunk, akkor teát kell kérnünk, az erősre főzött fekete teát tejszínnel és extra édesen fogyasztják.

Legyen sütnivalód! BBQ@ Chinatown

Gasztronómiai szempontból különösen izgalmas Yangonban a 19 utca és környéke, a kínai negyed turisták által előszeretettel látogatott helyszíne számtalan tömött, utcára települt kiülős helynek ad otthont. A nyüzsgő belvárosi negyedben magunk választhatjuk ki az elfogyasztani kívánt sütnivalókat az igazán bőséges kínálatból, melyben csirke, disznó, marha, kecske, tofu, halak és tengeri herkentyűk, zöldségek szerepelnek minden mennyiségben. Személyes kedvencem a grillezett lady finger (Bhindi), a semleges ízű, cukkinire erősen hajazó zöldség, amelyet grillezett bárány és kecskenyárssal, jó pár helyi Mianmar sörrel volt lehetőségem megkóstolni a Shwe Mingalar nevű egységben. A turisták biztonsága szempontjából szerencsés, hogy a menühöz itt is alaptartozék a kis tálban úszó fokhagyma/chili keverék, valamint az összes étteremben ingyen fogyasztható kínai zöldtea. A vacsora ára nagyon baráti, mi egy 8 fős társasággal 40 dollárt tudtunk lefogyasztani bőséges étvágy és jókedv kíséretében.

Tengerparti mozgóárus

Tengerparti mozgóárus


Yangon kulináris sokszínűségét számtalan helyen megtapasztalhatjuk, ezek egyike, a Shwedagon Pagodától pár száz méterre, a Kandawgyi tóban úszó, hajót formázó Karaweik Hall. A kellemes parkban található étterem érdekes színfoltja az egyébként parkokkal sűrűn borított, ázsiai nagyvárosokhoz mérten csendes ex fővárosnak. Már a bejáratnál a 7 burmai állam népviseletébe öltözött hoszteszek mutatják be a tájegységre jellemző kézműves foglalatosságokat és kínálják a tájegységek különleges csemegéit, ezek egyike a ragacsos édes rizs (sticky rice) kókusszal, mangóval igen ízletes édesség.
A királyi hajó két hatalmas termében egész este kulturális show látható, tradicionális táncokkal, sárkányos, elefántos produkciókkal. Az ételkínálat sem elhanyagolható, a borsos árért svédasztalon a helyi konyha különleges ételeit fogyaszthatjuk. Helyi halak, curry-k, levesek, sültek, desszertek széles választékát.

Burma lüktet és magával sodor, az utazó szeme előtt alakul. Az utcai olcsó kifőzdék és a porban mezítláb szaladgáló gyerekek mellett, gombamód szaporodnak a plázák trendi gyorséttermei, valamint a gazdagoknak szánt különleges high class vendéglátóhelyek. Rajtunk múlik, hogy milyen szinten merülünk el benne, Burma annyit ad, amennyit beleteszünk. Érdemes bátornak lenni!
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram